Dtum
Login with Facebookk
1933 | Május

Altruista kartellek!

A miniszterelnök a GyOSz-ban tartott beszédében nagy sikert aratott azzal a kijelentésével, hogy véleménye szerint elképzelhető, hogy néhány önzetlen iparos összeáll és a nemzeti közösség érdekében letöri a túlmagas árakat. Reméljük, hogy Gömbös Gyulának ez a barátságos intelme meghallgatásra talál az iparnak bizonyos köreiben, egyelőre azonban úgy látjuk, hogy némely kartell egyáltalán nem alkalmazkodik ehhez a szép altruista kijelentéséhez.

Ezek közé tartozik a zsinegkartell is, amely a mult év nyara óta valóságos irtó hadjáratot folytat a kisiparosok ellen. Viszont, mihelyt a kisipar egy versenytárgyaláson, például a Dohányjövedék szállításait elnyeri, a kartell a nyersanyagárakat nyomban oly magasra emeli, hogy a kisiparos csak ráfizetéssel tud szállítani.

Más esetben a kartell a versenytárgyalásokon úgy leszorítja az árakat, hogy a kisipar javára az előírásos 8 százalék helyett csak 6 százalék árdifferencia mutatkozik és így a kartell kezében marad a szállítás. Ez az érem egyik oldala. Azoknál az árucikkeknél, amelyeket a kisipar nem tud készíteni, csak a kartell gyárai, ahol tehát a kartell monopóliumot élvez ott az árakat legutóbb is 20%-kal emelte fel.

Vagyis önzetlen a kartell akkor, ha meglévő kisegzisztenciák megsemmisítéséről van szó, de könyörtelenül önző akkor, amikor a versenytől nem kell tartania. Attól sem kell tartania a miniszterelnök úrnak, hogy a termelés kartellizálására és a piac kiaknázására való hajlam beszéde óta csökkent volna. Kétségtelen, hogy a legközelebbi hónapokban lassan megindul az építkezés és az is valószínű, hogy a telepítési mozgalmat nem lehet hosszú ideig halasztani.

Ez pedig jelenti az ideiglenes építkezések, lakótelepek és gazdasági épületek számának megsokasodását, ami viszont egyértelmű azzal, hogy a kátrányos és egyéb anyagokkal bevont fedőlemezek iránti kereslet meg fog növekedni. Nyilván azért, hogy a szükségletet minél olcsóbban tudják kielégíteni, egy fedéllemez kartell alakult, amely nem csupán az árakat fogja szabályozni, hanem hír szerint az áru elosztását is saját bizományosaival maga akarja végeztetni. Mennyiben áll ez az ország érdekében, nem tudjuk, mindenesetre a kereskedelmi miniszter figyelmébe ajánljuk ezt az új önzetlen árszabályozó alakulatot.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kartell
Szabóné Fricska Anna

A tőkés csoportok együttműködésének legegyszerűbb (és legnépszerűbb) formája a kartell.


A kapcsolatban lévő csoportok, vállalatok teljesen önállóak, egymástól függetlenek maradnak, viszont a gazdaság működésének néhány területére megállapodást kötnek. Így valósulhat meg árakban, a piac felosztásában vagy a termelés mennyiségében az együttműködés.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98