Dtum
Login with Facebookk
1935 | Március

Max Schmeling – Steve Hamas ökölvívó mérkőzés

Schmelinget hirdették ki győztesnek, mert Hamas a kilencedik menetben már nem bírta az ütéseket.

A Hansa Csarnokban, Hamburg elővárosában huszonkétezer főnyi nézőközönség előtt tartották meg az óriási érdeklődéssel várt Max Schmeling – Steve Hamas ökölvívó mérkőzést. A nézők között több ezren voltak amerikaiak, akik azért keltek át az Atlanti óceánon, hogy szemtanúi lehessenek a nagy összecsapásnak.

Elsőnek Schmeling, utána Hamas lépett a ringbe. A mérlegelésnél Scmeling 86 kiló, Hamas 86.7 kg. volt.

Az első menetben tapogatódzó küzdelem folyt. A második menetben Schmeling láthatóan fölényben volt.

A harmadik menet elején Hamas jobbkezes horogütése ült Schmeling vállán, de a német ökölvívó ellentámadásba ment át és balkezes egyeneseivel sarokba szorította Hamast, majd a menet végén sikerült egy jobbkezes állkapocsütést is elhelyeznie.

A negyedik menetben Schmeling támadott és szapora ütésekkel dolgozta meg ellenfelét, aki láthatóan idegessé vált és hatalmas jobb-, majd balkezes ütésekkel mindenáron Schmeling kiütésére törekedett. A menet végén azonban újból Schmeling helyezett el sikerült jobbkezes állkapocsütést.

Az ötödik menetben a két ökölvívó láthatóan kímélte magát és erőt gyűjtött a hatodik menetre, amelynek elején Schmeling záporszerű ütésekkel rohamozta meg Hamast, aki a földre került, majd amikor feltápászkodott, Schmeling ütései alatt ismét nyolcig került a földre.

A menet végén Hamas már erősen kifulladt és csak a gong mentette meg a kiütéstől. A hetedik menetben Schmeling, a közönség hatalmas biztatására, mindenáron kiütésre ment, de Hamas meglepően jól birta ellenfele irtózatos csapásait.

A nyolcadik menetben Schmeling rövid balkezes egyenessel, majd jobbkezes horogütésekkel a kötelekhez szorította ellenfelét és a kiütéses győzelem már a levegőben lógott.

 

A kilencedik menetben Hamas már támolyogva kezdett, szája és orra erősen vérzett. Schmeling folytatta heves támadásait addig, ameddig a bíró közbe nem lépett és ki nem hirdette technikai kiütéses győzelmét Hamas ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Max Schmeling Steve Hamas
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98