Dtum
Login with Facebookk
1931 | Március

A harmincévesek követelései

A 30 évesek generációja, amely hetek óta szervezkedik a fővárosban, vasárnap délelőtt lépett először a nyilvánosság elé a Kamara-mozgóban tartott vitaülésével. A mozi egyik erkélypáholyában megjelent a „50 évesek” fővédnöke, Albrecht királyi herceg is, akit a mintegy 300 főnyi közönség lelkes ünnepléssel fogadott. Borbély Andor megnyitójában arról beszélt, hogy Németországban és Olaszországban már az ujabb nemzedékek léptek előtérbe a gazdasági és politikai életben és Magyarországot az életképtelenség veszedelme fenyegeti, ha nem ad tágabb teret a 30 évesek föltörekvő érvényesülési vágyának.


- Mi nem akarjuk szétszakítani a magyar társadalmat – folytatta - , nem kötjük a mozgalmunkat anyakönyvi kivonatokhoz, vagy kalendáriumhoz, nem akarunk önképzőkör, vagy ifjusági egyesület lenni. Vannak Magyarországnak szent öregjei is, akikre még nagy hivatás vár, de azt akarjuk, hogy akik már betöltötték a hivatásukat és akiknek nem is hivatásuk, de mégis irányitani akarják a sorsunkat, menjenek félre az utból, hogy megvalósithassuk a magyar nemzet regenerálódását.


Bilkei-Papp Elek magántisztviselő az álláshalmozások és a protekció ellen tiltakozott, mert a mai magyar fiatalság élet-halálkérdése.

 

A következő fölszólaló Messinger Károly kereskedő volt, aki azt fejtegette, hogy a mai fiatalság politikája két szóban foglalható össze: Élni akarunk!

 

Németh Andor gépészmérnök elmondotta, hogy évekig nem tudott elhelyezkedni és most lakatosmunkával keresi meg a kenyerét.

 

Fabriczky Andor gyáros akkor szólott, hogy nem lehet uj tanácsokkal és tanácsosokkal a gazdasági élet egy-egy részletproblémáján eljátszadozni.

 

Szentirmay Imre az ellen tiltakozott, hogy a fiatalok mozgalmának nyakára a régi rend „sok hájjal megkent rókái” üljenek föl.

 

Helle László Pest vármegye tb. főügyésze a 30 évesek országos szövetségének megalakítását követelte.

 

Vásárhelyi Béla fejérmegyei szolgabiró a fiatal közigazgatási tisztviselők csatlakozását jelentette be.

 

Acsay László a MEFHOSZ nevében mondott beszédet:
- Ma még kéri a fiatalság az idősebb generációt, hogy ne tegyék lehetetlenné számára az elhelyezkedést álláshalmozásokkal, ma még kérünk, de nem tudjuk, hogy a nyomor holnapja mit fog hozni. Nem akarjuk, hogy a társadalmi mozgalmakat a nyomor irányitsa.


Sós Sándor fölszólalása alatt a karzatról kék cédulákat dobáltak a nézőtérre, amelyek arra szólítják föl a közönséget, hogy a nemzeti szocialistákhoz csatlakozzék. Általános tiltakozás fogadja ezt a demonstrációt, amelyet Pünkösti Andor utasít vissza.

 

Amikor Pünkösti összefoglalja az ankét eredményét és azt a reményét fejezi ki, hogy nemsokára a fiatalabbak veszik át az ország vezetését, valaki nagy derültség közben közbekiabálja: a mai kormány tagjai majd Steinachhoz mennek el, csakhogy maradhassanak. – A mi programunk két mondat – fejezte be a gyülést Pünkösti - , méltó és becsületes helyet Magyarországnak a föld szinén. Méltó és becsületes helyet kor, rang, osztály, felekezeti különbség nélkül minden nemzeti erőnek Magyarország ujjáépítésében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98