Dtum
Login with Facebookk
1936 | Augusztus

Érdekes tervvel foglalkozik a kormány a hazai gyümölcstermelés fokozására

Ezt a tervet az ezévi erőteljesen fellendült gyümölcskivitelünk indította el és lényegében abban áll, hogy az eddig az Altruista Bank által szerény keretek között új gyümölcsösök létesítésére folyósított kölcsönök összegét felemelik, az akció határait kibővítik a célból, hogy a hazai gyümölcstermelésünk minőségét megnemesítsék és mennyiségét felfokozzák.

Ez okból elsősorban olyan gyümölcsfajták termelésének
kiterjesztéséről van szó, amelyekben mindezideig behozatalra szorulunk, mint alma, körte, dió, mandula és mogyoró és olyan vidékekről, amelyek a gyümölcskertészetben meglehetősen hátramaradtak. Elsősorban tehát az északnyugati hegyvidék déli lejtői jöhetnek számításba, Heves, Borsod, Zemplén, továbbá a Dunántúl egyes vidékei, mint Zala, ahol a déli lejtésű dombokon megterem a mandula és gesztenye is.

Az akciónak azért is nagy a szociális jelentősége,
mert a szóbanforgó vidékeken erős a mezőgazdasági munkanélküliség, a lakosság életszínvonala meglehetősen alacsony, amelyet a telepítéssel kapcsolatos gyümölcskert-akció erőteljesen megjavíthatna…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98