Dtum
Login with Facebookk
1933 | Október

Vajda János házassága

A költő özvegyének emlékiratai alapján

Házasságuk első hónapjában Róza megismerkedik Vajda János egyéniségének legtöbb vonásával; Vajdát igazán nem lehet azzal vádolni, hogy féken tartotta magát vagy alakoskodott. De azért mindig érik újabb meglepetésék. Férje étvágyán sokáig nem tudott napirendre térni. Elképzelhetetlen mennyiségben tömte magába a sóskifliket és mákospatkókat, hajtogatta fel a söröskorsókat, pedig ez nem is számított evésnek. Ebédre akárhányszor elfogyasztott egy-egy adag sertéskarajt vörös káposztával, vaddisznót rizzsel, nyúlgerincet metélttel és még mindig éhes volt: negyedik fogásnak borjúpörköltet rendelt.

 

Vajdáné ezalatt kenyérrel tömte magát és mártogatott a pörkölt levébe. Ha felésége nem statisztált neki a vacsoránál, Vajda, igen figyelmesen, hazavitte neki a frankfurti virsli héját, mert csak a belét szerette. Az angol húsoknak is nagy barátja volt, statisztikát készített arról: hány beefsteak-et evett életében, ha különösen ízlett neki a beefsteak, egy forintot küldött ki a szakácsnénak. Nagy étvágya miatt "Hornyák"-nak nevezte magát. Feleségéhez intézett leveleit és táviratait is így írta alá: a te Hornyákod.

Kellemetlenebb szokása volt, ami csak hónapok múlva derült ki, hogy nem tudott huzamosabb ideig egy helyen lakni. Egy szép napon Róza hűlt helyét találja; Vajda minden érthető ok nélkül beköltözött az Orient-szállóba. Vajdáné kifizeti a szobát és hazacipeli férje holmiját. Ez a művelet házasságuk további éveiben számtalanszor megismétlődik. Egyébként Vajda tovább is ragaszkodik az atyai magatartáshoz, de néha kiesik szerepéből és szájon csókolja feleségét. Kijelenti Rózának, hogy "szerencsét hoz neki az ő szent tisztasága".

 

Ez a tisztaság nem marad titokban, Vajda fűnek-fának meséli a Kamon-kávéházban, ahová csibukozni jár, magát is, feleségét is nevetségessé teszi. Rózát azonban nem tudja kiábrándítani magából. Vajdáné akkor legboldogabb, amikor férje hazahozza összes költeményei díszkiadásának hat példányát. "Egy külön kis asztalra oltárt csináltam nekik... - írja -, de férjem, a szegény uram összerombolta ezt az oltáromat is, mint a többit, mert mire való ez az ostobaság, mondta, persze ő az életben nem fellengett a fellegekben."

Vajda egy röpirattal, amely Quintus néven jelent meg, nagyobb pénzösszeghez jut. Róza igen jogosult aggodalommal nem mozdul férjé mellől, mert tékozló természetét már ismeri. De nem tudja megakadályozni, hogy Vajda a Kecskeméti utcában meg ne vásároljon egy gyerekes játékszert, primitív óraszerkezetet, amelyben egy öreg úr hiába próbál agyonütni egy egeret. A szerkezet két nap alatt elromlik, Vajda szemétbe dobja. Vajdából gyökeresen hiányzott a tárgyak tisztelete, Ťaz én édes uram úgy bánik a könyvekkel, mintha vadalmák volnánakť - írja Róza.

Közben kitavaszodott, "jött az első májusunk". A május egyik nevezetesebb eseménye újabb látogatás Korányi professzornál, amelyet Róza már nem vesz annyira zokon, mert érzi a helyzet komikumát. A tanár diagnózisa változatlan: intacta, casta. A másik a kanári története. A szomszéd lakásban kanárimadár volt, amely bizonyára idegesítette Vajdát, mert átüzen, mennyiért hajlandók eladni a madarat. Ekkor még volt a pénzből, amit a röpiratért kapott. A szomszéd "tótasszony" tizenöt forintot kér a kanáriért. Vajda kifizeti a pénzt, "beletolta erővel a nagy kezit a kis kalitka ajtón és a madarat összenyomta, nekem dobva a kalitkát a halott madárkával".

Egy napon Vajda szörnyű fájdalmakkal tér haza. A költő hetekig fekszik, Róza odaadóan ápolja. A házasság talán Vajda betegsége és lábbadozása alatt legboldogabb. Róza született betegápolónő. Vajda sokat beszél neki multjáról és nézeteiről. ŤKérdeztem én az uramat, ki volt a legnagyobb magyar hazafi, - Vajda azt mondta, a Kossuth Lajos és én, már mint ő Vajda maga."

 

Részletesen kidolgozott párhuzamot vont Kossuth és saját maga között, Kossuth külföldre menekült, ő hazájában bujdokolt, "nincs az a hatalom, amiért én egy Habsburg vagy német előtt meghajlanék". Hivatalt se vállalt, bár többször kínáltak neki, még házasságuk idején is, amint azt Vajdáné kissé homályosan előadja, "egy magas személyiségi" Schönbrunnba rendelte és birtokot ajánlott neki, ha lemond a negyvennyolcas elvek hangoztatásáról.

