Dtum
Login with Facebookk
1936 | Július

Elmaradtak a rekordok az atlétikai bajnokságban

Darányi vereséget szenvedett - Donogán döntőbe sem került

A BSzKRT-pálya nézőterén közel ötezer néző jelent meg az atlétikai bajnokságok alkalmából. Ezúttal jó rendezésben és szép versenyekben volt része a sportszerető budapesti közönségnek.

A bajnokságban szokásos rekordok most elmaradtak, mert a versenyzőket zavarta az erős szél és idegesítette, az olimpiai kiküldetés kérdése. A meglepetések nem maradtak el, mert Darányi tizenegy év után először maradt alul a magyar bajnokságban, Donogán pedig a diszkoszvetésben nem is került a döntőbe.

Vasárnapra megjavult a starter is. Rekord mindössze csak egy dőlt meg, az is érvénytelen, mert birtokosa – átigazolás lévé - versenyen kívül indult. Megdőlt ezzel szemben a kerületi rekordok egész sorozata.

A verseny eredményei:
A 200 méteres síkfutás előfutamaival kezdődött a vasárnapi bajnoki verseny. A legnagyobb meglepetésre Sir, az egyik legnagyobb favorit, idegállapotára való hivatkozással távolmaradt a versenytől. Az első futamot Gyenes nyerte 22.5 másodperces idővel, míg a másodikat Ember 22.7 alatt.

1500 méteres síkfutás
Az 1500 méteres versenyben nem volt előfutam, azonnal a döntőt futották. A mezőny élére Izsóf állt. Az első kör ideje 59.2 mp. a 800 méteré 2:0.6 mp, az 1200 méteres távon az idő 3:12 mp volt. Szabó Miklós 1000 méternél már elől van, de Aradi és Iglói nyomon követi.

Az egyenesben erőteljes finisbe fog Szabó és elhúz két ellenfele mellől, de látszik, hogy nem erőlködik, túlságosan és csak annyit ad ki magából, amennyi a verseny megnyerésére okvetlenül szükséges.

Bajnok: Szabó Miklós MAC 3:58.4 mp, 2. Iglói BBTE 4. pere, 3. Aradi Debrecen 4:00.2 mp, 4. Eper (UTE) 4:04 mp.

Súlydobás
A nap legnagyobb meglepetését hozza a máskor unalmas súlydobás. Darányi vereséget szenvedett Horváthtól, aki második dobásával nyeri a versenyt a bágyadtan dobó Darányi dr.-ral szemben. Tizenegy esztendő óta ez volt Darányi dr. bajnoki konkurenciában elszenvedett első veresége.

Bajnok: Horváth MAC 15.20 m, 2. Darányi MAC 15.02 m. 2. Rákhegyi Székesfehérvár 14.03 m, 4. Deák Szeged 13.83 m.

110 méteres gátfutás
Hiába keressük a startnál Kovácsot, nem jelenik meg. A startok rosszul sikerülnek s csak a negyedik kísérletre indul el a mezőny. Jávor elejétől kezdve végig vezetve biztosan nyeri versenyét.

Bajnok: Jávor BSzKRT 15.3 mp. 2. Szabó MAC 15.5 mp, 3. Levente Budafok 15.6 mp. (pestvidéki rekord), 4. Szabó BEAC.

200 méteres síkfutás
A döntőre Gyenes, Minay, Szondy, Ember, Gerő és Györky állanak fel. Gyenes a belső pályán hatalmas iramban kezd, behozza az összes pályaelőnyöket és a hátszéltől támogatva, kiváló időt ér el.

Bajnok: Gyenes MAC 21.6 mp. 2. Minay BBTE 22 mp, 3. Ember Debrecen 22 mp (keleti kerületi rekord), 4. Gerő MTK.

Magasugrás

A leghosszabb versenye. Több mint két órán keresztül a javítások soha nem tapasztalt mennyisége untatta a nézőket, az egyébként igen jól rendezett versenyen. A holtversenyek is csak hosszas ugrándozás után értek véget.

Nem csoda, hogy Bódosi, aki doktorátusa óta először indult nyilvános versenyen, a végére elfáradt. Késmárky reaktiválása nem járt sikerrel. Feltűnést keltett Rozsnyay, A BSzKRT atlétája, aki mintha csak a közönség idegein akarna táncolni, minden magasságot csak harmadszorra ugrott át.

Bajnok: Bódosi dr. BBTE 188 cm. 2. Sólyom Szeged 186 cm. 3. Kerkovics BBTE 182 cm. 4. Rozsnyay BSzKRT 182 cm. Az első helyért folytatott pontverseny 186 cm-nél dőlt el.

