Dtum
Login with Facebookk
1934 | Szeptember

Elégett egy amerikai luxusgőzös a newyorki kikötő bejáratánál

Elégett egy amerikai luxusgőzös a newyorki kikötő bejáratánál, 171 előkelő utasa bennégett,
200 utas a tengerbe fulladt, csak 180 embert sikerült megmenteni


Newyork, szeptember 9.

Szombatra virradó éjszaka borzalmas hajókatasztrófa történt a newyorki kikötő bejáratánál. A Morro Castle tizenegyezer tonnás luxusgőzös, amely Kubából érkezett egy nyolcnapos kirándulás vidám utasaival a fedélzetén, néhány mérföldnyire a Szabadság-szobortól, a newjersey-i partok közelében kigyulladt és teljesen elpusztult. A mentőgőzösök a pompás luxushajónak csupán megszenesedett roncsait tudták a newyorki kikötőbe bevontatni, de akkor már élő ember nem volt a hajón.

A Morro Castle 558 főből álló utasaiból és személyzetéből csupán180 hajótöröttet sikerült a katasztrófa színhelyéhez legközelebb fekvő spring-lake-beach kórházba szállítani. Hogy rajtuk kívül megmenekültek-e és hányan, az még bizonytalan.

A luxus gőzősnek reggel 8 órakor kellett volna befutnia a newyorki kikötőbe, amelynek határát már éjféltájban érte el. A Morro Castle az öböl előtt cirkált, hogy megvárja a reggelt és az utasok a hajó szalonjában szórakoztak, amikor egyszerre csak hatalmas vihar kerekedett. Lehet, hogy egy villám gyújtotta fel a hajót, de az is lehet, hogy a könyvtárban támadt a tűz. Az utasokat, akik a fedélzetre akartak meneküli, a lángok elvágták a mentőcsónakoktól és a viharban tizenkét csónak közül csak kettőt tudtak vízre bocsátani.

Amíg ez sikerült, az utasok egy része megfulladt a füstben, vagy bennéget a kabinokban,
a többi, akár tudott úszni, akár nem, belevetette magát a viharzó tengerbe, hogy a tűzhaláltól megmeneküljön.

A hullámok ezeket a szerencsétleneket vagy elnyelték, vagy a lángoló hajó oldalához vágták és halálra zúzták. Amikor a parti őrség észrevette a felcsapódó lángokat, a mentőhajók azonnal kifutottak az öbölből, de a viharzó tengeren csak hajnal felé tudták a lángokban álló Morro Castlet megközelíteni.

A tűzet eloltani nem sikerült és a viharral küszködő hajótörötteket csak nagy nehezen lehetett megmenteni. Reggel felé a dagály egész csomó holttestet sodort a newjersey-i partokra.

A halottak számát legalább háromszázra becsülik, de lehet, hogy még többen estek áldozatul a borzalmas hajó szerencsétlenségnél.

A hajótöröttek megrázó részleteket mondanak el a tűzkatasztrófáról

Talán egy perccel azelőtt, hogy meghúzták a vészharangot, -mondja az egyik menekült utas-tragikus esemény történt: Robert Wilmot, a hajó kapitányát szívszélhűdés érte.


A parancsnokságot Warma, a hajó első tisztje vette át és ő irányította a mentési munkálatokat. Az utasok túlnyomó része a lángokban álló folyosókon nem tudott áthatolni. Sokan a tűzoltócsapokhoz szaladtak, hogy megkíséreljék a lángok legyőzését, de minden erőfeszítés sikertelen maradt! A hajó tűzben izzó hatalmas kohóhoz hasonlított és aki nem ugrott a tengerbe, s nem kapott helyet a két mentőcsónakon, az elevenen elégett a tűzkatlanban.

Egy másik utas elmondotta, hogy hajnali három órakor füst szagot érzett és meg akarta nézni, mi okozza. Ebben a pillanatban dörömbölni kezdtek a kabin ajtaján. Odarohant, kinyitotta, de akkor az egész folyosó már egy lángtenger volt. Ő neki úgy sikerült megmenekülnie, hogy kiugrott az ablakon és felkapaszkodott az egyik mentőcsónakra. Amikor a csónakról felnézett a lángban álló hajó fedélzetén, úgy vette észre, hogy nincsen túl nagy pánik.

Egy házaspár, akik kitűnő úszók, hat órát küzdöttek a tenger hullámaival, amíg végre partot értek.
Ájultan rogytak össze és egy mentőautó nyomban kórházba szállította őket. A megmentett utasok nagy része súlyos sebeket kapott és a kiállott szörnyű megpróbáltatások idegzetüket rendkívül megviselték

Kettő kivételével a hajó minden mentőcsonakja elégett
(A Havai -ügynökség jelentése.) A Marro Castle hajón a különböző helyiségekben a hajótűznek 170 áldozatát találták meg, 207 utas a vízbe fulladt.

A tűz okát eddig még nem tudták kideríteni. Az egyik műszaki tiszt azt hiszi, hogy merénylet okozta mert egyidejűleg különböző helyeken csaptak fel a lángok. Nincs kizárva, hogy valamelyik dohányzó utasnak, vagy a személyzet valamelyik tagjának a gondatlansága okozta a tüzet.
Két mentőcsónak kivételével a hajó összes többi mentőcsónakjai elégtek.

Az egyik szobalány a tengerbe vetette magát a hátán egy gyermekkel és szerencsésen sikerült elérnie a segítségül jött mentődereglyét . Az egyik matróz is hasonlóképen cselekedett s magával vitt egy 4 éves kisgyermeket is. Szemtanúk szerint a hajón borzalmas jelenetek voltak, de
sokan a csodálatraméltó hősiességnek adták tanú jelét.

A megmenekültek a legnagyobb dicséret hangján emlékeznek meg a Monarch of Bermuda nevű angol hajó legénységéről, akik különös bátorsággal vettek részt a mentési munkálatokban, úgyhogy 70 személyt sikerült megmenteniök.

Warms első tiszt 10 óra hosszat állott az úszó pokol parancsnoki hídján, parancsokat osztogatva és a megrémült tömeggel küzdve, míg végre a kimerültségtől eszméletlenül rogyott össze.

A rádió kezelője az utolsó pillanatig a helyén maradt és mindaddig folytatta az SOS jelek leadását, amíg a rádióhelységet a lángok nyaldosni nem kezdték.

Egy újságíró, aki elrepült a szerencsétlenség színhelye fölött, a következőket írja: Száz láb magas lángok süvítettek fel a fehéren izzó és meggörbült vas és acélvázból, amely valamikor a büszke hajó volt. A viharos tengeren mentőcsónakok és olajfoltok hánykódtak körös-körül
Néhány perc múlva a hajó két óriási kéménye is megolvadt mint az ólom és összeomlott.
Koronként a kitóduló füstfelhő takarta el a rémes látványt, majd a szél lassanként a part felé hajtotta az úszó lángtengert...

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98