 

Vajda felbőszülten utasítja vissza az ajánlatot és magatartása miatt a "Rapplkopf" jelzőt kapja. Annyi bizonyos, hogy Vajda valósággal menekült Pestről, ha az udvar valamelyik tagja ide érkezett. Ujjongott a boldogságtól, mikor a függetlenségi egyetemi ifjúság áttörte a rendőr kordont. Egyszer maradt kénytelenségből Pesten, mikor a király az operába hajtatott, "iszonyú dühös és káromkodó volt".

 

Általában, nem szerette a csődület, sokadalom semmilyen fajtáját; ha vásár vagy búcsú volt Pesten, akkor is elutazott. Jó ivó létére, aki valamennyi cimboráját az Elkednél az asztal alá itta, akárhányszor antialkoholista propaganda-körútra indult a külvárosba, bement a pálinkamérésekbe és csúnyán lehordta a munkásokat, hogy "itt ültök és adjátok a pénzt az államnak ezért a komisz spirituszért".

 

Tisza Kálmánt gyűlölte és mint kálvinistát, "zöld hasú"-nak (?) nevezte. Csak Budapest és a magyar nép kapott kegyelmet tőle. Budapest a legszebb város a világon, a magyar népet a legnemesebb fajnak tartotta. Nagyon örült, ha látott egyszerű embert olvasni, akkor mindig megnézte azt, amit az olvasott, ha az utcán látta a konfliskocsist ujságot olvasni, kivette kezéből és megnézte az ujságot, ha német lap volt, akkor rákiáltott és káromkodott..."

Gyakran mesélt történeteket negyvennyolc előtti barátairól, Petőfiről, Jókairól és Vas Gerebenről. Ezzel a három íróval lakott Vajda egy szobában. Petőfi szerelmes volt egy Papnövelde-utcai német boltos kisasszonyba, naponta tízszer is bement a boltba és vett valami olcsó holmit, tűt, cérnát, de egyszer huszonöt krajcárért barna nyakravalót is vásárolt, amelyet soha sem viselt. A nyakravaló Vajdához került aki kéziratokat kötött össze vele. Vas Gereben a páratlan eszű volt és csodát művelt, ha részeg volt, akkor írta a legnagyszerűbb cikket, bent a kocsmában félreült és írt, ha kész volt, valamely pincért beküldte a legközelebbi szerkesztőségbe és küldték neki a honoráriumot, sose többét, mint három forintot".

 

Mikor egyszer elmentek a Petőfi szobor mellett, Vajda megkopogtatta a szobor talapzatát és így szólt: "No ez is tudta, mi az éhezés és fázás, egész életében éhezett és fázott". A szobor Vajda szerint "nagyon hű, éppen ilyen volt, nagyon látszik az arcán a kálvinista". [*] Deák szobránál azt mondta - ül a vén, mindig ült, nem tudott állni, mert sérve volt és nem szerette a Vajda a Deák Ferencet." Jókai fantáziáját "páratlannak tartotta, csak a fekete-sárga betegségit nem bocsátotta meg neki, így hívta azt, mert Jókai bejárt az udvarhoz".

Francia regényt sokat vásárolt Vajda és felesége szerint "perfekt beszélt és olvasott német - francia - olasz - latin nyelvet és meglehetősen az angolt". Képzőművészeti érdeklődése azonban kissé egyoldalú lehetett, mert a Műcsarnok megnyitásakor egyik teremből a másikba rohant, csak a női aktok érdekelték.


A zsidókat mindig szerette, ezt teljesen átvette tőle a felesége, aki valóságos dithyrambusokat ír a zsidóságról. Vajda különösen a zsidóknak azt a tulajdonságát becsülte sokra, hogy "nem fecsegnek". Egyszer közölte Rózával azt a szándékát, hogy áttér a zsidó hitre, amit felesége nagy lelkesedéssel fogadott. Egy délután "haza jött egy öreg úrral és bemutatta nekem, mint izraelita hittanítót - Schnitzler Móric, Dob utca hetvenkettőben lakott". A hitoktatót Acsády Ignác ajánlotta Vajdának. Egy darabig jártak is Vajdáék hozzá zsidó hittant tanulni, de a terv azon hiusult meg, hogy a hitközség ragaszkodott a körülmetéléshez.

Közben Vajda sűrűn írta a cikkeket a Vasárnapi Ujságba, amelynek szerkesztője, Nagy Miklós határtalanul kényeztette, a Honba, a Nemzetbe, sőt a Neues Wiener Tagblattba és a Neue Freie Pressébe is, utóbbi különösen jól fizetett. Külön jövedelmei is voltak, igy a Quintus néven megjelent röpiratért felesége szerint ötszáz forintot kapott Podmaniczky Frigyestől. Tékozlása és költséges szenvedélyei nélkül igen tisztességesen, csaknem úri módon élhetett volna feleségestül.

