Dtum
Login with Facebookk
1932 | Május

A Newyork Times szerint már ismerik a Lindbergh – bébi gyilkosait

Százezer dolláros jutalom a nyomravezetőnek! - Lindbergh kijelentette, hogy anyagilag tönkrement

Amerikában hétfőn délben 12 órakor egy percre megállt az élet: az egész ország hatvan másodpercig tartó csönddel emlékezett meg Lindbergh ezredes meggyilkolt kisfiáról.


Szerdán délben tartják az ünnepélyes gyászszertartást, amely utján a Lindbergh – bébi hamvait anyai nagyatyja, Morrow volt nagykövet családi kriptájában helyezik örök nyugalomra. Condon professzort, Lindbergh ezredes bizalmas barátját, aki többízben tárgyalt a banditákkal, a rendőrség hétfőn a saját érdekében őrizetbe vette, mert attól tartanak, hogy a banditák el akarják tenni láb alól.


Condont a banditák már első tárgyalásuk alkalmával megfenyegették, hogy életével lakol, ha elárulja őket. A professzor elmondotta, hogy egy ízben a tengeren találkozott a banditákkal. Amikor a banditák jachtjára lépett, revolvert szögeztek a melléhez és meg kellett esküdnie, hogy soha egyetlen szóval sem fog említést tenni a találkozóról. A professzor szerint öt bandita volt a hajón, akik közül egy német, egy olasz, egy pedig spanyol.

Egyikükben fölismerte azt a férfit, akinek a bronxi temetőben régebben átadta az 50.000 dolláros váltságdíjat. A képviselőház hétfői ülésén azt az indítványt terjesztették elő, hogy tűzzenek ki 100.000 dolláros jutalomdíjat annak, aki a banditák nyomára vezet. Lindbergh ugyanis kijelentette, hogy teljesen tönkrement anyagilag, mert a nyomozás 200,000 dollárjába került. A váltságdíjhoz még szükséges 25.000 dollárt már bankból kellett kölcsönvennie. A New York Times hétfőn délután szenzációs jelentést közölt, amely szerint a newyerseyi rendőrség megállapította a Lindbergh- bébi elrablóinak személyazonosságát.

A tudósítás szerint a banda öt férfiből és egy nőből állt, akinek az lett volna a föladata, hogy a csecsemőt gondozza. A rendőrség föltevése szerint a banditák nem tudták a csecsemőt elnémítani és menekülés közben, ijedtségükben, hogy a csecsemő kiabálása elárulhatja őket, ölték meg a gyermeket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Lindbergh bébi Charles Lindbergh
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98