Dtum
Login with Facebookk
1933 | Október

Németország diplomáciai baklövést csinált! - mondja Párizs

Párizs, október 15.
Francia kormánykörök úgy látják, hogy Németország ismét diplomáciai baklövést követett el és újólag bebizonyította, hogy a német államférfiak még akkor is, ha tehetséges belpolitikusok, a külpolitikában rendszerint elvesztik a fejüket.

 

Hitler kétségtelenül jól kiszámította lépésének visszhangját Németországban, ami azonban a külvilágra való hatását illeti, ebben tévedett. A helyzet ugyanis az, hogy amíg Németország a Népszövetségben helyet foglalt és így legalább színleg részt vállalt a genfi békeintézményben, addig semmilyen antant sem alakulhatott ki vele szemben.


Hitler e drasztikus lépése után a lefegyverzés kérdésében sokkal könnyebben létrejöhet a hatalmak között az egyetértés, mert Németország külpolitikai brutalitásával maga ellen hangolja a népeket.


A döntést nem kell elsietni, az események fontossága indokolttá teszi a várakozást. Tudni kell, a német lépés csupán merész sakkhúzást jelent-e vagy pedig végleges szakítást a nemzetközi együttműködés minden szervével és a népek kiengesztelődésének és békéjének az utóbbi években követett politikájával!

 

A vasárnap reggeli lapok azt írják, hogy a francia közvélemény kezd megnyugodni és több hidegvérrel tekinti az új helyzetet, amely bármennyire elszomorító is, legalább világos és ezért kedvezőbb, mint az eddigi nyugtalanító bizonytalanság.


Vissza kell térni a versaillesi szerződéshez - írja Saint-Brice a Journalban – , mert ez az egyetlen nemzetközi okmány, amely alól Németország nem tud szabadulni. Ennek a szerződésnek a 213. szakasza szerint a birodalom ellen vizsgálatot lehet indítani és ennek a vizsgálatnak ez elrendezéséhez csak szótöbbség kell a tanácsban, nem szükséges egyhangú határozat.


A „Petit Parislen” szerint senki sem akadályozhatja meg Németországot eljárásban, de hangsúlyozni kell, hogy az önkéntes távozás és elszigeteltség nem mentesíti a birodalmat a Versaillesben vállalt kötelezettségek, főleg a kateu-i záradékok határozatai alól.


Pertinax az „Echo de Paris”-ban követeli a versaillesi szerződés katonai záradékának alkalmazását Németországgal szemben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hitler bejelenti a Népszövetségből való kilépést Paul-Boncour francia külügyminiszter (jobbra) egy minisztertársának izgatottan magyarázza a német kérdést
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98