Zajos jelenetekben persze ebben az időben sem volt hiány. A bivalyerejű Vajda a legkisebb testi fájdalmat sem tudta elviselni, ordított, jajveszékelt, hogy belerengett a ház. Egyszer vadászatra készült és beleütötte a lábaszárát a puska tokjába. "Aki még nem hallotta az ítéletnapnak a harsogó trombitáját, annak halvány fogalma nincs arról, mi az a hátborzongás... Férjem torkaszakadtából ordította: orvost, orvost, én alig pillantottam meg az orvost, csak azt voltam képes mondani - hamar, hamar, megint rohantam be az uramhoz, az orvos utánam, a rövid fekete haja tövis módra felállt a fején ijedségében... de hát nem lát semmit? kérdi Vajda attól a szegény orvostól, aki végre megszólalt és azt mondta, nem lát semmit. - Micsoda, nem lát, nem látja a vért, a sebet... de még csak most ijedt meg az orvos igazán, reszketve mondta: nem látok semmit... hirtelen uram hátánál átöleltem és csókoltam, nagyot nevetve" Vajdának természetesen semmi baja sem volt.

Vajda egyszer százötven pengő külön keresethez jut és kijelenti, hogy megy Karlsbadba. Ezúttal feleségét is magával viszi, aki még nem látott más fürdőt, mint a Rudasfürdőt meg a Sósfürdőt. A vonaton kiderül, hogy a söröskorsót, a már ismert célra, Vajda útra is magával szokta vinni. Karlsbadi szállodai szobájukban húsz nagy macska tanyázott. Vajda, mint gyomorbajos, borjúszeletet rendel, fantasztikus mennyiségben, felesége szokása szerint mártogat és kenyeret eszik. Pár nap múlva hazamennek; Vajda a szó szoros értelmében megette a százötven forintot. A másfél évig tartó budapesti élet további nevezetes eseménye, hogy Vajda egyszer revolvert szegez feleségére, aki "egy velőt rázó sikoltással átöleli". Másfél évvel esküvőjük után Vajda utcai nőt visz fel a Tompa-utcai lakásba és arra akarja kényszeríteni feleségét, hogy hármasban mulassanak.

1882 március 6-án kezdetét veszi Vajdáné rémregénye. A most következő esemény oly váratlanul történik és oly valószínűtlennek látszik, hogy az az érzésünk, Vajdáné részben elhallgat valamit, részben hozzátesz a valósághoz. Vajda és Nagy Miklós Niobet Bécsbe viszik és - egy kaszárnyában felejtik, az asszony mostohabátyjánál. Erre a furcsa esetre Vajdáné többé nem tér vissza, magyarázattal nem szolgál. Egyedül van az idegen Bécsben egy krajcár nélkül, testvérei tudni sem akarnak róla. Róza a jóság és odaadás paroxizmusában, ebben a helyzetben zálogba teszi az aranyóráját és dohányt meg szivartárcát küld Pestre a férjének. Nagynehezen szállást kap egy Zivil- und Militaer-schneider házánál, megírja a férjének a címét, aki így címezi meg hozzá intézett leveleit: Frau Johann Vajda Bartos Niobe, Maertirin Rosa.

 

Ebben a szomorú helyzetben éri meg Róza huszonegyedik születésnapját. Vajda leveleiből megtudja, hogy férje közben felmondás nélkül elköltözött a Tompa-utcai lakásból, amelynek minden zuga feleségére emlékeztette. Újabban vén, rozoga kocsmaház első emeletén lakik, a Régiposta-utcában. "Férjem hajmeresztő színekben festette nekem a lelki állapotját és panaszkodott, hogy keveset keres és nincs pénze." Vajdáné harminc forintot küld az urának, amit a zálogházban a fehérneműjéért kapott. Persze munka után kell néznie. Beáll gyerek mellé, de szakadatlanul sír, elbocsátják. A Mariahilferstrasseban kis szobát kap, havi hat forintot fizet érte. Szállásadói derék emberek, a férfi kasszir, a nő mos.

 

Róza tejcsarnokban kap munkát, hajnaltól késő estig robotol Egy péntek este, mikor hazatér, Vajdát pillantja meg a konyhában. "- Miért jössz, - kérdezi Róza, - hisz nincs ennek más értelme, mint a pénzkidobás - és a sebek, akik folyton véreznek,.." Vajda befekszik felesége ágyába "a pici kabinettben". Hajnali háromkor megszólal a vekker, Róza munkába megy. Vajda meglátogatja a tejcsarnokban, "nagyon komoly és szomorú volt, vasárnap elmennek ebédelni a népkonyhára, Vajdáné nem megy máshová. "Bizony Jánoskám, te így tetszel magadnak, semmiféle más oka nincs annak, amit te énvelem cselekszel." Vajda visszautazik Pestre, hagyja, hogy felesége tovább robotoljon a tejcsarnokban.

