Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1933 | Szeptember

Évi 0.5-5%-ot törleszt a gazda – Németországban

A gazdaadósságok rendezésének megoldását őszre várják.
Igen érdekes ezzel kapcsolatban a német birodalmi törvény, amely a mezőgazdasági adósságok rendezéséről nemrégiben jelent meg. Hugenberg készítette annak idején a javaslatot. Tehermentesítési szervet (Entschuldigungsstelle) jelölnek ki. Az eljárás háromféle lehet: a) adósságrendezés vagy megváltás, b) földváltság, c) a kettő együttes alkalmazása.

Az eljárásban résztvesz valamennyi hitelező.
Csak a július közepe előtti követeléseket vonják be a rendezésbe. Négy és fél százalék kamatot állapítanak meg. Az első három évben a lebonyolító szerv megfizeti a hitelezőnek az előre kikötött kamat és a 4 és fél százalék közötti különbséget, de legfeljebb egy százalék erejéig. Olyan követelések, amelyek nem felmondhatatlan törlesztésű követelések, átalakíttatnak felmondhatatlan törlesztési kölcsönökké.

A törlesztési részletek nagysága évi fél és 5 százalék között mozoghat.
A hitelező számára is biztosít különböző jogokat a törvény. Bér, illetménykövetelés, kisipari és szállítói követelés még a hitelező kérelme nélkül is készpénzben kifizetendő. Ha a felmondhatatlan törlesztés a hitelezők súlyos megkárosításával járna, akkor a hitelezőnek részben vagy egészben megváltási kötvényekkel kell beérnie.

A kényszeregyességi eljárást külön fejezetben szabályozza a törvény.
Itt egyességi ajánlatot kell készíteni és az adósságok olyan rendezésére kell törekedni, amely az üzem tulajdonosa részére az egyszerű életfenntartást biztosítja. Azt a követelést, amelyet teljesen fedez a pupiláris biztonság határain belül a jelzálog, nem szabad csökkenteni, más követeléseket a hitelező beleegyezése nélkül 50 százalékig szabad csökkenteni. A Deutsche Rentenbank 300 millió birodalmi márka erejéig 4 százalékos megváltási kötvényeket bocsát ki. Telepítésre alkalmas területet átvehet a tehermentesítési szerv az adósságok megváltása céljából.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Készház Építő Kft.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A hamu mint mütrágya A hamu mint mütrágya
Magyarországnak egyharmadára lecsökkenő területe tulnyomólag...
 Holnap ratifikálnak Holnap ratifikálnak
Odalenn Szerbiában Draskovics volt belügyminiszternek meg kellett...
Kezdődik az iskola, kezdődnek a gondok Kezdődik az iskola, kezdődnek a gondok
KEZDŐDIK AZ ISKOLA, KEZDŐDNEK A GONDOK c. cikkünkre, mely a múlt...
Különféle húsok - marhahús - emészthetősége Különféle húsok - marhahús - emészthetősége
Az amerikai kutatók egész sora foglalkozott ujabban nevezetesebb...
Teleki a királyságról Teleki a királyságról
Sem a nemzetgyülésnek, sem az államfőnek tekintélyét nem emelte az,...
Támadások Magyarország ellen a bécsi reichsrathban Támadások Magyarország ellen a bécsi reichsrathban
Az osztrák képviselőház a katonai javaslatok tárgyalásánál a...
Nyáron megkezdik az új Munkaközvetítő Szociális Központ ötmilliópengős építkezését Nyáron megkezdik az új Munkaközvetítő Szociális Központ...
Varga József iparügyi és kereskedelemügyi miniszter nevéhez fűződik a...
Berend főrabbi, a Gestapo besúgója, nyilas ujságot olvasva nézte végig hívei deportálását a szigetvári állomáson Berend főrabbi, a Gestapo besúgója, nyilas ujságot olvasva nézte...
Berend Béla dr. főrabbi, a már hetek óta letartóztatott...
A honvédtisztek új ruhája A honvédtisztek új ruhája
A honvédségnél a háborúban és békében tábori öltözet gyanánt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98