Dtum
Login with Facebookk
1936 | December

Erdélyi ősbemutatók

Az Erdélyi Szépmíves Céh s a vele összeköttetésben álló Thália R. T. színtársulata, erdélyi viszonylatban jelentékeny összegű pályadíjat tűzött ki még a nyáron, színművekre. A pályázattal azt a célt kívánták szolgálni, hogy a kolozsvári magyar színpadot a lehetőség szerint függetlenítsék a budapesti színházak műsorpolitikájától és a megszületendő erdélyi színműírás bemutató színpadává avassák.

A kísérlet nem új. Csak az idők haladtak, az Erdélyben élő és dolgozó magyar írók öregedtek s úgy érzik, hozzáöregedtek a feladatokhoz, melyeket a színpad állít a maga különös követelményeivel az író elé. 1923-ban Janovics Jenő már írt ki hasonló céllal drámapályázatot s a bírálók közt volt akkor a feledhetetlen Kuncz Aladár is. Az eredmény nem sok kilátással kecsegtetett, bár a pályanyertes Gulácsy-darab értékes munka volt s kívüle még Karácsony Benő és Bárd Oszkár darabjai a tisztes siker jegyében kerültek színre. Miért kellett ennek a szép kezdésnek mégis megtorpannia?

A színházépület, melyben a kolozsvári magyar színtársulat játszik, valamikor nyári színház céljaira épült, de annak is rosszul. A nézőtéren szétfolyik a hang és nagyrészben elvész, mielőtt a közönség füléhez érkeznék. Legkevesebb húsz széksorban a halkabb Ťszívhangokť egyáltalán nem érvényesülnek. Bensőséges hatások elsikkadnak. Ebben a helyiségben csak nagyon kiélezett, brutális hatásokra lehet építeni, durva helyzetkomikumokra vagy magas hanghordozással elszavalt tirádákra. A szöveg irodalmi megmunkálása egészen meddő erőlködés. Éppen a szöveg jut el hézagosan a közönséghez s minden szépsége, finomsága kárbavész.

Másodszor: megfelelő mennyiségű próba nélkül lehetetlen megfelelő minőségű előadást nyujtani. Vidéki viszonylatban (és Kolozsvár színházi szempontból bizony mégis csak vidéki viszonylat), ahol sűrű egymásutánban kell kihozni a bemutatókat, nyolc-tíz próbánál a legjobb esetben sem kaphat többet egy-egy darab.

 

A színészek még az abszolút szövegtudásig sem juthatnak el, pedig az igazi művészi megformálás, a belső kiérlelés munkája csak ezután következhetik. Enélkül a rendező sem lát tisztán, maga a szerző sem lát tisztán s a színpad által feltétlenül megkövetelt törlésekre, hozzáírásokra, legömbölyítésekre nem marad sem idő, sem alkalom. Ennek következtében a jónak igérkező darab is félignyers állapotban kerül az Ťősbemutatóť terítékére s az angolosan kisütött bélszínt vidéken sem mindenki szereti.

 

A közönség a maga kész pénzéért kész produkciót kíván. Merő lelkesedésből és az ügy iránti áldozatkészségből megnézi ezeket az ősbemutatókat egyszer, kétszer, háromszor, de lelkesedése végülis lelohad, fordított arányban egyre növekvő bosszúságával s végülis kiábrándultan fordít hátat a legjobban beharangozott kísérleteknek. A szerzőre származó anyagi haszon is kétesértékű, ha mégolyan magas összegűek a pályadíjak. A félsiker az önbizalmat ingatja meg s további próbálkozásnak eleve kedvét szegi. Pedig epikában és lírában nehány tagadhatatlanul értékes mű került már ki az erdélyi műhelyekből s alig hihető, hogy ezen a tájon éppen a színműírói vénának apadtak volna ki teljesen a forrásai.

