Dtum
Login with Facebookk
1932 | Január

A genfi összejövetelen a dunai államok gazdasági szövetségéről is tárgyalnak – de egyelőre csak spanyolfal mögött

A hullámok, amiket a gazdasági konföderáció gondolata a dunai vizeken fölvert, csak nem simulnak el. Az idea mindenütt idegesiti a politikusokat, bosszantja az ortodox gazdaságtudomány biborosait és nyugtalanná teszi a gazdasági elzárkózás haszonélvezőit. A vitából egyetlen negativ tény emelkedik ki és ez az, hogy a pozitiv tárgyalások meginditására soha kedvezőbb atmoszféra nem volt, mint ma.

Egyelőre mégis szkeptikusan kell a mozgalom eredménye elé nézni, ami annál szükségesebb, mert megóvja a közvéleményt a váratlan csalódástól. A dunai államok meg szövetséges kormányai közt is még mindig olyan nagy a bizalmatlanság, hogy még a kisántánt államainak gazdasági kapcsolatát, amellyel Benes már 1926-ban kisérletezett, még mindig megakadályozta. A gazdasági és politikai feszültség sokkal nagyobb, mint valaha.

Csehországban Benes és a német nagyipar hajlandók támogatni a konföderációs gondolatot, de az agrárok hallani sem akarnak róla. Ausztriában a keresztény-szocialisták mellette vannak, de az Anschluss hivei vannak többségben. Jugoszláviában az erős németbarát áramlat hivei nem támogatják a konföderáció gondolatát. Románia tudatosan fejleszti vissza egész gazdasági strukturáját, őt a mozgalom nem érinti. Ami a legfontosabb tényezőt, Franciaországot illeti, minden francia diplomata, különösen a köztársaság budapesti, prágai és bécsi követei tisztában vannak a mozgalom jelentőségével, de a legyőzendő nehézségekkel is. A Quai d’Orsayn Briand távozásával más szelek fognak fujni.

A nagy európai helyére nagyon kis európai kerül, aki semmiesetre sem fog döntő lépést tenni, mielőtt a német probléma gyökeresen meg nincsen oldva. Párisi információk szerint azonban Berthelot pontosan ez év ősze óta határozottan a dunai államok gazdasági összefogásának a hive s elhatározott szándéka, hogy mihelyt a német problémák megoldást nyertek, nyomatékos lépéseket tesz a dunai probléma megoldására is, de ezzel a reménnyel szemben egyelőre az a tény áll, hogy a mozgalmat volt miniszterek propagálják, de a tényleges miniszterek hallgatnak (az egy Benes kivételével). Lehet, hogy a hallgatás spanyolfala mögött, különösen a küszöbön álló genfi összejövetel alkalmával, megtörténnek az első tapogatódzó lépések az aktiv miniszterek részéről is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98