Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1937 | Április

Színház

A Csongor és Tünde színpadi előadásának fő nehézsége, amelyet eddig még nem sikerült megoldani, egészen nem is lehet megoldani; a két főalak. Gyönyörű szavaik vannak, különösen Csongor ajkára olyan dikciót adott a költő, amely a magyar romantikus lírai nyelv legszebb muzsikája. De nincs drámai akciójuk, főképpen kettőjük között nincs akció. Mind a ketten ugyanazt akarják, nem szembenálló alakok, hanem párhuzamosak, ugyanazok a sötét hatalmak üldözik őket, amíg végül szinte véletlenül mégis találkoznak.

 

Ezért érezzük szétomlónak a cselekvényt és ezért éri a két szerepet alakító színészt mindig ugyanaz a vád: hogy csak szavalnak, drámai lélek nélkül. A mostani, teljesen újonnan rendezett és betanult felújítás Csongorát és Tündéjét is megpaskolja ez a bírálat, - hozzá kell azonban tenni, hogy Szörényi Éva beszédében mégis valamivel több bensőséget éreztünk, mint Perényi Lászlóéban. Azt azonban mind a kettőről meg kell állapítani, hogy szépen, tisztán mondják a verseket. Vörösmarty költészete zavartalanul éri fülünket.

Ez a dicséret megilleti az egész előadást. Akik még mindig makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy a színpad a szép beszéd otthona legyen, elismeréssel emeljük ki, hogy olyan tiszta szép beszédet, hibátlan versmondást ritkán hallani magyar színpadon, - még a Nemzeti Színházban is, melynek a tökéletes magyar szó példaképének kellene lenni, ahova elküldhetnők ifjúságunkat beszélni tanulni. Ha ez a mostani példa, amely megmutatja, hogy a színészekben van még erre való képesség, azt mutatná, hogy a színház vezetősége gátat akar vetni a színpadi beszéd fenyegető ellomposodásának, ebben örömmel fogja támogatni mindenki, aki szeretné, ha nálunk is meggyökeresedne a nyelvnek az a kultusza, amely a franciák egyik fő nemzeti erénye.

Általában jó érzéssel távoztunk a színhából a Csongor és Tünde új előadása után. Buzgó szeretetet láttunk az összes közreműködők, színészek, rendező, díszlettervező részéről. Németh Antal szemmel láthatóan meg akarta mutatni rendezői hivatottságát és kétségtelen sikerrel. Három részre osztotta a darabot, anélkül, hogy a költő szövegén bántó csonkításokat végzett volna, a sűrű színhelyváltozások gyorsan peregnek, nem szakítják meg az érdeklődést.

 

A darabnak az a kedvessége, amelyet a komoly és a derűs jelenetek váltakozása ad, teljesen érvényesül. A játék üteme megfelelően gyors. A szereplők mozgatásába diszkrét stilizálást vitt bele a rendező, a mozgásnak enyhe táncszerűségét, amely nem megy túl azon a határon, ahol elvesztené természetes közvetlenségét.

A szereplők jól vannak összeválogatva, majdnem csupa fiatalokból. Nekünk legjobban Juhász József tetszett, aki Balgát, az együgyű szolgalegényt játssza. Ennek az alaknak mély gyökerei vannak a népéletben és a népmesében. Juhászt azt ragadta meg benne, ami tipikus és átélt alakítással dolgozta ki. A köznapi realitás talaján marad és mégis beleillik a népmeseszerűségbe, beszédének nyers realizmusában nem durvul el a költészet.

 

Ellenpárja, Ilma szerepében Somogyi Erzsi tünik ki mókás humorának jó ízével, tréfás fintorai, mórikáló mozdulatai egy kényeskedő falusi fruskát mutatnak, fiatalos báj van rajta. Sorra kell dicsérnünk az ördögfiak megszemélyesítőit, Várkonyi Zoltánt, Major Tamást és Ungvári Lászlót is; jó kedvvel, fiatalos frisseséggel csinálják groteszk dolgukat, akrobatai ügyességgel ugrálnak, bukfenceznek, de játékukban megvan a mérték.

