Dtum
Login with Facebookk
1931 | November

Időjelző növények

Aki verőfényes tavaszi délelőttön elsétál a budai Vérmező mellett, gyönyörködhetik a pongyola pitypang rikítóan sárga virágtengerében. Az egész rét szinte izzik az aranyló virágok tömegétől, mely majdnem egészen elnyomja a fű smaragdzöld színét.

Erősen fog azonban csalódni az, aki ugyanannak a napnak délutánján akarja élvezni a mezőnek ezt a remek színpompáját. A sárga szín eltűnt s még nyoma sem maradt, a rét mindenfelé zöld. Másnap a bűvös színváltozás megismétlődik és ez azért van, mert a délelőtt felnyílt virágok délután bezáródnák és zöld felük kerül fölfelé.

A pitypang kocsányán - melyből a gyermekek láncot fűznek és sípot készítenek - helyes kis zöldlevelű fészek ül, ebben vannak az apró sárga virágok. Tulajdonképpen ez a fészek az, mely felnyílik reggel s kínálja virágainak mézét és hímporát a méheknek, lepkéknek és estére féltve eltakarja, elzárja a hűvös szellőtől.

Nyáron a katáng meg a szalmavirág és egyéb fészkes virágzatú növény mutatja a színek e csodái játékát. Amaz égszínkékbe, ez meg bíbor-ibolyába öltözik reggel, hogy délután beleolvadjon a rétség zöldjébe. A vad sárgarépa kora reggel pirosra festi a mezőt, napfelkelte után fehér lesz virágaitól a környék. A színek e játékánál talán az a pontosság csodálatosabb, mellyel a virágok felnyílnak és becsukódnak.

A tudósok meg is szerkesztették a virágórát. Aki a virágórát és a virágokat ismeri, annak a természetben nincs szüksége órára, mert a különböző virágok felnyitási és becsukódási idejéből megállapíthatja, hogy hány óra van. E tekintetben még az est sem tesz kivételt, mert vannak növények, melyek este nyitják és reggel zárják virágaikat. Mindez a növények finom hő- és fényérzékenységével magyarázható, mellyel óráról órára megérzik a hő és fény szaporodását vagy csökkenését.

A növények a levegő nedvessége iránt is nagy érzékenységet mutatnak. Akármelyik hygrométernek, páramérőnek is beválna. Ismeretesek azok a időjelző házikók, melyeknek egyik ajtaján szép időben kisétál a kisasszony, esős időben visszahúzódik és a másik ajtón a legény tűnik elő. Sok növény virága esős időben, borús napokon zárva marad, vagy a felnyílt virág hirtelen borulás vagy eső bekövetkeztére becsukódik.

Képeink a bábakalács nevű növény fészkes virágzatait mutatják. Selymesen fénylő nagy virágai csokorba kötve, vázába léve csinos szobadísznek is beillenék még akkor is, ha elszáradtak. Azért szalmavirág néven is ismeretes ez a tövises növény. Fészkei nagyon érzékenyek a nedvesség iránt. Száraz időben a fészkek nyitottak, olyanok, mint az első képen, nedves időben bezáródnak s olyanok lesznek, mint ahogy azt a második kép mutatja.


Ennek a jelenségnek éppen az ellenkezőjét mutatja a jerikói rózsa, melyet évente karácsony táján nagy reklámmal árusítanak a központi vásárcsarnokban, mint szentföldi növényt, mint olyan virágot, amely örökké él, mint a feltámadás rózsáját.

Eltekintve attól, hogy a szentföldi emlék soha a Szentföldet nem látta, hanem a középamerikai Mexikó sivatagairól kerül Németországba és onnan üzleti úton hozzánk, tehát Jerikót éppen úgy nem látta, mint ahogy nem is rózsa, mégis abban a tekintetben csodálatos ez a selagtnella nevű virágtalan növény, hogy tényleg „örökké élő” virág benyomását teszi az emberre és a feltámadás jut az embernek eszébe akkor, amikor vízbe tesszük.


A száraz gömböc ugyanis szinte szemmel láthatólag bontogatni kezdi csipkés leveleit s csakhamar teljesen kiterülnek és mint egy hatalmas cifra, rózsa, gyönyörködteti az egész az ember szemét. Ha kivesszük a vízből, kiszáradva lassanként újból gömböccé szárad.

Ezt aztán annyiszor megismételhetjük, annyiszor akarjuk, mint ahányszor a sivatagban is megismétlődik volt ez a jelenség, valahányszor vízpára, harmat vagy eső éri, majd meg kiszárad. Aki a természetet, a növényzetet figyelő szemmel nézi, az olyan tapasztalatokra tehet szert, melyet esetleg időjóslásra is felhasználhat.

Fehér Jenő

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A bábakalács virágzása Virágcsokor bábakalácsból
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98