Dtum
Login with Facebookk
1933 | Október

Háború a mikroszkóp alatt , a fehér vérsejtek

Hogyan védekezik szervezetünk a fertőzések ellen?

A legmagasztosabb emberi lángelme képes versenyezni a nagy természet csodálatos bölcsesésével. Bámulatos tökéletességgel alkotta meg a Teremtő az emberi szervezetet, ellátta támadó fegyverekkel, de éppúgy a legnagyszerűbb védelmi berendezéssel is. Bámulatos biztonsággal védekezik az emberi szervezet a fertőzőbetegségek ellen s erre a célra egy parányi katonákból álló hatalmas hadsereget tart állandóan készenlétben.

Az ember legveszedelmesebb ellenségei tudvalevőleg azok a szabad szemmel láthatatlan baktériumok, amelyek a levegőben, a vízben, az ucca porában leselkednek rá; elég egy parányi sebecske, bőrlehorzsolódás és milliószámra lepik el az egész szervezetet.

Gyakran megesik, hogy - különösen egyszerű emberek - nyílt sebükre pókhálót, vagy homokot tesznek, hogy jobban gyógyuljon. Pedig az igazi veszély csak most kezdődik. Ha ujjamat megvágom, a seb magától gyógyul; a kifolyt vér megalvad, a sérülés fölött varocskát képez, s így veszi elejét a további vérzésnek; a var alatt a seb meggyógyul, mire aztán az alvadék is leesik.

A kis sebecskének nyoma se marad. Ha azonban baktériumok és szenny jutnak a sebbe, mérgek keletkeznek, s ezek elpusztítanának minden útjukban álló élősejtet. Minthogy most már komolyabb, esetleg magát az életet fenyegető veszélyről van szó, a szervezet elrendeli a mozgósítást és egy jól felszerelt, fegyelmezett hadsereget vet a betolakodók elé.

A fehér vérsejtek

Ugyanis az emberi szervezet minden pontján - különösen a lépben, csontvelőben és a nyirokmirigyekben - falánk kis ragadozók találhatók: a phagocyták (falósejtek), ezek az emberi szervezet honvédei. Roppant falánkságuk folytán mindent, ami útjukban áll, bekebeleznek és megemésztenek.

Minthogy azonban ezek az apró ragadózók a saját gazdájukra nézve is veszélyessé válhatnak, az egészséges emberi szervezet aránylag csak keveset tűr meg belőlük. Normális körülmények között minden köbmilliméter vérben 8-10.000 fehér vérsejt (phagocyta) található. Minthogy az embernek 5 l. vére van, az egészséges ember egész honvédhadereje kb. 45-60 milliárd fehér vérsejtre rúg.

Ez a hadsereg - mint föntebb mondottuk - mikroszkopikus kicsinységű igen falánk katonákból áll, s rendes körülmények között, tehát „békeidőben”, midőn az emberi szervezeteket külső ellenség nem fenyegeti, csak rendőri szolgálatot teljesít.

Ugyanis az egészséges emberi szervezet is állandóan pusztul, kopik; a bomlási termékeket, az elpusztult sejtek hulláit pedig valami úton-módon el kell takarítani, máskülönben ezek fölhalmozódnak és nagy veszélyt jelentenek az egész sejtbirodalom: az emberi test számára. A hullák temetéséről és a fölhalmozódott mérges anyagok eltakarításáról a fehér vérsejtek (phagocyták) gondoskodnak.

Megjelennek a színen, fölfalják, bekebelezik az elpusztult sejteket, fölveszik mérgüket és gazdag zsákmánnyal megrakodva térnek vissza megerősített, népes váraikba: a nyirokmirigyekbe.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98