 

Szabó Margit Mirigye olyan, amilyennek falusi gyerekek képzelhetik a boszorkányt: borzongató és mulatságos egyszerre. A három vándor, Makláry Zoltán, Timár József és Pethes Sándor megannyi pontosan megrajzolt színpadi alak. Szép és eredeti a nemtők költői játékai, amelynek koreografiáját Szentpály Olga tanította be.

Hasonló megelégedéssel kell szólni a díszletekről és jelmezekről amelyeket Jaschik Álmos tervezett. Minden népiesre van hangolva, a díszletek népi motívumokból vannak stilizálva; mind szépek és hangulatkeltők, csak az Éj jelenetben nem szerettük a csillagpalástos óriási vetített szfinksz-fejet a színpad hátterén, - itt a túlság az ellensége a hatásnak. Ez különben is megoldatlan része az előadásnak. Az Éj beszéde, amelynek be kellene tölteni a színpadot, elvész a nagy apparátusban.

Balsikerek sorozata után végre olyasmi a Nemzeti Színházban, ami igazán szép!

*


Aki tud kissé színpadilag gondolkodni, előre láthatta, hogy az Édes Anna, Kosztolányi Dezső regénye színpadra átdolgozva, nyersebben fog hatni, mint az eredeti epikájában. A színpadon erősen kihangsúlyozódik a történésnek külső része s háttérbe került a történések mögötti mondanivaló, melyet a regény írója többnyire nem is szavakkal fejez ki, hanem célzásokkal és hangsúlyokkal, melyek az olvasót mintegy cinkossá avatják a dologban. A dolgoknak tudat alatti részét, amely a regényben fődolog, az átdolgozásban felsőbb tudat-rétegbe kellett emelni, hogy a néző megérthesse. Édes Anna gyilkossága a regényben úgy tör ki, nagyon mély öntudatlan rétegekből, mint egy vulkán hirtelen rombolása.

 

Drámában elő kell készíteni, magyarázatot adni rá, különben nem lehetne tudni az összefüggést, véletlen és visszás eseménynek tünne fel a gyilkosság, ellentmondónak az alakkal, aki elköveti. Még így is durvábbnak éreztük Édes Anna tettét, mint a regényben, pedig a lány csak az úrnőjét öli meg, a gazdáját nem. Egész más, ha valamit a szememmel, mint szemtanu látok, mintha csak olvasok róla. Itt a regény és dráma alapvető különbsége mutatkozik.

Lakatos László a színpadra alkalmazásban amit lehetett, megtartott a regényből, nagyrészt a szavakat is. Ami lényeges változtatást csinált, az a színpad követelményéből folyik. Ki kellett hangsúlyozni a méltóságos asszony hisztériáját, évek óta felgyülemlett, fojtott dühét a cselédek ellen, lényének szeretet mutatására való képtelenségét. Ezt cselekvésben és szavakban kellett feloldani, holott a regényírónak elég volt, ha csak rámutatott.

 

Édes Annának az úrfival való szerelmi ügyét, ha úgy állítja be, ahogy a regényben van, durvaságát nem bírja ki a színpad, ezért kellett Annát szerelmessé tenni az első pillanattól fogva, hogy az úrfit meglátja. A gyilkosságot közvetlenül megelőzően nagy jelenetet kellett rendezni az úrnő és Édes Anna között és ebből kirobbantani a tettet. Édes Anna önuralmát végképpen elvesztett úrjőne elől menekül a konyhába és vad rémületében ragadja meg a kést, a paraszt-ösztön reflex-mozdulatával.

 

Hogy így kevésbé mély? Valóban, hol az a regény, amely nem lesz laposabb, ha színpadra viszik? A színpadra alkalmazás mindig áldozatot jelent, kivált, ha nem a regény írója csinálja. Kosztolányi élete utolsó évében beleegyezett regénye drámaiasításába, ő maga, ha megél, itt-ott talán kevésbé nyersen csinálta volna, de a fődolgokban ő is kénytelen lett volna hasonló engedményekre. Nem bizonyos, hogy a dráma jobb lett volna, mint ahogy Lakatos csinálta. A regény fő értékei így is megmaradtak, csak színben súlyban, térfogatban alakította át őket a színpad.

