Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A kéz regénye
Nagy átlagban a felnőtt férfiak 5 %-a balkezes; a nők között feltűnően kevesebb – csak a fele - , aminek valószínű oka a nagyobb készség az áthangolásra, a nevelés hatásainak befogadására. Bizonyos elméleti (örökléstani) megfontolások alapján azt mondhatjuk, hogy az újszülöttek...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A beszélő
A rádiórovat barátai bizonyára érdeklődő, sőt vágyó szemmel pillantanak arra a fényképre, amely pompás beállításban mutatja be a beszélő szivarosdobozt, ahogy Amerikában nevezik a mezei rendőrség és a cserkészek...
A vak beteget előkészítik elektromos operáció számára
Talán nincsen az embernek egyetlen féltettebb szerve sem, mint a szeme. Talán nincsen a világon egyetlen szánandóbb teremtés sem, mint a vak ember. Megvakulni, nem látni többé ... sok ember számára még a halálnál...
Világóra a városok nevével
A városi és falusi lakosság napi időbeosztása között nagyon lényeges a különbség. A városi lakosság zöme reggel 7 órától este 11 óráig van ébren és este 11 órától reggel 7 óráig alszik. A Nap ellenben téli és nyári...
Baktériumkísérletek - dr. Zoelter
A védőoltások kielégítő védelmet nem nyujtanak: a létesített immunitás nem mindig teljes, gyakran mérsékelt vagy kisfokú, sőt kérdéses. Az oltások hatása időben is korlátozott. Pl. tífusznál aktív immunitás esetében...
Miniatűr világegyetem
A Naptól harmadik bolygó a mi földünk. Naptól való középtávolsága 149 millió kilométer. Egy gyorsvonat ezt az utat 190 év alatt tenné meg, ha ezalatt sohasem állna meg, a fény 8 perc alatt futja be ezt a távolságot....
 Magános kókuszpálma (Eredeti felvétel.)
A kókuszpálma (Cocos nucifera) a trópusi vidékek elmaradhatatlan dísze, mely megadja a trópusi tájék jellegzetes külsejét. Pálmafa nélkül a trópus nem is volna trópus. Emellett a trópusok egyik leghasznosabb és...
Cikk-ajánló
Szomszédaink a világűrben, a távolabbi csillagok Szomszédaink a világűrben, a távolabbi csillagok
Földünkhöz legközelebb álló égitestek: a bolygók - A bolygók...
Szomszédaink a világűrben, a bolygók mozgása Szomszédaink a világűrben, a bolygók mozgása
Már a régiek figyelme ráterelődött a bolygókra, mert ezek a különös,...
Harci gázok és harci baktériumok , a hőhatás Harci gázok és harci baktériumok , a hőhatás
Mind a napfényhatás, mind a kiszáradás szempontjából tekintetbe kell...
Kabai képek Kabai képek
Kaba sziget népe, legkivált a habanaiak, nagy hívei a szamár-tejnek,...
A balkezesség, baloldal, jobboldal A balkezesség, baloldal, jobboldal
Balkezesek, balogok, akik, ellentétben emberek többségével, a...
Dávid és Góliát az adólámpák között Dávid és Góliát az adólámpák között
Távolból irányítható készülékekről lévén szó, emlékezzünk meg a...
A hályogról  2. A hályogról 2.
Másodszor leggyakrabban fordul elő a szürke hályog, melynél legjobb a...
A balkezesség, a jobb és bal közötti különbség
A jobb és bal megkülönböztetése a mindennapi életben tehát érzés...
A szökőnap A szökőnap
A szökőnapra azért van szükségünk, hogy az időszámításunk alapjául...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98