Dtum
Login with Facebookk
1932 | December

A londoni Faraday ünnepély

A nagyszabású emlékünnepségre az angol Royal Institution vezetősége a világ minden számottevő akadémiáját, egyetemét, tudományos társulatát meghívta. Alulírott a Kir. magy. Pázmány Péter tudományegyetem, a M. T. Akadémia és a Kir. magy. Természettudományi Társulat képviseletében jelent meg.

Az ünnepély Lord Eustace Percy elnöklete alatt a delegátusok fogadtatásával kezdődött, a Royal Institution nagytermében, Faraday egykori előadótermében, melynek külső formáját Faraday iránti kegyeletből változatlanul megtartották, csak a tűzveszélyes faoszlopokat és faszerkezeteket cserélték ki betonból készült tartókkal, a fapadokat pedig kényelmes, ülőhelyekkel helyettesítették.

A kiküldöttek ünnepélyes fogadása után M. Bodenstein a világ kémikusai, H. Nagaoka pedig a világ fizikusai nevében köszöntötte a Royal Institutiont.

A tulajdonképeni emlékünnepély szeptember 21-én este 8 órától ˝ 10-ig folyt le a Queen's Hall virágokkal díszített hatalmas termében. Az ünnepélyt Sir H. Wood vezetése mellett a British Broadcasting Corporation több, mint 100 tagból álló szimfonikus zenekarának hangversenye nyitotta meg.

A megnyitó beszédet Ramsay MacDonald miniszterelnök mondotta, aki Faradayról mint a nagy angol géniuszról és amellett végtelen szerény emberről emlékezett meg. Utána M. de Broglie herceg (Franciaország), M Marconi (Olaszország), Elihu Thomson (Amerikai Egyesült Államok) P. Zeeman (Hollandia), P. Debye (Németország) Lord Rutherford of Nelson (Nagybrittannia) fejezték ki hódolatukat Faraday halhatatlan emléke iránt; végül Sir W. Bragg tartotta meg emlékbeszédét Faradayról, a tudósról.

A következő napon kiránduláson vettünk részt és az angol király engedelmével a Windsor Castle-t tekintettük meg. Este a Royal Institution elnöke, Lord Eustace Percy és felesége a Royal Institutionban estélyt adtak. A vendégek előtt nyitva állottak az összes helyiségek, a könyvtár, az igazgató lakosztálya, melynek helyiségei annak idején Faraday dolgozó szobái voltak, bennük számos oly bútordarabbal, amiket még Faraday használt, a laboratóriumok, a Davy-Faraday-féle kutató laboratórium és az alagsorban a műhely.

A helyiségekben Faraday számos személyes emléktárgyai, eredeti készülékei, azonkívül Rumford, Davy, Young, Tyndall, Rayleigh és Dewar történelmi értékű készülékei voltak kiállítva. Az estély fénypontja az az előadás volt, amelyet W. Bragg, Faraday utóda, Faraday eredeti előadó termében tartott. Ismertette az elektromos indukció felfedezését és az indukció alapjelenségeit Faraday eredeti készülékeivel mutatta be. A hallgatóság nagy számára és a nagy érdeklődésre való tekintettel előadását meg kellett ismételnie.

A harmadik nap délelőttjén ismét kiránduláson vettünk részt, amely alkalommal London érdekesebb helyeit tekinthettük meg. Délután volt a Royal Albert Hall-ban a Faraday-kiállítás ünnepélyes megnyitása. A hatalmas terem közepén kisebb emelvény állott, amelyen üvegszekrényekben Faraday kéziratai, levelei, stb. voltak kiállítva. E központból kiindulva több sugár mentén kiállított tárgyak Faraday egy-egy kutatási területének (elektromos indukció, elektrokémia, mérőműszerek, stb.) évszázados fejlődését mutatták be.

A középtől kifelé a mindjobban és jobban kiszélesedő szektorokban sorakoztak a fokozatosan tökéletesített kísérleti és technikai módszerek és készülékek, míg a szektorok legvégén, ahol azok már hatalmas méretűek voltak, állottak a modern technika legszebb vívmányai. A kiállítás így rendkívül tanulságosan mutatta be azt, Faraday alapgondolata és egyszerű eszközökkel elért felfedezései mivé fejlődtek egy évszázad alatt.

A negyedik napon délután a National Physical Laboratory-t tekintettük meg Teddingtonban (Midlessex). E történeti érdekességű igazgatói épületet, az ú. n. Bushy House-t Charles, Halifax első grófja, Newton volt tanítványa, a Royal Society egyik elnöke 1715-ben építette. Ebben lakott Clarence herceg későbbi IV. Vilmos angol király 1830-ig. Ugyancsak itt lakott a francia királyi család több tagja száműzetésük idején.

A Bushy House-t Viktória királyné adományozta laboratóriumi kutatási célokra. Körülötte 45 hektár területen épült a National Physical Laboratory tizenhárom nagyobb és számos kisebb épülete. Alkalmazottainak száma ma a 600-at meghaladja. A laboratóriumot 1900-ban alapították és feladatául tűzték ki pontos mérőstandardok készítését és megőrzését, készülékek és anyagok megvizsgálását, továbbá mérési módszerek kidolgozását a, fizikai állandók pontos meghatározására.

Ez intézet a Royal Society ellenőrzése alá 1918-ban került és ez idő óta tudományos és gyakorlati kutatások is folynak benne, jelenleg hét főosztályból áll: fizika, elektromosságtan, mértéktan, mérnöki tudomány, aerodinamika, metallurgia és a William Fronde-féle hajószerkesztési laboratórium.

Végül még csak azt említem, hogy tartózkodásunk egész ideje alatt mindenütt a legnagyobb előzékenységben és vendégszeretetben részesítettek, hivatalos meghívásokon kívül számos előkelő Club, mint a Royal Automobil Club, a Wentworth Club, a Forum Club, stb. is meghívott bennünket.

Ezeken kívül a Royal Institution tagjai a kiküldötteket kisebb csoportokban magánmeghívásban is részesítettek. Én feleségemmel együtt a Savoy Hotelbe adott ebéden Sir J. J. Beard vendégszeretetét élveztem.

Dr. Rybár István

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98