Dtum
Login with Facebookk
1936 | Március

Divatviziten Mrs. Woodwardnál a Ritzben

Tizennégy hónapja szerepel Mrs. Mini Woodward a legjobb budapesti társaságban, tizennégy hónapja sétáltatja meg törékeny alakját, amerikai kecsességét és grandedame-egyszerűségét mindenütt, ahol stílusos emberek találkoznak. Pár napra érkezett Budapestre jóismerősök látogatására és a pár napból tizennégy hónap lett, de ő maga sem tudja, hogy mennyi -lesz még belőle..

- Miért uataznék innét el?-mondja Mrs. Woodward, miközben Ritz-beli ablakán át gyönyörködő pillntást vet a budai hegyekre.- tavaszi utazás? Capriba? Svájci hegyekbe? Nyári utazás? Minek?
Budapest szép tavasszal is, nyáron is. Az emberek lebilincselően kedvesek, az otthonuk homely, az asszonyok tudnak és mernek valamit, ami feltűnik az idegennek. Eredetiek mernek lenni egyéniek...

Nem élnek úgy az új divatokkal, mint a sablonnal. Azt választják ki belőle, ami legjobban kihangsúlyozza egyéniségüket. Apropos divat..hogy beszéljek róla, mivel az egész város beszéli, hogy jól öltözködöm? Nem hiszem, hogy mérvadó lehetnék, mert ebben az irányban eléggé konzervatv vagyok. Én egész napra az angolosat a tailleurt, a kis kosztümöt szeretem.
Nem feltűnő színeket, sok feketét, nyáron fehéret, sárgásat, terrakottát, de a színt mindig vigyázattal. Este jöhet a nagy ruha, remek színek, szép, nagymintájú imprimé...Akár kínai is, mint az idén...


- Hogy mit vinnék mégis magammal, ha most húsvétra hegyek közé utaznék? Sok angol tweedet, jerseyt, skót kockát. Ha pedig déli tengerre mennék, sok lenruhát és könnyű gyapjút. Pasztellszíneket... A nadrágszoknyát nem szeretem! Tudom, divat lesz. Sokaknak előnyös. Nekem nem ízlésem magamon, sportra sem..Mondom, kissé copfos vagyok! Ahogy a harisnyátlan lábat is csak tengerparton helyeslem, nyáron..Városban soha.
- Mondják, Mrs Woodward.- közlöm vele- ha bemegy a Váci ucca valamelyik boltjába, harminc kalapot, harminc pár cipőt vesz egyszerre.
Nevet.
- Egy kis amerikai túlzás - jegyzi meg szelíden. - Egy nullát hozzáadtak. Három az igazság...És írja meg kérem, minden pesti szabónő jó, de nekem legjobban Suzanne dolgozik-. Az amerikai stílust ő tudja. Szolgálhatok még valamivel?
Nagyot lélekzem. Szobája levegője csupa parfüm.Bóditó illat. Egyén. Illik a gesztenyabarna fiatal fejhez, a nagy barna, csillogó szemhez.
- Á igen, a parfümöm. Arys Foxtrot-ja. Nem új illat. Dehogy is. Régi. Tíz éve használom. Mondom, nem vagyok modern.

Felveszi a kabátját. Együtt megyünk el. Egynes vonalú, fekete kosztüm van rajta, magas kabátnyakkal, ozelot-szegéllyel. Fekete körfátyolával, pókhálóvékony, napsütött vérszínű harisnyájában olyan, mintha az amerikai Voque-ból lépett volna ki...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98