*

Értjük, ha az Édes Anna nagy csábítás volt a Belvárosi Színháznak: érezték benne a Bulla Elmának való nagy, reprezentatív szerepet. A művésznő a színészi átélés olyan tökéletességével játssza, ami már a tolmácsoló művészet csúcspontjait érinti. Az első pillanattól fogva él a boldogtalan cselédlány alakja. Belép a cselédszerzőhöz, abban a pillanatban el van különítve a többi fecsegő, magukat illegető cselédektől. Komolyan, a zavar halk mosolyával néz körül, halavány arcáról, kissé riadt tekintetéből, parasztlányos egyenes tartásából sugárzik a végzet. Azonnal érezni, ez nem közönséges cseléd, ez ki van választva valami rendkívülire.

 

Húzódozása, mikor beáll a méltóságos asszonyhoz, szótlansága olyanná teszi, mint a passzív ellenállás szobra: már látjuk, ez nem fogja a szokásos cseléd-életet végigélni ebben a házban, valami ősi, mély gyökerekre visszamutató van benne, ami nincs arányban cselédi helyzetével. Ez a lány érzi, hogy nem kellene itt lennie; nem az úrnőjétől fél, hanem az sorsától, az állat primitív, homályos, de erős előérzése van benne.

 

Igy képzelhette el Kosztolányi a leányt, a kijelöltek jegyével homlokán. Aztán meglátja az úrfit, a szeme álmélkodva felvillan: a tartásában, tekintetében benne van nemcsak az, amit pillanatnyilag csinál, hanem az is, ami következni fog: a művésznő nem jelenetet játszik, szervesen éli mindig az egész alakot. Mosolyában, tréfálkozó beszédében, szemének csillogásában, mikor a cselédszoba ágyán fekszik és az úrfi bejön hozzá, a szűz öntudatlan érzékisége játszik, - itt olyan meghatóan szép, amilyennek még sohase láttuk.

 

A csúcsjelenetben, lesujtottan a felfedezéstől, amit testén tett s az úrfi hűtlenségétől, előbb tompa kétségbeeséssel, gépes mozdulatokkal rakosgatja az edényeket, mintha nem is hallaná asszonya ingerült szavait, aztán felindul ő is, egyszerű pár szóval kimondja állapotát, mikor az asszony bősz fúria-dühvel rátámad, vak rémülettel menekül a konyhába és félelmében elköveti a gyilkosságot. Az eszközök egyszerűségének diadala ez. Tompa, fáradt fásultsága, mikor a gyilkosság után bejön és leül a dívánra, s szörnyű végzet betelésének szívszaggató képe.

Bulla Elmáéval hasonló vonalon áll Peéri Piri játéka is. A méltóságos asszonyt játssza, az életbe beleridegedett nőt, aki meghalt kislánya miatti fájdalmát, ura közömbösségét, élete egész értelmetlenségét a cselédekkel való pörölésben oldja fel. A szeretetre képtelen és szeretetre csillapíthatatlanul áhitozó nő tragédiája ez az alak. Sok összetevőből van megalkotva, a legbonyolultabb szerepek egyike.

 

Peéri Piri is egyszerre az egész alakot játssza mindig, nem bontja az egyes jelenetek szüksége szerinti részletekre, játéka a színészi lélekábrázolás igen magas foka. Azok a belső ellentmondások, melyek közt hányódik, sorsszerűen hajtják a tragédia felé. Kivételesen nehéz szerep, kivételes színészi intelligenciával elgondolva és megjátszva. Peéri Pirit eddig csak kisebb szerepekben láttuk, most már olyan színésznőt ismerünk benne, aki a színészi psychológia mélységeiben is tud járni.

Bársony István értelmes rendezése mellett a többi színészek buzgón asszisztálnak a két főszereplőnek. Boray Lajos orvosát éreztük a legkosztolányibb alaknak.