Róza nem bírja sokáig a robotot, beáll bonne-nak egy fiatal házaspár kislánya mellé. Egy hónap mulva elküldik. Vajda naponta írt, amit még elnéztek volna, de gyakran sürgönyzött, a sürgöny mindig éjjel érkezett és a kézbesítő fellármázta az egész házat. Ezután jó ideig nem kap helyet. Azt hallja, anyja halálos beteg. Hajóval, mert az olcsóbb, Pestre utazik, Vajda kitörő örömmel fogadja a Régiposta-útcai lakásban, amely jóformán üres, mert a költő minden bútordarabot, Róza minden holmiját eladogatta. Róza haragos szemrehányásaira azt mondja, "a Laborfalvy és Jászai tragédiaművésznők semmi hozzá képest, csak a világhírű Ristori hasonlítható hozzá". Másnap meglátogatja anyját a Rácvárosban.

 

Mire visszatér Pestre, férjét nem találja otthon, elutazott vadászni. Azt üzeni, a lakáskulcsot hagyja Nagy Miklósnál, ha visszautazik Bécsbe. Egyébként nagyon szereti, ő a legjobb nő a világon. Vajda szállásadónője elpletykálja Rózának, hogy nemsokára felmondja a lakást, mert a Kerepesi úton sétáló nők leülnek Vajda ajtaja elé és várnak rá, egy párat már seprűvel kellett elkergetnie. Róza Pesten akar maradni, de Vajda Bikalról naponta kétszer küldi a rettenetes hangú leveleket, melyekben követeli, hogy utazzon vissza Bécsbe. Vajdáné visszamegy a "proletár családhoz a pici kabinetbe"

Három hét mulva szabadjeggyel - azt adtak neki, egyebet nem, - veti közbe Vajdáné - Vajda Bécsbe utazik. Érkezésekor fellármázza az egész házat. Tíz napig él a feleségénél, aki akkor munka nélkül van. A népkonyhában ebédelnek. Vajda efféléket mond a szállásadónőnek: meine Frau ist eine Heilige, ich bin der schuldige, ich habe cin ser unglückliches Naturell.

Mialatt Vajda a Stefansplatz-i kávéházban hallgatja a harangokat és maga elé méláz, Róza munkát talál. Elmegy bonne-nak "egy gyönyörű asszonyhoz", két kis fiú mellé. Hozat a férjének félliter olcsó sört meg két gulyást. "No, egyél és igyál, Niobe holnap reggel megy a batyujával szolgálni." "Férjem nem felelt." - Herr von Weita, Ihre Frau nehmen Sie nicht mit? - kérdezi a szállásadónő. - Nein, das geht nicht, ein anderes mal...- hebegi Vajda. Niobe megkérte férjét, legalább látogassa meg az ő beteg anyját, ha már nem viszi magával Pestre. Vajda megígérte, de nem látogatta meg, "féltette a szívecskéjét". "Már mikor az ajtók be voltak csukva, férjem felhívott a lépcsőre és megcsókolt... Én kezdem látni, tudni, hogy én az uramnak a Versuchskaninchen vagyok, ez kell neki és erre én vagyok neki alkalmas."

 

Naponta érkeznek a szerelmes levelek Vajdától, Griseldis, Niobe, Maertyrin-nek címezve. Váratlanul megint Bécsben terem, mikor Róza a családdal Obersanktweilben nyaral. Felesége megkérdezi, mikor viszi magával Pestre. Vajda mentegetőzik, felesége figyelmezteti, hogy ne járjon hozzá olyan sűrűn, mert "már kezdenek róla nem hízelgően beszélniť, kilenc forintot nyom a kezébe és elküldi. De szilárdan el van tökélve, hogy két hét mulva hazamegy Pestre az anyjához. Ha Vajda testvérhuga lehet cseléd, akkor ő is szolgálhat Pesten.

Egy napon megtudja, hogy anyja már régen meghalt. Az öreg asszonyt egy apáca ápolta, akitől folyton a leányát követelte. Az apáca rohant Vajdához, hogy adja meg a felesége címét, kérését többször megismételte, de Vajda ismeretlen okból nem volt hajlandó a címet közölni és így Rózát nem lehetett értesíteni. A fiatal asszonyt annyira megviseli a fájdalom és elkeseredés, hogy rövid időre elmegyógyintézetbe kerül.

 

Mikor kiszabadul, Pestre utazik és keserves szemrehányásokat tesz férjének, aki unszolja, hogy menjen vissza Bécsbe. Visszamegy. Most már egy ágyban alszik a házaspárral, mert a pici kabinettet kiadták. Nincs mit ennie, de Vajda gondoskodik számára olvasnivalóról; naponta ír és küldi a Vasárnapi Ujságot, a Hont és a Nemzetet. Mint házvezetőnő helyet kap egy öreg papnál. Most már van jó meleg, tiszta, otthona.

 

Egy hét mulva kidobják, mert Vajda addig erőszakoskodik, amíg beeresztette éjszaka a szobájába. Újra kezdődött az ágyrajárás: Vajda egyszer küld az asszonynak öt forintot és hívja Pestre. Róza bepakkol, elutazik, beköltözik a férjéhez, aki elküldi a patikába meg Nagy Miklóshoz. Mire hazaér, otthon a szokásos cédula várja: Vajda Erdélybe utazott, a Teleki kastélyba, Kendilonára. Alig érkezett meg, Róza már felül a vonatra, megy vissza Bécsbe.