Az új kísérlet újabb tanulságokat és újabb bizonyítékokat szolgáltatott a régiek mellé. A pályázat bírálóbizottsága egyhangúlag Tamási Áron darabját ítélte a kitűzött díjra érdemesnek. Tamási Áront eddigi irodalmi munkássága után már nem kell sem különösképpen ajánlani, sem mentegetni a közönség előtt. Köztudomású, hogy nemigen szokott megalkudni sem témában, sem kivitelben a közönségigényekkel, de nincs is már szüksége erre.

 

Ami az ő kezéből kikerült, még féligsikerülten is magán hordozta a tehetség letörülhetetlen jegyeit. Színpadon eddig csak Énekes madár című mesejátékával találkoztunk s már ott is annyi tiszta költészetet, annyi keresetlen, üde naivitást árasztott a nézőtérre, mint nagyon kevés színpadi mű az utolsó évek magyar irodalmában. A jelek arra mutattak, hogy ezen a területen is hamarosan meg fogja találni azt a műformát, mely tehetségének legjobban megfelel.

Új darabjának Tündöklő Jeromos címet adta. Jeromos, a főhős, félig élő alak, félig megszemélyesítés. Idegenből érkezik váratlanul a székely faluba, ismeretlen forrásból szerzett sok pénzzel s nyomban át akarja venni a vezetést a falu fölött. Eszközeiben csöppet sem válogatós. Ha lányhoz akar jutni, annak vőlegényét megbicskáztatja vetélytársával, hogy ilyen módon mindkét lehetséges ellenfelet eltávolítsa útjából. A plébánost kegyes ajándékkal, az oltárra készítendő arany angyalokkal akarja lekenyerezni. A jegyzőt valami teleküggyel, kapzsisága révén fogja meg. Csak a Bajna Gáborral való küzdelemben marad állandóan és végképpen alul.

 

Ez a Bajna Gábor iskolákat végzett falusi fiú, aki visszatért apái földjéhez s minden gondja-bajában tanácsadója, vezetője falusfeleinek. Ha a darab az angyal és ördög harcát példázza a szegény, esendő falusi lelkek birtokáért, az ördögöt Jeromos, az angyalt Bajna Gábor személyesíti meg. A többi szereplők rokonszenve felváltva ingadozik a kettő között, míg végül határozottan az angyal pártjára szegődik s Jeromost ugyanaz a bicska végzi ki, melyet ő nyomott az első felvonásban a gyilkos vetélytárs kezébe.

A darab a kidolgozásban Tamási minden vonzó egyéni tulajdonságával ékes. A bőven buggyanó humor közvetlen közelében kicsapó tragédia, mellyel ő a székely vérmérséklet tragikus végletességét szokta sikerrel ábrázolni, itt is jelen van. A hősködő kis Ábelt és srófos elméjű édesapját látjuk viszont a minden hájjal megkent kocsmáros és süvölvény-fia képében, akik első látásra eladják magukat az ördögnek, de - némi fenntartással, hogy a kellő pillanatban ellene fordulhassanak. Három kabinetalak - kár, hogy olyan hevenyészetten felvázolva - a falu papja, jegyzője, tanítója.

 

S kitűnő torzkép az angyalfaragó falusi asztalos. Az egyetlen jelentősebb nőszereplő passzív líraiságában harmatos-gyöngén lányportré. A két egymásra acsarkodó vetélytársból alig látunk valamit. Nehány mondat után már halott az egyik s a másikból csak az alélt lánytól búcsúzó, fojtott vallomásban kapunk valamivel többet. Ez a nehány mondat azonban a maga darabos, ügyetlen férfilírájával, főékessége, tiszta gyöngyszeme a darabnak.

