Dtum
Login with Facebookk
1937 | Április

Hatalmas légoltalmi és repülőgépkiállítást rendez a Nemzetközi Vásár

Három hét mulva, április 30-án megnyílnak a Budapesti Nemzetközi Vásár kapui!
A Városligetben hónapok óta folyó munka a befejezés előtt áll: az ősi fái között a legmagasabb fát is megszégyenítő épületek, tornyok, hemzsegő munkástömeg jellemzi ma még a helyzetet. De nem telik bele egy hét s készen áll minden a kiállítók befogadására.

A vásár területét a kiállítók már az utolsó helyig lekötötték.

Megindult az egész vonalon a vásár propagandája is. Előkelő helyet foglal el ennek keretében azoknak a vezérférfiaknak rádióelőadása, amely a most követő hetekben sorozatosan fel fogja hívni mindenki figyelmét a vásár jelentőségére, a kiállító szakmák nagy teljesítményére.

Különösen nagy érdeklődés előzi meg
a vásár elnökének, Szendy polgármesternek e hó 8-ára, csütörtök este 7 óra 10 percre hirdetett előadását, valamint azt a rádióelőadást, amelyet ifj. Horthy István, a MÁG h.vezérigazgatója tart 15-én este 7 órakor az „Új vaskorszak felé” címen.

Külföldről az eddigi bejelentések szerint tizenegy metropolisból külön vásárvonatokat indítanak.

A vásár látványosságainak száma különben állandóan fejlődik.
E héten bontakozott ki a közönség előtt a vásár nagyarányú légoltalmi kiállításának képe. A legutolsó napok szenzációja, hogy a vásáron hatalmas repülőgépkiállítás is épül, amelynek méretei és anyagának érdekessége meghaladja a Budapesten eddig látott repülőgépkiállítások arányait.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Házifőpróba a vásárváros tündérkastélyai között Kétemeletes színházat épít a Vásár légoltalmi kiállítása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98