Dtum
Login with Facebookk
1935 | Július

A vitorlázó repülés fizikai alapfogalmai, az emelőáram fajtái

Ismerkedjünk meg sorra a három, már felkutatott és kihasznált emelőáram fajtával.

A hegyoldalak mentén emelkedésre kényszerített áramlás a legkönnyebben található fel, észlelhető és közelíthető meg. Ez kezdték meg a vitorlázó repüléseket. A siklórepülésre, mely a vitorlázó repülést megelőzte, indulóhelyül rendszerint valamely magasabb hegy tetejét használták és mindig szél ellen indultak.  Midőn a repülés fejlődésével a siklógépek már erősebb szélben is hajtottak végre repüléseket, önmaguktól belekerültek a hegy szél felőli lejtőjén felfelé haladó áramlásba.

Főleg a németek által már másfél évtizede rendszeresen folytatott tudományos megfigyelőmunka és repülőtevékenység gyűjtötte az ezirányú tapasztalatokat és megállapította többek között, hogy a hegyvonulatok szél felőli oldalán bizonyos mezőben a szél erősségétől függő erőteljes emelkedő légáramlatokat lehet találni.

Tisztázódott ennek a vitorlázó repülésre alkalmas mezőnek az elhelyezése a lejtőhöz képest, megismerték annak tulajdonságait és az ezen alapon megkísérelt mótornélküli repüléseket mindjárt a kezdetben fényes siker koronázta.

A 6. ábrán egy lejtővonulat keresztmetszetét láthatjuk és a felette haladó és reá merőleges légáram áramvonalainak kialakulását. Ennek a pontozott vonal által határolt mezőben ferdén emelkedő pásztája alkalmas a vitorlázó repülésre. Egy kb. 100 m magas dombhát felett keletkezett ily áramlás emelkedősebesség szerinti eloszlását tünteti fel a hetedik kép, 10 m/mp sebességű szélben.

Közvetlenül a lejtő mentén 4 m/mp az emelő összetevő, ami azt jelenti, hogy a mai vitorlázógépek benne több mint 3 m/mp sebességgel emelkedhetnek és emelkedésük határa „C” pont tájékán, kb. 400 m magasságban lesz. Itt lesz csupán egyenlő a gépek merülősebessége a szélnek a magassággal gyengülő emelő összetevőjével. A méréseket egy parti düne dombhátán végezték, amelyhez a szél a sík vízfelületről érkezett, ahol annak egyenletes voltát semminemű akadály nem zavarhatta meg és így az teljesen egyenletes és örvénymentes volt.

A dombhát tetejéről azonban már egy határréteg válik le és alatta a domb széliránnyal ellenkező oldalán kavargó légtér (turbulens zóna) keletkezett. Ha a domb háta laposabb lejtésű lett volna, úgy a kavargó légtér nem fejlődhetett volna ki hanem a szél „merülő széllé” vagy „légeséssé” alakulva folyt volna le annak hátán.

Ezek után már világos az, hogy ha meredekebb fekszenek egymástól nem nagy távolságra és reájuk merőleges szél fúj, úgy a hátrább álló gerincek örvénylő és bontott egységű talajmenti áramlást kapnak, vagy részben szélárnyékba is kerülnek, úgyhogy ezeknél a szél emelőképessége a vitorlázó repülés szempontjából már megközelítőleg sem éri el mind értékre, mind minőségre nézve a legelöl álló lejtő viszonyait.

Természetes, hogy minél közelebb állnak egymáshoz a hegyhátak, annál kedvezőtlenebb a helyzet ha azonban távolságuk nagy és közöttük széles, sima völgy terül el, akkor a szél már ismét annyira „kiheverhette” egyenletességének megbontását és a talajról való leválasztását, hogy az örvények eleven ereje felemésztődött, az áramlás ismét hozzásimult a talajhoz és képes ismét erőteljes emelő áramlás létrehozására.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vitorlázórepülőgép Emelő légáramlat Emelkedő légáramlatok Emelkedő sebességösszetevők Ferde irányban vitorlázó gépek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98