Világhírű szabócégnél kap állást. Megfogadja, hogy kitart a szakma mellett. Férjével azonban nem számol. Vajda utána utazik Bécsbe és most már ő követeli, hogy utazzék vele Pestre. Az asszony nem enged, a végsőkig ellenáll. Vajda erőszakoskodik, hogy menjen vele szállodába aludni. Róza, aki saját állítása szerint még mindig érintetlen, hallani sem akar erről. Vajda, mint utolsó argumentumot, a betegségét szegezi feleségének. Ez hat. Másnap Vajda bemegy felesége főnöknőjéhez és az asszony azonnali elbocsátását kéri. Róza megint állás nélkül marad. "Hazamentem, ami csöpp holmim volt, megint batyuba és mentünk a vonathoz."

Kilenc napig élnek Vajda nyomorult szobájában. "Kilenc napi boldogság után az uram azt mondja este, hogy akár másnap este én elutazhatok.ť Róza nem utazott el, a Monaszterli és Kuzmik cégnél kap munkát, napi egy forint húsz krajcárért dolgozik. Vajda folyton Bécsbe küldi a feleségét. Kemény rendszabályokhoz folyamodik, hogy elérje a célját. "- Vessen magának ágyat! - mondja Rózának, mert egy ágyban aludtak: - Hol? A padlón? - Akár ott."

 

Róza mégis jobbnak látja, ha visszautazik Bécsbe, azzal az eltökélt szándékkal, hogy soha többé nem néz a férjére. Vajda naponta ír, három hét mulva megjelenik Bécsben és elmondja, hogy van rendes, két szoba konyhás lakása. Róza velemegy megint. Alig érkezett Pestre, kiújul Vajda régi szenvedélye: Korányi tanár felkeresése az ismert ügyben.

 

Róza erről most hallani sem akar, idegei közben megromlottak, már nem nézi humorral férje rögeszméjét. "- János, én leesküszöm neked, én nem vétkeztem, én imádlak, de én szégyelem magam, úgy hogy inkább a Dunába ugrok, de a tanárhoz nem megyek." Csakugyan meg akarja ölni magát, kicsibe múlik, hogy gyufát nem iszik. Vajda üti ki kezéből az utolsó pillanatban a gyufaoldatot. Egy ideig buzgólkodik a felesége körül, de az orvosi látogatáshoz ragaszkodik. Végül kiegyeznek abban, hogy nem Korányi professzorhoz, hanem más orvoshoz mennek. A Molnár-utcában rendel Navratil tanár, orr és gégeorvos, az vizsgálja meg Rózát. Az eredmény megint - intacta.

 

Vajda tovább éli a maga gépies életét, eszik, ordít és magán kívül tombol, ha felesége megiszik egy üveg sört. Nagyon gyakran elutazik, mindig bejelentés nélkül. Egy éjszaka, miután búskomoran ődöngött a Dunaparton, Róza hazamegy, férje, szokása szerint, elutazott, de cédulát hagyott, amelyben követeli, hogy felesége utazzon Bécsbe, mert egyedül óhajt maradni. Róza mit tehet egyebet - az anyja meghalt, senkije sincs Pesten, felül a vonatra.

Bécsben nem kap munkát, rettentő nyomorba jut, összeesik az utcán. Állítólag az ujságban is benne volt, hogy Johann Vajda Schriftsteller felesége az utcán elájult az éhségtől. Szörnyű nyomortanyán alszik a külső Mariahilferstrasse-n. Vajda írja a szerelmes leveleket, hívja vissza Pestre. 2Én sírok, lármázok és nem megyek."

 

Természetesen nem késik a költő bécsi látogatása. Az én legnagyobb csudámra az uram levetkőzött és belefeküdt az ágyamba, a szegény nyomorult ágyba a koldus szobában. Éjjelre a taplósapkát, ami a zsebében volt, a fejébe nyomta, mert a törött ablakon befújt a szél. Én reggel mentem dolgozni és férjem ide-oda. Volt népkonyha, népkávémérés és túrós hagymásbarches... Három éjjel aludt így az én uram, a költő. Egy éjjel limonádét kért. - Nem csinálok, nincs cukor, nem vagy a Tompa-utcában... Itt hallgatnod kell, kidobnak velem együtt."

 

Bár Vajdáné már igazán tudja, mi vár rá Pesten, a hét végén mégis vonatra ül az urával. Otthon kezdődik újra minden, Vajda karácsony szent este előtt elutazik, feleségét fillér nélkül hagyja. Róza tovább végzi az egyhangú ingamozgást Pest és Bécs között. A szabócéghez nem mer visszamenni, csúnyán hagyta ott. Zsidó családnál kap munkát, mint fehérneművarrónő. Egyszer éjfél után a rendőr beviszi az őrszobába, mert prostituáltnak nézi, a rendőrorvos megvizsgálja, megint kiderül, hogy ártatlan, immár ki tudja, hányadszor. A rendőrorvos könnyekig elérzékenyül ezen a látványon és családjába fogadja Rózát.

