Dtum
Login with Facebookk
1931 | Március

Évi másfélmillió pengős megtakaritás a szénáraknál

A kormány tagjai február hó 20-án Bethlen István gróf miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak, amelyen Bud János kereskedelemügyi miniszter bejelentette, hogy a szénbányákkal folytatott tárgyalásai a MÁV szénszükségletének biztositására eredményesen befejeződtek.

A bányák az eddigi árakkal szemben az egész vonalon hat és fél százalékos engedményt tettek s ezen az alapon a minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy a megállapodásokra nézve az ujabb szerződéseket megköttessenek. Az ily módon elért megtakaritás összege meghaladja évenkint a másfél millió pengőt. 

A vasut szükségletének egyik legfontosabb tétele a szénnel való ellátás. A magyar szénbányákkal kötött szerződés nemrégiben járt le s ekkor Bud János kereskedelemügyi miniszter, mielőtt ajánlattevésre szólitotta volna fel a bányákat, takarékossági politikájának megfelelően kijelentette, hogy a legutóbbi árakkal szemben lényeges engedményt kér a bányáktól.

A meginduló tárgyalások során a bányák három százalékig mentek el engedményeikkel, amit a kereskedelemügyi miniszter nem fogadott el. Az ujra felvett tárgyalások most azzal az eredménnyel végződtek, hogy a bányák hat és fél százalékos, tehát az eredetinek száz százaléknál nagyobb engedményét adták az elmult évi árakra vonatkozóan.

A szénbányákkal folytatott tárgyalások eredménye azt igazolja, hogy a kormány a kartelekkel szemben is igyekszik érvényt szerezni a nemzeti és az ország általános gazdasági érdekeinek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Hajnalban puccsal akarta visszafoglalni a Royal-kávéházat a régebbi tulajdonos Hajnalban puccsal akarta visszafoglalni a Royal-kávéházat a régebbi...
Szombaton hajnalban furcsa jelenet játszódott le az Erzsébet-körúton....
A „Transsylvania” Bank rt. lendületes előretörése A „Transsylvania” Bank rt. lendületes előretörése
71-ik évi közgyűlését tartja április 4-én a...
A háboru óta 30-35 százalékkal emelkedett a mozik bevétele A háboru óta 30-35 százalékkal emelkedett a mozik bevétele
Az országos Magyar Mozgóképipari Egyesület – a magyar...
Miss Charleston Miss Charleston
Egy-két évtizeddel ezelőtt voltak divatban a francia folyóiratoknál...
Stieber Lotti és Mallász Gitta győzött Budapest bajnokságaiban Stieber Lotti és Mallász Gitta győzött Budapest bajnokságaiban
A Nemzeti SC vasárnapi országos úszóversenyének eseménye – a...
Ady Endre - A Mikszáth csehei Ady Endre - A Mikszáth csehei
S ha már lehet a cseheknek beszélni, s a csehekről is beszélni, már...
Gazdasági tárgyalásokat kezdünk Jugoszláviával Gazdasági tárgyalásokat kezdünk Jugoszláviával
A jugoszláv kormány néhány héttel ezelőtt arra határozta magát, hogy...
Babits Mihály: Irók két háború közt Babits Mihály: Irók két háború közt
Mostanában nem sok ujat tudok irni. Az a boldog szellemi feszültség...
Rendelet a helynevekről Rendelet a helynevekről
Az 1898-iki IV-ik törvényczikk kimondja, hogy minden községnek csak...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98