Dtum
Login with Facebookk
1933 | November

36 millió japán ássa Európa sírját

A berlini konjunktura-kutató intézet alapos tanulmányt készített Japánról, melynek hatalmas terjeszkedése az export terén érthető aggodalmat okoz Angliában, Amerikában, de Németországban is. A jelentés mindenekelőtt Japán feltünő népesedés-szaporulatával okolja meg az ipari termelés emelkedését.

A szigetország lakossága az utóbbi évtizedben
évenként 12-15 ezrelékkel szaporodott, holott Németország lélekszáma a háború előtt csak 11 ezrelékkel nőtt. Japán lakóinak száma az elmult évben 66 millió volt. Ebből a munkaképesek meghaladják a 36 milliót. Tekintettel a kivándorlás nehézségeire és a japán földmívelés előnytelenségére, a felkelő nap országa ipari termelését fokozza. Ez ma 20 százalékkal haladja meg az 1929-es csúcspontot.

A yen értékcsökkenése további lendületet ad a japán exportnak,
hiszen a nemzetközi pénzpiacon 63 százalékot veszített arányértékéből a japán valuta. Mivel pedig az árak Japánban sokkal kisebb mértékben estek, mint a yen, az áruk versenyképessége a világpiacon erősen fokozódott.

A kivitel havi átlaga 1932. első negyedében 124 milliót tett ki;
az idén már 180 millió yen volt! Sovány vigasz, hogy az olcsó munkabérrel dolgozó japán ipar fokozott exporttevékenysége révén nagyobb mennyiségű nyersanyagot is vásárol.

Kelet felől minden eddiginél nagyobb veszedelem fenyegeti Európát és Amerikát…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98