Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Gólszüret a Hungária-úton

Hungária – Soroksár 10:0 (5:0)

Annak ellenére, hogy a Hungária az idei év bajnoki gólrekordját érte el, játéka messze elmaradt tavalyi formájától. A nagy eredményt a kétségtelenül sokszor jól játszó csatárok agilitása mellett az ellenfél gyenge védelmének számlájára kell írni.

A Hungária csapatában újra játszott Turai és Müller. Turai játéka még erősen magán viselte a hosszú kényszerpihenő jeleit. Nem tudott még beleilleszkedni a játékba és még a gyönge ellenféllel szemben is gyenge volt. Ez azonban az ilyen hosszú pihenő után természetes.

Bizonyos, hogy néhány heti játék után Turai ismét lendítő kereke lesz a kék-fehérek csapatának Müller sem mutatott sokat. A csatársor legjobb embere Titkos és Cseh volt. Csehnek agilitása volt szembetűnő. Titkosnak pedig mindent elsöpri lendülete.

A csatársor rangsorában Sas következik, majd pedig Müller és Kardos. Utóbbi sehogy sem tud beilleszkedni a csatárláncba. Sokszor olyan lomha és darabos a játéka, hogy még a legfanatikusabb Hungária drukkerek is hangos szóval adnak nemtetszésüknek kifejezést.

A védelemben Mándi, ez az öreg rutinier, messze felülmúlta társait. Eddig csak okos helyezkedésével és fejjátékával vonta magára a figyelmet, vasárnap azonban tért ölelő rúgásai a szenzáció erejével hatottak.

Bíró sokkal gyengébb volt, mint Mándi. A fedezetsor s egyben az egész mezőny legjobb embere Dudás volt. Pompásan szerelt és nagyszerűen vitte támadásba a csatársort.

Már az első pillanatokban alkalma volna a Hungáriának gólt rúgni, de a csatárok lába nehezen lendül lövésre. Cseh a hatos vonalról tiszta helyzetben fölé lő. A 3. percben Titkos ofszájdgyanús helyzetből indul, centerez, és Cseh biztosan vágja halóba a labdát (1:0).

Azután Kardosnak van nagy helyzete. Három méternyire áll a kaputól és vele szemben csak a kapus áll, mégis a kezébe gurítja a labdát. Egymás után rúgja a Hungária a kornereket Soroksár csak Fodor jobbszélső lerohanásaival véteti magát észre.

A jobbszélső jól irányzott lövése alig valamivel megy kapu fölé. Ezután Dudás indítja el a 18. percben Kardost, aki viaskodik Seressel, de aztán lerázza és laposan a balsarokba gurítja a labdát (2:0). Nem sok idő telik bele, amikor Titkos pompás leadását Cseh élesen a hálóba fejeli. (3:0).

Most a változatosság kedvéért a jobb szélen Sas vezet támadást. Jól nekiiramodik, visszafelé centerez Csehhez, aki kapásból küldi a Hungária negyedik gólját az Er.-Soroksár hálójába. A 42. percben Sas szépen elhúz a védelem mellett, jól centerei és a jókor érkező Kardos kapásból továbbítja a labdát a hálóba. (5:0).

Alig kezdik a játékot, már Müller gólt lő, azonban a bíró előzetesen ofszájd miatt lefújta a játékot. Ami késik, az nem múlik. A gólról gondoskodott az Er.-Soroksár kapusa, aki Turai messziről küldött szinte gurulós lövését fel akarván szedni, lábai között engedi a hálóba vánszorogni. (6:0).

Most a 6:0-ás vezetés ellenére is egy kis izgalom következik. Sas nagyszerűen elhúz a védelem mellett, már gólt is látnak a Hungaristák, amikor a soroksári védelem gáncsolja a csatárt. Tiszta tizenegyes. A közönség hangosan tüntet a bíró ellen.

Azután a Soroksár jól induló támadását akasztja meg tévesen a bíró sípja. Kornert rúg a Hungária, a hosszú Kardos felugrik, de labdája kapulécről visszapattan. A 37. percben Titkos ellenállhatatlan lendülettel lelépi a védelmet, befelé kanyarodik, irtózatos bombát küld a kapura, a labda kapufára pattan és onnan a másik belső sarokba vágódik.

Mintaszerű gólt volt. (7:0). Egy perccel később Cseh mesteri módon sarokkal továbbítja az üresen hagyott Kardoshoz a labdát, akinek éles lövésével szemben tehetetlen a soroksári kapus. (8:0).

Ismét Titkosnak van jelenése. Az utolsó pillanatban kornerre szerelik. Titkos rúgja a kornert. A Soroksár kapusa és hátvédje. Seres összeütközik és róluk a hálóba perdül a labda. (9:0).

Már csak egy perc van hátra s a közönség sürgeti a tízedik gólt. Müller egészen a kapufáig viszi le a labdát és onnan hátragurít Cseh-hez, aki közelről rúgja a Hungária tízedik gólját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98