Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Gazdasági cselédek és munkások megjutalmazása

A földmivelésügyi miniszter – abból a célból, hogy a gazdasági cselédeknek, gazdasági munkásoknak és föld- (kubikus) munkásoknak serkentő példát nyujtson és hogy a becsületes munka és hüséges szolgálat a gazdasági munkavállalók körében erkölcsi elismerést nyerjen – az olyan gazdasági cselédek és munkások, illetőleg föld- (kubikus) munkások részére, akik az egy helyben töltött hosszu szolgálat, illetve munkásságuk, magatartásuk és jóravalóságuk által társaik közül kitüntek, hüséges szolgálatuk elismeréseként – az elmult évhez hasonlóan – az 1937. évben is pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kiván adományozni.

A jutalmazásra javaslatba hozandó egyének
nevét, lakhelyét, személyadatait, – szolgálati viszonyuk körülirása mellett, – az illetékes vármegyei főispán vagy a gazdasági egyesület elnökével kell az érdekeltnek legkésőbb 1936 november 30-áig közölni.

Kitüntetésre javaslatba hozható olyan gazdasági cseléd,
aki példás és hüséges viselkedése mellett a katonai szolgálat beszámitásával legalább 25 esztendőt töltött egy munkaadónál, illetve egy gazdaságban, továbbá olyan gazdasági munkás, valamint olyan föld- (kubikus) munkás, aki megbizhatósága, szorgalma és józansága által munkatársai közül különösen kivált. Az utóbbiaknál bizonyos szolgálati idő kimutatása nem szükséges.

A jutalmazások iránti előterjesztéseknél
az egy helyben, illetve ugyanazon munkaadónál töltött megszakitás nélküli szolgálati idő mellett, különös figyelem forditandó arra is, hogy elsősorban olyan gazdasági cseléd, illetőleg munkás hozassék javaslatba, aki munkaadóival szemben minden körülmények között hüséges és odaadó magatartást tanusitott.

Kizárólag háztartási munkát végző (belső) cselédek
(pl. parádéskocsis, libériás inas, stb.), kiknek jutalmazása a belügyminiszter ur hatáskörébe tartozik, továbbá olyanok, akik a multban már ilyen kitüntetésben részesültek, jutalmazásra javaslatba nem hozhatók.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98