Közben hozzákezdtek a 400 méteres síkfutás előfutamaihoz. Az elsőt Zsitvay 51.2 mp. a másodikat Vadas 50.5 mp alatt nyerte. A 400 méteres gátfutás első előfutamában a sétáló Kovács 58.3, a másodikban Levente 57.2 mp alatt nyert.


Diszkoszvetés
A nap kellemes meglepetése. Madarász első dobásával pompáson kapja el a szél irányát és diszkosza hatalmas taps közepette jóval a 45 méteres vonalon túl csapódik a földre. Madarász többi dobásaival csak megközelíti az elsőt. A második meglepetés: Donogán kiesése. A kiváló diszkoszvetőnek a szél nem kedvezett, 43.23 méteres dobással kiesett a döntőből.

Bajnok: Madarász BSzKRT 48.04 m, 2. Remecz Rákosliget 46.61 m. 3. Horváth II. Pécs 45.82. 4. Kulitzy BBTE 45.11 m.

400 méteres síkfutás

Pompás versenyt hozott a 400 méteres síkfutás döntője, Zsitvay a külső, mellette Vadas az ötödik pályán startol. Zsitvay nagyszerűen kezd az ellenszeles egyenesben talán túlságosan sokat ad be és amikor a futók a célegyenesbe fordulnak, Vadas mar alig van mögötte.

A célegyenes közepén Zsitvay Lankad, Vadas előretör, és két méterrel győz. A helyezettek ideje is pompás. Ribényi majdnem beérte Zsitvayt.

Bajnok: Vadas olimpiai keret 49.1 mp, 2. Zsitvay BBTE 49.3. 3. Ribényi MAC 49.5 mp, 4. Zábolyi MAC 50.4 mp.

10.000 méteres síkfutás
Az induló versenyzők kihirdetésénél meglepetést kelt, hogy Esztergomi nem indul el. Így a verseny minden érdekességet elveszti, s futók egykedvű iramban róják Kelen vezetése mellett a köröket. A nyolc versenyző közül mindössze három ér célba. Kelen 1000 méterre 3:02.6, 2000 méterre 6.08, 3000 méterre 9:17.6, 5000 méterre pedig 15:40-et futott

Bajnok: Kelen BBTE 32 p 06.6 mp, 2. Hernády Törekvés 33 p 01.8 mp, 3. Vass Pécs 33 p 27 mp (délnyugati kerületi rekord).

Hármasugrás
Kilencen indulnak e versenyben. Ebben a számban tőr ki az első botrány, mert a belépett ugrásokat Sztankovics Szilárd a MAC elnöke nem engedi kihirdetni.
A versenyen kívül ugró Somló 15.10 méteres ugrásával messze túlszárnyalta a fennálló magyar rekordot. Ez az egyetlen rekord a versenyen és ezt sem érvényes…

Bajnok: Horváth, Pécs 14.23 m, 2. Bácsalmási BEAC 14.11 m. 3. Bessenyei Szombathely 13.68 m, 4. Kapros Debrecen 13.64 m. A diszkoszvető Horváth biztosan győzte le a favorit Bácsalmásit.

400 méter gátfutás
A verseny utolsó számát nagy várakozás előzi meg. Kovács a negyedik pályán indul. Pompás iramban vág neki a nehéz távnak, de a harmadik gát előtt nem jön ki a lépése. A többi azonban annál jobban és a magyar atlétika legnagyobb reménysége töretlen iramban, pompás kondícióban, jó idő alatt éri el a célszalagot.

Bajnok: Kovács BBTE 58.5 mp. 2. Kertész FTC 56.2 mp. 3. Levente Budafok 56.4 mp. pestvidéki kerületi rekord.

A közönség lassan oszladozik és a megafón is megnyugtatja a nézőket, hogy vége a versenynek, mert megszólal:
- János! Lehet leszerelni a megafónt…

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Horváth (MAC) a súlydobás bajnoka Darányi, az évtizedes súlydobóbajnok gratulál legyőzőjének, Horváthnak Madarász győzött diszkoszvetésben Kovács nyerte a 200 és 400 méteres gátfutó bajnokságot Somló kiváló eredményt ért el hármasugrásban (15.10 m) Bódosi a magasugrás bajnoka Sztankovits Szilárd, a MASz elnöke átadja Gyenesnek a 100 és 200 méteres síkfutás bajnokának az érmet
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98