Már a régiek figyelme ráterelődött a bolygókra, mert ezek a különös, nagy csillagok bántó módon zavarták az ő egyszerű csillagászati megfigyeléseiket. A régiek is sokat nézegették a csillagos eget s figyelték a csillagok járását.

Még nem tudták, hogy földünk gömbalakú és forog, hogy kettős forgást végez, naponkint megfordul a saját tengelye körül s egy év alatt ellipszissalakú pályát fut be a Nap körül. Ők szilárdan meg voltak győződve arról, hogy a föld áll s körülötte kering a Nap és az összes csillagok. Ezek mind keleten kelnek föl és nyugaton lenyugszanak.

A régi görög csillagászok azonban észrevették, hogy van az égen öt nagy csillag, akkor még csak öt ilyen égitestet ismertek, a Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz, amelyek sehogy sem engedelmeskednek a szabálynak. Ezek néha fordított irányban, nyugatról keletre mozogtak. El is nevezték őket csavargó csillagoknak, bolygóknak, planétáknak.

A kóbor csillagok rejtélyét csak az újkor elején fejtette meg a nagy lengyel csillagász, Kopernikusz Miklós. Kimutatta, hogy a csillagászok valamennyien nagyot tévedtek, nem a földünk, hanem a Nap áll mozdulatlanul s körülötte keringenek a bolygók. De nem szabálytalanul, hanem szép rendben, szabályosan. Sőt földünk sem egyéb, mint a Nap körül keringő bolygók egyike.

A bolygók szabálytalan mozgása csak látszólagos, mi is rohanunk a Nap körül s csak a különböző keringő mozgások eredménye az, hogy a planéták néha nyugatról keletre látszanak forogni. Nemsokára egy másik híres csillagász, Kepler már azt is megállapította, hogy a bolygók valamennyien ellipszis alakban keringenek, amelynek egyik gyújtópontjában áll a Nap. Idővel még három, szabadszemmel nem látható bolygók fedeztek föl: az Uránuszt, a Neptunt és a Plutót.

Természetes, hogy ezek a bolygók, a mi földünk testvérei és világűrbéli szomszédai, ezek a kölcsönkapott fényben ragyogó vakcsillagok érdeklik legjobban a csillagászokat. A csillagászat tökéletesedésével egyre többet tudunk róluk. De ha közel vannak, ha jobban megfigyelhetők is, mint a többi csillagok, ahhoz elég távol vannak, hogy mégse tudhassunk meg róluk mindent, amit tudni szeretnénk.

A kilenc bolygó közül a Naphoz legközelebb, tőle csak 58 millió kilométerre van a legkisebb bolygó, a Merkúr. Egy gyorsvonat 75 év alatt futná be a pályát a Nap és a Merkúr között. A fény azonban 3 2/4 perc alatt teszi meg ezt az utat. A kis Merkur igen fürge, leggyorsabb a bolygók között, 88 nap alatt kerüli meg a Napot. Ennyi időből állott egy év.

A híres francia csillagász. Flamarion jegyezte meg, hogy aki a Merkuron 100 éves, az a földi időszámítás szerint még csak 24 évet ért. Élet azonban nem képzelhető el ezen a bolygón. Már csak magas hőmérséklete miatt sem. Közel lévén a Naphoz, sok hőt és fényt kap tőle, körülbelül nyolcszor annyit, mint földünk.

Az eddigi megfigyelések szerint ugyan mindig csak az egyik oldalát fordítja a Nap felé, ezen az oldalán aztán állandóan olyan hőség van, amely megolvasztaná az ólmot. Másik oldala, amelyen örök sötétség uralkodik, jéghideg. De levegő sincs ezen a planétán, legföljebb igen kevés.

Schiaparelli, olasz csillagász finom vonalakat, olyasféle ábrákat fedezett fel a Merkuron, amelyek hasonlítanak azokhoz az ábrákhoz, amilyeneket a Holdon szabadszemmel lehet látni. Más csillagászok határozottan kivehető sávoknak mondják ezeket.

A Naptól való távolságot tekintve, második bolygó a Vénusz. Ez már 108 millió kilométer távolságra van a Naptól s azt 225 nap alatt kerüli meg. Utjában közelebb jut hozzánk, mint bármely más bolygó, sokszor csak 40 millió kilométer távolságra van tőlünk. A Vénusz a legfényesebb csillag az égen. Nagysága körülbelül akkora, mint földünké, átmérője 11.970 kilométer. Felszínéről nagyon nehéz megállapítani valamit, éppen nagy fényereje miatt.

Nem tudjuk, végez-e forgást saját tengelye körül, váltakozik-e rajta a nappal az éjszakával. Légköre van, de oxigént vagy vízpárát nem lehetett rajta kimutatni. Egyes csillagászok sötét foltokat véltek látni rajta, da az volt a benyomásuk, hogy ezek nem állandók. Nem valószínű, hogy a Vénuszon élet volna.