Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
A Népszövetség közgyűlésének ülésén Anthony Eden, az angol külügyminiszter az Olaszország elleni szankciók megszüntetéséről beszélt.
Az olasz-besszin háboru Olaszország fényes győzelmével ért véget. Ezzel egyben véget ért a hosszu hónapok óta tartó vita, amely a szankciók kérdésében a nagyhatalmak közt folyt le és az amugy is feszült nemzetközi politikai helyzetet még jobban elmérgesitette. Most, hogy a háboru...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A Nemzetközi Vásár legszebb részletének tájképe
A hivatalos neve: Budapesti Nemzetközi Vásár. De ez a név kissé szürke. Nem fejezi ki azt, ami a Városligetben az ember előtt kibontakozik. Nem fejezi ki az elébe táruló mérhetetlen nagy kincset – a magyar...
A hartai gazdaság fogata (ahol a kocsis is fegyenc)
Tulajdonképpen akaratlanul én is hozzájárulok ahhoz a dobveréshez, amellyel a magyar közgazdasági élet kiséri Mecsér András földbirtokos, szkv. huszárszázados, országgyülési képviselő, Mezőgazdasági Kamarai elnök,...
Zálogcédulák
Kerek 310 millió pengő záloglevélből 145.4 millió pengő értékű záloglevél került vissza Magyarországba, ami azt jelenti, hogy záloglevéltartozásunk a külfölddel szemben a felére csökkent. Ez egymagában véve még...
Az antwerpeni gyémántbörze trezorterme.
Mr. Bardienfield, a gyémántpiac elismert „királya”, a következőket mondotta nekem: – Fellendülés az egész vonalon. Még azt sem állithatom, hogy visszatértek a békebeli idők. Mert ami most van,...
Városok kongresszusának megnyitása Miskolcon.
Országszerte megtörténtek a folyó évi kereseti-, jövedelem- és vagyonadókivetések. A fizetési meghagyások legnagyobb részét már ki is kézbesítették. Sok a kellemetlen meglepetés és az idén a szokottnál is többen...
Iskolatej (kiosztás előtt) a Józsefvárosban, a Dugonics-uccai iskolában
Ilyenkor tavasz táján a pénzből legkevesebb, a szegénységből pedig a legtöbb van falun. A régi elfogyott, az uj termés még messze van. Élni pedig kell, hát csak elkinlódnak az emberek. Be-bemennek a szomszédos városok...
Zöldségesek osztálya a soroksári úti vásárcsarnokban
Az egyre szebben mutatkozó idei termés értékesítése nehéz feladat elé állítja a kormányt és azokat, akik eddig a magyar kereskedelempolitikára – nem önzetlenül – döntő befolyást gyakoroltak. Megnehezíti...
Cikk-ajánló
Az olasz-abesszin háboru gazdasági hatása Az olasz-abesszin háboru gazdasági hatása
Az olasz-abesszin háboru mindenképen rosszkor jött, el is tekintve...
Újra csak adóreformot! Újra csak adóreformot!
Adóreformot kérünk, követelünk, sürgetünk hosszú évek óta, s...
Az „egyke”, ahogy a falu látja Az „egyke”, ahogy a falu látja
Ifj. Fodor Sándor rinyahosszufalusi kisgazda, NEP-titkár, az alábbi...
Az abesszin háboru gazdasági oldala Az abesszin háboru gazdasági oldala
Mialatt a diplomaták és államférfiak megtorlásról és az...
Nagy sikert jósolnak a Darling cigarettának Nagy sikert jósolnak a Darling cigarettának
Megnyugtató dolog, hogy az ország legnagyobb kereskedelmi üzemét, a...
A csehek kitiltották a magyar gyümölcsöt A csehek kitiltották a magyar gyümölcsöt
Értesülésünk szerint a kormány engedélyt adott több országnak arra,...
Gazdaproblémák a tél küszöbén Gazdaproblémák a tél küszöbén
Más esztendőkben is rendszerint ugy van, hogy közvetlenül a tél...
A római egyezmény magyar szempontból A római egyezmény magyar szempontból
Ha valaki azt kérdezi tőlem, mi a véleményem az uj magyar paktumról,...
A kereskedelem mint Prügelknabe A kereskedelem mint Prügelknabe
Mostanában a gazdasági reformok korát éljük, nem mulik el ugyszólván...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98