Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Készülék infravörös és ultraibolya sugarak mérésére
A nap halálsugarai? Ugy-e furcsán hangzik? Bolygónk jótékony védőszentje a nap, melynek fénye nélkül lehetetlen lenne emberi élet, mely nélkül a növények nem tudnak fejlődni - nemcsak az élet, hanem a halál forrása is lehet? Ez a nagyszerű csillag, melynek évszázezredeken át kisugárzott...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Mi történik most, ha szenny, és ezzel együtt baktériumok jutnak a sebbe? A szervezet elrendeli a mozgósítást. A csontvelő és a nyirokmirigyek, ezek a hadianyaggyárak, fokozott mértékben termelik a katonákat. A rendőrség...
40 perc alatt egy métert nőnek az összes hajszálak együtt
Több mint kétezer esztendővel ezelőtt, amikor a rómaiak Karthágó várait ostromolták és elkeseredett urai harcban egyik házat a másik után elfoglalva nyomultak előre, nemcsak a férfiak, hanem a nők is résztvettek...
Életkép a budapesti Központi Vásárcsarnokból
A törökmézet különbözőkép készítik. Készíthetjük például a következő módon: 1 ˝ liter tojásfehérjét habbá verünk, a habot pedig elkeverjük 8 kg keményítőszörppel és 4 kg mézzel. Az így nyert masszát 110°-ra hevítjük,...
Északi fényt vizsgáló műszer
A nagy természet ezer titka közül kevés izgatta annyira az emberi képzeletet, mint a sarki fény. Bizonyára mindenki hallott, vagy olvasott erről a csodálatos fényjelenségről, mely pompás színjátékot varázsol a sarkvidékek...
Gárdonyi Géza
Befejezésül néhány olyan szép mondását idézem, amelyek Gárdonyi gondolkozását tükrözik vissza. Ezek a gondolatok csillogó tükröcskék, melyekben az ő nemes lelkének egy-egy szikráját látjuk. A szikrák összessége...
Jégtörőhajók
Sarki hideg van Norvégiában. A norvég tengerpart körül sarkvidéki időjárás uralkodik s a tengert már a partoknál jégpáncél borítja. A parti hajók közül igen sok megszorult a jégtorlaszok között s a jég ugyszólván...
Lump a záróra után való hazatérésekor ránéz az ágyára és meglátja a párnáján mászkáló poloskákat. - Ugye meg vagytok lepve kedves kis háziállataim, hogy már itthon vagyok?
Minden nagyváros réme a poloska, amely szinte kipusztíthatatlan élősdije a városnak. Szenved tőle Budapest is, csakúgy, mint Tokió. (Egy japán egyetemi tanár két év óta búvárkodik Pesten és semmi egyebet nem csinál,...
Cikk-ajánló
Haj és növény Haj és növény
Az emberi haj szálait előszeretettel hasonítják a növényhez. Ez a...
A levegő felső rétegeinek összetétele A levegő felső rétegeinek összetétele
VEGARD, az északi sarkfény jelenségeinek kiváló kutatója, eddigi...
Háború a mikroszkóp alatt , a fehér vérsejtek Háború a mikroszkóp alatt , a fehér vérsejtek
A legmagasztosabb emberi lángelme képes versenyezni a nagy természet...
Az élet csirájának nyomában Az élet csirájának nyomában
Fantasztikus hír kell szárnyra az elmult napokban, amely rendkívül...
Az északi fény eredete Az északi fény eredete
Az északi fény nagyszerű pompájával már az ókorban magára vonta az...
Gárdonyi virágai és fái, az almafa gyümölcse Gárdonyi virágai és fái, az almafa gyümölcse
Másik kérdése: „Honnan adja az almafa azt a szép édes...
A holdtalan éjszaka világossága A holdtalan éjszaka világossága
Ha az éjjeli égboltozat teljesen tiszta és nem süt a holdvilág, még...
Háború a mikroszkóp alatt, a nyirokmirigyek Háború a mikroszkóp alatt, a nyirokmirigyek
Az egész testben elszórva mindenütt apróbb-nagyobb mirigyek...
Jégtörő hajók Jégtörő hajók
Az ember a természettel, hol övédelemből, hol dicsvágyból: de mindig...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98