 

Özönlenek a Vajda szerelmes levelei, az eddigi költői címzésekhez egy újabb csatlakozik: Frau Johann Vajda Muttergottes, ezt azonban a jámbor és jóízlésű bécsi postatisztek vörös tintával áthúzzák. Niobe olvasatlanul rakja fiókjába férje leveleit. Vajda három hétig nem mutatkozik Bécsben. Aztán megint beállít feleségéhez. Róza mutatja a rongyos cipőit. "Az nem tesz semmit, szép és fiatal vagy" mondja Vajda. Egy szombat este, mikor hazavitte a keresetét, megint Vajdát találja az ágya mellett. A költő most megcsókolja a szoknyája szegélyét.

 

"Én sírva fakadtam... Volt sírás, jajveszékelés, volt vérfagyasztó sikoltás... Vajda ezúttal teljes egy hétig lakott a feleségénél. Ne jöjjön Bécsbe, ne jöjjön utánam, nem hagyom magamat kínozni" - jajveszékeli a fiatal asszony, aki életében előszor bosszút akar állni az urán. Fényképészt hozat, hogy egy óvatlan pillanatban fotografálja le Vajdát az ágyban, feleségét a padlón fekve. A terv nem sikerül. A látogatásnak az lett a vége, hogy Róza megint Pestre utazott a férjével, még mindig nem utoljára.

Vajda bogarai időközben fejlődtek, terebélyesedtek. Most már az excrementumát tányéron tartja és nagyítóval tanulmányozza, hogy nincs-e gyomorhurutja. Étvágya azonban változatlanul kitűnő. Ebben az időben a Kammernál eszik, ahol jó angol konyha van. Közbe-közbe, ha eszébe jut, elköltözik az Orientbe. Azelőtt ritkán ütötte meg a feleségét, most már napirenden vannak a verések. Egyszer bottal ront a feleségére, azért, mert létrán áll: hátha leesik a létráról, akkor lesz orvos és patika költség.

 

Vajdáné megint megy Bécsbe, beáll a régi szabócéghez, sorsa jobbra fordul, most már van rendes lakása, két ággyal. "Ebben a lakásban kezdődött nekem egy új korszak. Férjem megint a legtüzesebb szerető lett, engem folyton csókolt... valósággal az én ölelésemből rohant el és rohant a vasúthoz, nagyon félt a következményektől, mint ahogy azt nekem Pestről azonnal megírta, de viszont ha el volt rohanva, akkor meg vágyódott a következmények után, mert azonnal felrohant hozzám Bécsbe.

 

Tizenöt nap alatt háromszor rohant el és rohant hozzám. Nyolcvanhárom január huszadikán délután érkezett az uram Bécsbe, este, mikor én a dologból hazajöttem, ült a szobámban és irt, pipázott. Azt hittem, megesz, mert folyton ölelt, csókolt és nagyon kérlelt vele a vendéglőbe menni, jól megvacsorálni, megtettem neki a kedvit és szót fogadtam a békesség kedvéért, jó kedve volt, örült annak, hogy én jól nézek ki, mert mióta Pestről utoljára Bécsbe értem és rendesen éltem, a lakásom is jó volt, nem henteregtem ágyon, így jól néztem ki.

 

A vacsoránál a vendéglőben sokat nevettünk, jól ettünk, férjemnek jó étvágya volt és egyre azt mondta, hogy most arcom majdnem megint olyan, mint lánykoromban. Végre hazamentünk. Ezen az éjjelen lettem én az én esküdt uramnak a canonjog szerint a törvényes felesége, két év és két hónap a törvényes esketés után."

Vajdáné anyai örömöknek néz elébe, ami már nem tetszik az urának. A költő átkozta a gyereket, irtózott a gondtól, amit a születendő gyerek okozni fog. Brutálisan és fenyegetően kezdett viselkedni. Én már szinte örültem, ha elutazott vissza Pestre. És valóságos félelemmel figyeltem minden neszre, ha otthon voltam és hallottam kívülről valami zajt, nem-e toppan be az én férjem.

 

Augusztus 30-án megint megérkezett az uram, este jött egy konflissal és nem tudta a kocsit kifizetnie csak huszonkét krajcárja volt. Szliácsról jött és valamely állomáson ki kellett neki szállni és a vonat elment... iszonyú nagy lármát, káromkodást vitt véghez... nagy nehezen bírtam rávenni, hogy feküdjön le. Sírva kértem, könyörögtem neki, hogy kíméljen engem legalább most ebben az állapotban és kezdtem magam nagyon rosszul érezni. Megmondtam a szállásadónőmnek ezt, aki hamar elküldte a cselédet az öreg orvosért és a bábáért.

 

Mikor magunkra maradtunk, Vajda feküdt az ágyában és én is feküdtem, egyszerre hirtelen egy valóságos vad ordítással az uram kiugrott az ágyból, neki rohant az ablaknak és kitépte, én szentül azt hittem, hogy az uram most megőrült, iszonyúan megijedtem és fel akartam kelni, de nem tudtam, visszaestem és ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, belépett az orvos és a háziasszonyom és én két fiúnak adtam életet... Vajda az egész idő alatt az ablaknál állt és kinézett az utcára. Mielőtt elment, hozzám jött az ágyhoz, megnézte a két gyereket és azt mondta: két koldussal több van a világon.ť

Vajda ezután is sűrűn jár fel Bécsbe, de mintha kicserélték volna. Efféléket mond, hogy Ťnem tudja mind a négyüket eltartani.ť. Egyszer kijelenti, hogy Ťha nem félne a börtönből, mind a kettőt megfojtanáť. Még az öreg orvosnak is feltűnik Vajda viselkedése és megjegyzi: Ihr Mann ist elles im Stande. Egyszer Vajda igen udvariatlanul kiküldi az öreg orvost felesége szobájából, egyedül akar maradni vele.

