Dtum
Login with Facebookk
1934 | Június

50%-ban kihasználatlan az U. S. A.-ban engedélyezett magyar kivándorlási kontingens!

Jóformán teljesen megszűnt a kivándorlás Magyarországból Amerikába.
Az Unió kormánya 970-ben állapította meg a Magyarországból Amerikába beengedhető kivándorlók évi létszámát. Néhány nap mulva befejeződik az 1933-34-es kivándorlási év, de mindeddig alig 400 kivándorlási vízumot adott ki magyar útlevélre a budapesti amerikai konzulátus, bár a vízumkérők száma, mint mindig, többezerre tehető. Az Unió azonban csak olyanoknak ad vízumot, akik igazolni tudják, hogy eltartásuk odakint biztosítva van. Elsősorban amerikai magyarok feleségeit és gyermekeit engedik ki, ha az illetőnek odakint biztos egzisztenciája van.

Kanada felé csak feleség mehet ki a gyermekkel
vagy pedig menyasszony a vőlegényéhez, de partraszállás előtt az esküvőnek is meg kell történni vagy a hajón, vagy pedig a bevándorlási irodában. Kanada megengedi ugyan, hogy családok, ha ezer dollárt fel tudnak mutatni, kivándorolhassanak Magyarországból, de ilyen eset legutóbb alig fordult elő, mert a kivándorlásnak ezt a formáját viszont a magyar hatóságok nem tartják kívánatosnak.

Nagyobb érdeklődés nyilvánul meg
úgy az amerikaiak, mint az európaiak részéről a tanulmányutak, a tengeri kirándulások iránt. Sokkal több amerikai jön idén Európába, mint tavaly. A nagy hajósvállalatok forgalma azonban még mindig messze a normális alatt marad, és ezek most földközi-tengeri, északi és más társasutazások céljaira hasznosítják modern gőzöseiket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98