Dtum
Login with Facebookk
1934 | Április

Beperelték Albrecht főherceg feleségét

Beperelték Albrecht főherceg feleségét, mert gázoló autója ,,átmenteti elmegyengeséget” okozott egy kilencéves kislánynak

Szombaton feltűnést keltő kártérítési per aktáját iktatták a budapesti királyi tőrvényszéken.


Siposs Károly építész perelte be Albrecht főherceg feleségét, akinek autója a múlt év októberében a Rákóczi úton elütötte kilencesztendős Kató nevű leánykáját. A gyermek éppen az iskolából jött haza, amikor a főhercegi kocsi sárhányója elkapta és földre terítette. A mentők a Rókus-kórházba vitték a kislány, fejsebeit bekötözték és néhány nap múlva már el is bocsájtották.

Úgy látszott, nem lesz komolyabb következménye a szerencsétlenségnek. Mikor azonban Siposs Kató újból iskolába kezdett járni, értesítést kaptak a gyermek szülei, hogy jelentkezzenek az osztályfőnöknél. Az osztályfőnök elmondta Siposséknak, hogy a gyermeket súlyos feledékenység támadta meg és az eddig mindig tiszta kitűnő tanuló most teljesen képtelennek mutatkozik a legelemibb dolgot megtanulni.

A kétségbeesett szülök több neves ideggyógyásszal vizsgáltatták meg gyermeküket és ezek egybehangzóan megállapították, hogy az autóbeleset következtében
súlyos idegösszeroppanás érte Siposs Katót, akinek legalább egyesztendei teljes pihenésre és szanatóriumi kezelésre van szüksége, mert átmeneti elmegyengeség támadta meg, amelyről egyelőre nem lehet megállapítani, mikor szűnik meg.

A rendőrbírói tárgyalás megállapította a kocsit vezető sofőr bűnösségét és ezzel a főhercegné felelősségét, ezért Siposs még a tárgyalás folyamán kérte a főhercegné képviselőjét, hogy gondoskodjanak a gyermek kezeléséről, mert az ő anyagi viszonyai erre nem adnak kellő módot.

Mivel ezirányban semmi sem történt, Siposs meghallgatást kért a főhercegnétől,
de ez többszöri próbálkozás után sem sikerült. Az építész most már ajánlott levélben kérte az ügy elintézését, de mivel választ nem kapott, ügyvédnek adta át a dolgot. Az ügyvédi levélre végre ez év februárjában megjelent Siposséknál Albrecht főherceg orvosa.

Megvizsgálta a gyermeket és megállapította, hogy a kislány egészségileg teljesen leromlott, tériszonyban szenved, állandóan félelemérzetekkel küzd és minden tekintetben súlyos idegrázkódtatás következményeit szenvedi. Meg is ígérte, hogy a főhercegné intézkedni fog és ezzel eltávozott. Miután azonban azóta sem történt semmi, Siposs ügyvédje most beadta a főhercegné ellen a keresetet, amelyben havi 180 pengős életjáradék megítélését kéri a gyermek javára.
Kéri továbbá az eddig fölmerült több ezer pengős gyógykezelési költség megtérítését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98