 

A leveleit követeli vissza. "Vajda tombolt, nekem rohant és összerugdosott... a székre estem, a szék alá a két gyermekem, kizártam az ajtót, kiáltottam orvost, jött az orvos és mondta, nem maradnak életben... hogy hányszor rugott meg az uram, azt nem tudtam, mikor én lármázni kezdtem, mert a két gyerek a karosszék roncsai alatt feküdtek, az uram elszaladt és nem jött többé vissza.

 

Pestre utazott, onnan irt, hogy küldjek mindent, amit itt hagyott, utána. Az öreg orvosnak fel kellett jelenteni és jött a halottkém, én az orvost összetett kezekkel kértem, hogy az uramat ne említse, azt mondtam, én alattam tört el a nagy nehéz, rozoga karosszék és így történt meg az én szerencsétlenségem."

Vajda ezután egy ideig nem mer Bécsbe utazni. Róza már előzőleg megismerkedett és megbarátkozott Vajda első nagy szerelmével, költői nevén Ginával, igazi nevén Kratochwill Zsuzsánnával, cirkuszi nevén Véghelyi Georginával. Az ikrek hitzingi temetésén ő is jelen volt. "...szegény Vajda, szegény Zsuzsánna - szegény Niobe, de nem, a Niobe nem szegény, csak a könnyeit sírta ki." Néhány hét múlva beállít Vajda, mintha mi sem történt volna. Erőszakoskodik, hogy Róza menjen vele Pestre. Minthogy a háztulajdonos amúgy is felmondott neki, az irtózatos lárma miatt, melyet férje minden bécsi látogatásakor okoz, Róza ismét rá hagyja venni magát az utazásra. De most nem tágít a férje mellől, mindenüvé követi, mint az árnyék: az Orientbe, a szerkesztőségbe, Elkedhez.

 

Egyszer nyomát veszíti, Jókai igazítja útba: A Szikszaynál csakugyan megtalálja a Népszinház-utcai oldalon. "... egyedűl ült a sarokban ...én némán leültem ...Az uramat megcsókoltam a fejín.ť Hazahordja Vajda holmiját az Orientből. Mikor megkapja a pénzt, amit Bécsből vár, tíz forintot tesz le férje asztalára, a tíz forint mellé a Vajda által csináltatott névjegyet: Vajda Jánosné, Niobe, Rozamunda, Szűz Mária. Magától érthetődik, hogy zuhogtak a Vajda-levelek. Róza csak ritkán válaszolt egy-egy lapon: "Niobe téged imád és vérzik a szíve te miattad".

Véghelyi Georgina közben visszaérkezik Bécsbe a cirkuszával, "jó vastag volt, über das kritische Alter." Az öreg orvos, Róza atyai barátja meghal, Róza számottevő összeget örököl tőle. Erre a hírre Vajda Bécsbe rohan és rendkívül ékesszólással előadja tervét, hogy kertes házat kell venni a pénzen. Mikor Pestre érnek, Vajda ötforintonkint elszedi az asszony pénzét. Háromezer forintért (?) telket vesznek, ezret ki is fizetnek foglalónak. Vajda azonban mindenkit lemarház a telken és a telek közelében. Az üzlet felbomlik. Ötszáz forintot visszakapnak, ötszáz elvész. Ahová be akar költözni, mindenkit durván megsért, a lakást nem adják neki, a közvetítési díj természetesen elvész.

Egy hét múlva visszatér és csodálkozik, hogy felesége még mindig Pesten van. Miután elherdálta Róza örökségét, visszaküldi Bécsbe: Vajdáné "juszt sem" megy. Társalkodónői állást kap egy szép dámánál, akiről utóbb kiderül, hogy kerítőnő volt. Ezzel a hölggyel többször mutatkozik nyilvánosan, valószínűleg így keletkezik a pletyka, amely szerint Vajdáné már házassága előtt találkahelyekre járt.

 

Beáll a Monaszterli és Kuzmik-céghez, egy öreg mágnásasszonyhoz kerül, mint társalkodónő, de végül munka nélkül marad. Vajda már nem is törődik vele, az asszony a folyosón és az emeleten lakó emberek kegyelméből tengeti életét. Végül beáll cselédnek, úgy mint a költő húga: Vajda Róza. Férje időnkint szerelmet vall, de többnyire bottal veri, egyre félelmesebb dührohamokat kap, ilyenkor az arca citromzölddé válik. Mindez nem akadályozza meg Vajdánét abban, hogy férjét ne ápolja.