Egészében a Tündöklő Jeromos jóval fejlettebb kísérlet az Énekes madárnál. Nagyon kevés és nem is jelentős beledolgozással alkalmas volna, de méltó is lenne a teljes sikerre. Bajna Gábor alakjával van baj, akiből a szerző jóval kevesebbet mutat meg az okvetlenül szükségesnél és jóval többet beszéltet róla, mint amennyit a színpad megbír. Hatásával itt is, ott is találkozunk, de a varázserőt, mely e hatásokat kiváltja, nem látjuk megnyilatkozni sehol. Jeromos alakját pár mondattal kifogástalanná lehetne tenni, ha ez a pár mondat többet valószerűsítene és kevesebbet stilizálna rajta.

Általában pedig az előadás is ott tévesztett irányt, hogy komor misztérium színét adta az alapjában komoly, de színeiben humoros játéknak. A humor mögött lappangó keserűséget domborította ki ahelyett, hogy mentől játékosabbra vette volna a vidámságot, melyen a komolyságnak minduntalan és annál hatásosabban kellett volna átcsillámlania.

 

Vásárhelyi Ziegler Emil, a tehetséges festőművész, mesekeretet adott a darabnak pompás díszleteivel és mesekosztümökbe öltöztette a két valószerütlen főhőst, akik pedig hús-vér ábrázolásban pontosabban és helyénvalóbban hatottak volna. A rendezésnek ez a félrehangoltsága vegyes érzelmeket keltett a nézőben és a legfontosabb momentumoknál tájékozatlanul hagyta, a kevésbé jelentőseket pedig túlhangsúlyozta a hatás egységének rovására.

 

Emiatt nem tudtak kibontakozni a darab tényleges értékei s bizony kevés kedvező kilátást nyitottak a tervezett további ősbemutatók számára. Az is lehet azonban, hogy a színpadi megoldásban sok nehézséget támasztó Tamási-darab után sorrakerülő művek már kevesebb gondot adnak rendezőnek, színésznek, közönségnek s a most szerzett tanulságok felhasználásával kevesebb műhiba csúszik be a további kísérleteknél.

Mint halljuk, a Kolozsvárt bemutatóra kerül darabokból négyet a Vígszínház is műsorába iktat, Bánffy Miklós főrendezői közreműködésével. Ezek között tehát a budapesti közönség is találkozik majd Tamási darabjával s nem kétséges, hogy szerencsésebb színpadi kivitelben. Jób Dániel látta a kolozsvári ősbemutatót s ez biztosíték arra, hogy nem a hibákat fogja átvinni az előadásból a maga közönsége elé.

(Kolozsvár, 1936 nov.)

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A szemben keletkező képek fényképei A szemben keletkező képek fényképei
A szemben keletkező képek nagyságát a szem összes fénytörő közegeinek...
A kihágókról A kihágókról
Éjjeli sétahangversenyzők, szokásos rendőrsértők, szenvedélyes...
Vasárnap délután avatták föl Budapest első női klubját Vasárnap délután avatták föl Budapest első női klubját
Vasárnap délután hat órakor egy pesti ház harmadik emeletén...
A világegyetem tágulása, a nehézségi tér A világegyetem tágulása, a nehézségi tér
A Mt. Wilson-csillagdában végzett megfigyelések tehát azt mutatják,...
Medgyessy Ferenc kiállítása Medgyessy Ferenc kiállítása
A Tamás-galériában, ahol különben Bornemissza Géza és Perlrott-Csaba...
Rövidek Rövidek
Vasárnap Párizsba érkezett Hodzsa csehszlovák miniszterelnök, aki...
Kolehmainen egyesületet váltott Kolehmainen egyesületet váltott
Hannes Kolehmainen, az Amerikában tartózkodó finn csoda futó ismét...
Magyar hadi kölcsön Magyar hadi kölcsön
A pénzügyminiszter a háboru kiadásainak fedezésére kölcsönt bocsát...
Miért veszik oly olcsón a gyapjut a kisgazdáktól és felesjuhászoktól? Miért veszik oly olcsón a gyapjut a kisgazdáktól és...
A gyapju ára – ugy, mint mindenféle mezőgazdasági terményé...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98