Dtum
Login with Facebookk
1930 | Június

Helyszíni szemlén Palásthy Irénnél, az igazoltatott Lanwin- modell hősnőjénél

A rendőri igazoltatás a Városi Színházban egy ismert és tehetséges magyar színésznő dekoltált ruhája miatt- aki mellesleg megjegyezve, külföldi állampolgár -, meglehetős port vert föl, szerdán már interperllálnak is miatta a parlamentben. A kérdést nem lehet tulságosan viccesen fölfogni, mert az interpelláció után most már mindennél bizonyosabb, hogy ez az igazoltatási skandalum, vagy ha ugy tetszik affér, vígan be fogja járni az egész világsajtót.

 

Kifejzést kell itt rögtön adnom annak a véleménynek is, amely a most már mindenképpen sajnálatos affér óta a publikumnak igazán legkülönbözőbb rétegeiből került el a sorok írójához s amely, amellett, hogy a világért sem tartja a kérdésben lényegtelennek, hogy vajjon az igazoltatott premierruha valóban annyira erkölcstelen volt-e, hogy ezért ugyszólván nyilvánosan kellett felelősségre vonni a ruha tulajdonosnőjét, azt a kérdést is fölveti, igen helyesen, hogy helyénvaló-e hasonló nyilvános affér fölidézése akkor, ha „erkölcstelenségről” a szó brutális értelmében beszélni mégsem lehet.

 

A kérdés eldöntésére, minthogy a premieren nem voltunk jelen, vasárnap kiszálltunk  Rákosszentmihályra Palásthy Irénhez, akit egyenesen arra kértünk föl, hogy öltse magára az inkriminált ruhát. Palásthy Irén, aki még mindig az eset hatása alatt áll s férje berlini telefonparancsaira sirva csomagolta be böröndjeit, hogy az országot hosszu időre elhagyja, kérésünkre szivesen magára öltötte az „igazoltatott” ezüst ruhát.

 

Megpróbálom ezt a ruhát pontosan leírni. Ugynevezett ezüstlamé, Lanwin-modell, paradicsommadár- aplikációval, elől mély dekoltázzsal, amelyet azonban a polgári dekoltázs mértékén tulhaladó ponton egy, a ruha stilusában komponált 4 centiméter széles tü fog össze. A ruhát mindkét vállon ezüst pánt tartja, maga a ruha a hónaljnál kezdődik, ott, de a felsőtesten is mindenütt teljesen zárt. Csupán a szegycsont irányában lefelé és mint egy két centiméternyi azon a ponton, amelynek demarkációját az említett ezüst tű különben is jelzi.

 

A ruha, amelynek elkészítője Páris egyik legelső szabászművésze, a legelegánsabb báli toalett és e sorok írójának, aki éveket töltött külföldön, hosszu párisi tartózkodása alatt bizony egyetlen egyszer sem jutott volna eszébe, hogy hasonló szabásu ruhán megbotránkozzon, noha nem rajong semmilyen nudilásért a muzeumokén és esetleg a színpadokéin kívül!

 

Egészen biztos az is, hogy a bécsi operabál díjnyertes ruhája iránt például már egy vígszínházi premieren sem tanusítottak volna olyan természetű érdeklődést, mint a „ Biarritzi Vénusz”- én, amelynek színpadán pedig egy minden ruha nélkül lefestett operettprimadonna indítja el a színpadi cselekményt. ( A vígszínházba ugyanis már olyan publikum jár, amely évente többször megfordul külföldön, ahol a hasonló ruha nem ritkaság. A Városiban azonban, mondjuk, föltünhetett.)

 

Ezek azonban szubjektiv megjegyzések, az ügy lényegére, annak elintézésére befolyással nem lehetnek. De igenis befolyással kell lennie az elintézésre, amely végső fokon Bezegh- Huszágh főkapitány úr kezeiben van, annak a korrekt megállapításnak , hogy Palásthy Irén - mondjuk - merészen elegáns ruhája európai ízlésű, világot járt magyar ujságírók megítélése szerint fölháborodásra csak a hipokrizisnek szolgálhat okul.


Ez az egyik része a dolognak. A másik része az, hogy szolgálatban levő rendőrtisztviselő úr Palásthy Irén öreg édesanyjával szemben, amikor az kétségbeesve be akart menni a lánya után az inspekciós szobába, igen erős hangot engedett meg magának. Egészen biztos, hogy ezt már a rendőrfogalmazó úr is megbánta, mert egy szempillantásra ellentétbe került az egész tisztikar mindenki által nagyrabecsült példás tónusával és azzal a fegyelmezettséggel, amelyet ennél sokkal sulyosabb konfliktusok esetében is mindnyájan megőriznek.

 

Az affér elintézése céljából az volna helyénvaló, gavalléros és lovagias, ha Marinovich Marcel rendőrfogalmazó úr díszbe vágja magát, kimegy Rákosszentmihályra és bocsánatot kér az idős dámától. Legalább ezt is meglátni, hogy milyen térdig érő sár van Rákosszentmihályon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98