 

Vajda megindítja felesége ellen a válókeresetet. Télen, a zajló Dunán csónakon kelt át Esztergomba, hogy elvigye a Szentszékhez a válóper iratait. Mindezt Róza saját állítása szerint csak később tudta meg, homályos szavakkal átkozza a "Judásokat", akik a válóperben ellene vallottak. 1886-ban visszaköltőzik Bécsbe, állítólag nem is sejti, hogy ugyanebben az évben felbontották a házasságát.

De azért a költővel változatlanul fenntartja az érintkezést. A költő öregségére megenyhül, a kitörések, dührohamok elmaradnak. Rózának van szép tiszta, kényelmes otthona. Vajda gyakran ír, hogy "Nio - most már így nevezte - ezt és ezt készítsen. No én készítettem, mert jön az én földi Istenem haza". "Nem volt ebben a lakásban heverő tányéron faeces - és nem volt az ablakokon elégetett legyeknek az ott ragadott hullájuk, mint Pesten volt és nem volt az ide-oda röpködő tajtékpipából kifújt kráter és Vezuv szerint a hamu, a dohányparázs, ennek mind semmi helye, se nyoma nem volt...

 

És a budapesti megbízottam mind arról értesített engem, ami a férjemnek az egészségét és testi épségét illette, mert azért én valósággal reszkettem és nem ok nélkül, bizonyság a rengeteg baleset, ami a férjemet érte csupán azért az ő ideges ide-oda ugrálása miatt... Mikor jött a sürgöny, hogy a lábát törte, én, akinek majdnem egy szabad perce sem volt, majd megbolondultam a gondtól. Nappal nem, de éjjel utaztam, tizennégy nap alatt ötször, este leutaztam, korán reggel nála voltam és a legközelebbi vonattal vissza."

Lassankint megérti Vajda karakterét. Nem rossz ember, csak mérhetetlenül önző és irtózik a felelősségtől és a szegénységtől. Nem szereti megosztani azt, amije van, a két nővérével hajszálra úgy bánik, mint a feleségével, akiben "egy darab szegénységet látott". Élete végén jobbra fordul Vajda helyzete. Némi elismerésben van része. A kultuszminisztérium megfesteti az arcképét, majd ezernyolcszáz forint segélyt utal ki neki évente. Mikor Róza rossz híreket kap Vajdáról, lóhalálában Pestre utazik. "Azt írták, te gyöngélkedel? - Mit? Én gyöngélkedem? - feleli Vajda. - Én birkózok a halállal!" "Szombaton éjjel, 1897 januárban) kaptam sürgönyt, hogy férjem meghalt.

 

Vasárnap reggel leutaztam Pestre, késő este értem én a Dohány-utcába, már nem volt a lakásban, de a halottas kamrában... A terem közepén a nagy hosszú boncolóasztalon vörös márványon feküdt az uram anyaszült meztelen. Már fel volt boncolva, de összeillesztve. A fejéből már kint volt az ötszázhuszonöt gramm agyvelő, a pohár ott állt a spiritusszal és bent az agyvelő és én néztem az agyvelőt... A hófehér kendővel megtöröltem, a kendőt papirba göngyölve eltettem, az uram vére van rajta.

 

Elővettem egy másit kendőt és a kezeit és lábait megtöröltem és ezt a kendőt is eltettem. Az ollómmal levágtam a hófehér hajából egy nagy csomót és eltettem, magammal vittem... elővettem egy harmadik hófehér kendőt és először az arcára terítettem és azon körösztül megcsókoltam, azután a két kezét egymás mellé tettem és azt is leterítve megcsókoltam és végre a két lábát, szintén úgy a kendőn át. Amíg én ezt megtettem, folyton beszéltem vele, az urammal, én elbúcsuztam, hogy hányszor szorítottam meg a két kezit, azt nem tudom."

Rózának most már senkije sincs Bécsben. Magányában összebarátkozik Véghelyi kisasszonnyal, Ginával, aki szintén egyedül él. Közli vele Vajda halálát. "Nem szólt semmit. Én se szóltam, csak néztünk egymásra." Minden vasárnap meglátogatja és tapintatosan támogatja. Gina eltöri a kulcscsontját, attól kezdve naponta látogatja. Ginának halála előtt már jóformán betevő falatja sem volt, Rozamunda fizeti a temetését. "Allmaechtiger Gott, ich habe meine Pflicht gethan." Ezekkel a szavakkal végződik Vajda Jánosné naplója.

Ismerteti H. A.



[+] Aznap közölték a lapok Vajda Jánosné Bartos Róza halála hírét, amikor a Nyugat március 1-i számában megjelent az emlékiratok ismertetésének első közleménye. Vajdáné emlékirataiban állandóan közel hatszáz levélre és táviratra hivatkozik, melyek állításait alátámasztják. E levélcsomag állítólag egy budai családnál rejtőzik.

[*] Petőfi tudvalevően evangélikus volt.

[*] Vajdánénak ez a nyilatkozata ellenkezik az esztergomi Szentszék 1886-i döntésével, amely a matrimonium non consumatum alapján mondta ki a válást. V. ö. Pásztor Arpád cikkét Rozsamonda temetésén, Pesti Napló 1933. március 5

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98