*

A regényesített és drámaiasított életrajzok divata ráterítette a vizes lepedőt Beethovenre is: Hermann Heinz Ortner bécsi író színpadra vitte és Balassa Imre gondos átdolgozásában a Nemzeti Színház is megismertette velünk. Jól meglettünk volna enélkül az ismeretség nélkül, nem sok örömünk telt benne. Látjuk a darabban Beethovent, amint szembenéz egy pillanatra Napoleonnal és megismerkedik halhatatlan szerelmesével, amint Martonvásáron szerelmesen összeborul az ingatag Giuliettával és érzéketlenül elmegy Brunswick Teréz halk szerelme mellett.

 

Látjuk, amint nyilt színen megsüketül, amint a bíróság elszakítja tőle bálványozott unokaöccsét, amint ez a fiú feslett anyja mellett elzüllve zsarolja nagybátyját s amint Beethoven elhagyatva meghal és a hű Teréz fogja be a szemét. Mindenfélét látunk, csak Beethoven genialitását nem látjuk. Ha valaki, aki nem tud semmit a nagy muzsikusról, végignézné ezt a darabot, csak egy hanyag külsejű, indulatos, bárdolatlan és meglehetős együgyű embert látna.

 

Ezen nem segítenek a Beethoven műveiből beszőtt részletek, sem a Beethovenből összeállított zenei aláfestés, sem az a pléh-hangú tiráda, melyet a művész a bíró előtt a művészet méltóságáról elszaval. Lélek nincs a darabban. Geniet színpadon ábrázolni a legnehezebb feladat, csak genienek volna szabad hozzányúlni.

Kiss Ferenc derekasan viaskodik a nehéz feladattal. Tartalmat akar adni a tartalmatlanba s ez természetesen nem sikerülhet neki. Sikere azonban az, ahogy el tudja kerülni a komikum leselkedő veszedelmét, - állandóan féltünk, hogy egyszer csak el kell magunkat nevetnünk - szörnyűség! - Beethovenen és hálásak vagyunk a művésznek, hogy ettől megkímélt. Lelkiismeretes gonddal játszik, számtalan apró színészi ötlettel színezi az alakot - ebben az esetben a színész különbnek mutatkozik az írónál. A szépszámú többi színészek játéka nemzetiszínházi átlag.

*

Szóljunk-e még Bús Fekete László János-áról is? Úgy halljuk, sikere van a Vígszínházban. Nyilván mulattatni tudja a közönséget. Többet nem is kíván, a kritika úgy nem tudja sehol megmarkolni, mint a vizet. Nagyképűsködés volna szempontokkal hozzányúlni.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Világhadjárat az éhinség ellen Világhadjárat az éhinség ellen
Az európai éhinség leküzdése mind nagyobb gondot okoz. Azok az...
Az ifjú Ferenc József Az ifjú Ferenc József
Nincs a magyar történetben meg egy uralkodó, aki oly hosszú ideig...
Friedrich és Sigray magukhoz akarják ragadni a hatalmat Friedrich és Sigray magukhoz akarják ragadni a hatalmat
A Neue Freie Presse beavatott helyről származó tudósítást közöl a...
Az osztrák választások pesti tanulságai
A vasárnap lezajlott osztrák nemzetgyűlési és községi választások a...
Magyarország 6:0 arányban legyőzte Egyiptom teniszcsapatát Magyarország 6:0 arányban legyőzte Egyiptom teniszcsapatát
Vasárnap délután mintegy 400 főnyi közönség jelenlétében folytatták a...
Joffre, a hős és bűnbak marsall Joffre, a hős és bűnbak marsall
Miután ráébredt a veszélyre, hibáját – ha ez katonák...
Megindult a földosztás térképezése Megindult a földosztás térképezése
Napsütötte arccal, porosan, hátizsákosan találkoztam egy régi...
Filmes körkép
Németországban utóbbi években körülbelül százötven-kétszáz filmet...
Budapesti Egyetemi Athleikai Club 3:1-re győz a Pozsonyi Torna Egylet ellen Budapesti Egyetemi Athleikai Club 3:1-re győz a Pozsonyi Torna Egylet...
A Budapesti Egyetemi Athleikai Club mint már említettük április hó...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98