Dtum
Login with Facebookk
1935 | Július

Új rendszer a búza árminimálás terén

A gazdasági élet legfontosabb problémája pillanatnyilag a gabonaértékesítés megoldása.
Az olaszokkal erre vonatkozólag kötött megegyezés általában kielégítő, mert az 56 lírás átvételi ár jóval felette van a világpiaci nívónak. Ausztria, hír szerint a tavalyinál nagyobb mennyiségű búzát is átvenne, de csökkenteni kívánja a lisztkontingenst. Ha a kormány az osztrákokkal is megegyezett a búza-átvétel tekintetében, sor kerül a Svájcba és Németországba szállítandó mennyiségek fixirozására. Mindkét állam előreláthatólag legalább fél-félmillió mázsa magyar búzára reflektál.

Nem sok idő választ el az új búza minimális árának megállapításától sem.

Ezen a téren változásra számítanak, mert az ú. n. német rendszer életbeléptetéséről van szó a tavalyi, egész szezónra szóló ármegállapítással szemben. A jövőben havonta, minden hó 15-én állapítanák meg a búza minimális árát, amely fokozatosan emelkednék, úgy, hogy az a gazda, aki később adja el feleslegét, a tárolási költségek figyelembevételével magasabb árat kapna. Egyidejűleg kimondanák a szállítási kötelezettséget is.

Ha tehát a termelő bizonyos időpontra
akár a Futurának, akár más átvevőnek eladná búzáját, köteles lenne azt minden körülmények között leszállítani. Ebben az esetben ugyanis regulázni lehetne az átvett mennyiségeket a tényleges exportszükségletnek megfelelően. A döntés rövidesen megtörténik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98