Dtum
Login with Facebookk
1933 | Szeptember

Ép szív és ép tüdő az egészség két főbiztosítéka, a táplálkozás

Nemcsak a „gyenge szívű” ember, hanem a teljesen egészséges szívű is gondot kell hogy viseljen a szívére. Már a mindennapi étrendi előírásokban is meg kell nyilvánulnia ennek a gondoskodásnak. Mindenekelőtt tartózkodjunk attól, hogy túlságosan sok folyadékot vegyünk magunkhoz.

A felvett folyadék ugyanis felszívódik a vérerekbe átmenetileg a vér mennyiséget szaporítja. Vannak emberek, akik három, négy sőt öt liter vizet vagy sört is megisznak napjában, vagyis a szív által áramlásban tartott folyadék mennyiségét akár a duplájára is emelik. Egy 60-70 kilós embernek ugyanis átlagban 5 liter vére van.

Ez persze dupla munkát jelent a szív számára, de megerőltetővé válik a vesére is, amelynek a test számára felesleges folyadék tetemes részét ki kell ürítenie a testből. Kétségtelenül kimutatták, hogy a sok hús is káros lehet a szívre. A hús emésztése közben ugyanis olyan vegyi anyagok keletkeznek a testben, amelyek a szívizomzatra izgatóan hatnak.

Egy bizonyos határig ezt egyáltalában nem kifogásoljuk, de azon túl megint csak károsodásnak tennők ki a szivünket. Még nagyobb óvatosságra van szükség az alkohollal szemben. A szívizom már a legkisebb mennyiségű szesznek is megérzi a káros hatását.

A szesz által megmérgezett szív nem működik olyan szabályosan, az összehúzódások hol szaporábban, hol meg ritkábban követik egymást, sok alkohol hatására pedig a szívizomrostok degenerálódnak, pusztulnak, helyüket zsír foglalja el és a folyamatnak súlyos szívgyengeség lehet végül a következménye.

De nemcsak magának a szívnek az elzsírosodása káros, hanem végeredményben minden felesleges zsírlerakodás, elhájasodás, kövérség megbosszulja magát a szíven. A zsír ugyanis gazdagon el van látva finoman kanyargó apró vérerek fonadékával.

Minél több a zsír a testben, annál dúsabb a vérérhálózat. Ez ismét csak fokozott megerőltetésre kényszeríti a vérkeringés központját. Óvakodjunk tehát az elhízástól; szabaduljunk meg a felesleges zsírkészletektől! Ez két olyan parancs, amelyet - egészen más szempontból - úgyis a legtöbb ember a szívén hord.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A szív keresztmetszete Tüdővizsgáló készülék
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98