Dtum
Login with Facebookk
1932 | Március

A vívósport nagy szenzációja!

Kabos Endre a Tisza István VC fiatal vívója, megvert három Európa-bajnokot és éjfélig tartó izgalmas küzdelem után megnyerte az olimpiai kardvívóversenyt

Glykaist két holtverseny után a második helyre szorította


Vasárnap reggel kezdődött a BEAC rendezésében az első olimpiai válogató kardverseny a Műegyetem tornatermében és aulájába. A selejtező és elődöntő mérkőzések délelőtt folytak le, a középdöntőt pedig délután kezdték, este 7 órakor került csak sor a döntő mérkőzésekre. A műegyetem auláját nagy és előkelő közönség töltötte meg.

Jelen volt Karafiáth kultuszminiszter, Eszterházy László herceg, a BEAC ifjúsági elnöke, Lázás Andor, az Országos Testnevelési Tanács elnöke és számosan a BEAC régi gárdájából. A döntő kétszeri holtverseny után éjfélkor fejeződött be a következő eredménnyel: 1. Kabos 6 győzelem, 2. Glyakis 6 győzelem, 3. Sehréder 6 győzelem, 4. Herbs 6 győzelem, 5. Piller 5 győzelem, 6. Nagy Ernő 5 győzelem, 7. Doros 5 győzelem, 8. Hatz Ottó 4 győzelem, 9. Gombos 2 győzelem, 10. Hata József győzelem nélkül.

Az első négy helyezettnek az 1-4. helyért körmérkőzést kellett vívnia, amely azonban ismét kettős holtversennyel végződött Kabos és Glyakis között. A döntőben végül Kabos megverte Glyakist és a második helyre szorította. Kabos Endre három Európa-bajnokot, Glyakis Gyulát, Gombos Sándor dr.-t és Siller Györgyöt győzött le.

Az ifjú vívó ez év tavaszán már ismételten fényes sikerrel állta meg a helyét a legklasszikusabb mezőnyben, anélkül, hogy nagyobb versenyt nyert volna. Legeredményesebben a legutóbbi bécsi Európa-bajnokságban szerepelt, ahol Piller mögött a második helyet foglalta el, de a magyar vívók közül ő szerepelt a legsikeresebben a legjobb olasz vívók ellen. Kabos azóta az olimpiászra készült.

Az olaszok legutóbb a Monte Carlóban megtartott vívóakadémiára hívták meg, de a Vívószövetség helyette Gerevich Aladárt küldte ki. Kabos ezzel a győzelemével a magyar vívók első vonalába lépett elő és valószínű, hogy a következő három próbaversenyen is olyan eredményesen fogja a helyét megállni, hogy az olimpiai kiküldetéseknél elsősorban fog számításba jönni, hiszen nagyszerű vívástudásán kívül óriási előnye a fiatalsága, szemben a szenior sorba kerülő többi bajnokunkkal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98