Dtum
Login with Facebookk
1937 | Február

Amerika nyerte az asztalitenisz csapat világbajnokságát

Az osztrákokkal elszenvedett váratlan vereség már előrevetette árnyékát annak, hogy a magyar asztali teniszcsapat kiengedi kezéből a világbajnokságot.

Voltak, akik még reménykedtek abban, hogy az osztrák mérkőzésig pompásan játszó magyar játékosok egy utolsó megfeszítéssel összeszedik erejüket, és mint az előmérkőzések során a világbajnokság döntőjében is legyőzik az USA csapatát.

Sajnos, ez nem következett be, mert az osztrákok elleni rossz forma, nemcsak pillanatnyi megtorpanás volt, hanem súlyos letörése a magyar játékosoknak.

Az amerikaiak elleni küzdelemben itt-ott még felcsillant egy-egy mérkőzésen a magyar játékosok tudása, azonban Barna teljesen csődöt mondott és így a nagy küzdelem 5 1/2 :3 1/2 arányban Amerika győzelmét hozta.

A magyar csapat tehát közvetlen a cél előtt bukott el. Szomorú, hogy a férfi egyesben és párosban sem állották meg helyüket a magyar versenyzők, nem szólván a hölgyekről, akik pedig néhány év előtt letaroltak minden világbajnokságot.

A döntő küzdelemben a következő eredmények voltak: Sós - Blattner 17:21, 21:16, 21:13. Schiff - Bellák 18:21, 2l:13, 21:16. Mac Clura - Barna 21:14, 18:21, 21:17. Bellák - Blattner 21:13, 4:21, 21:14. Mac Clura - Sós 21:12, 19:21, 11:10.

Ennél az állásnál a mérkőzést a rendezőség félbeszakította, mert a küzdelem már több mint egy óráig tartott és a zsűri mindegyik versenyzőnek fél pontot ítélt. Az utolsó mérkőzésben, amelyen győzelmével még döntetlent harcolhatott volna ki Barna, Schifftől 23:22 és 21:18 arányú vereséget szenvedett. Így tehát a világbajnokságot az amerikaiak nyerték.

Az asztalitenisz világbajnoki torna során vasárnap a férfiegyesben a lengyel Ehrlich 3:0-ra győzött Sós ellen. Előzőleg Ehrlich 3:1-re győzött Házi ellen. Az elődöntő során még a következő eredmények voltak: Bergmann osztrák – Finkelstein lengyel 3:0, Hartinger osztrák – Vana cseh 3:1.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A hadianyag szétosztása A hadianyag szétosztása
Általános érdeklődés tárgya az a kérdés, miképpen kerülnek...
Rablógyilkosság a Dembinszky-utcában Rablógyilkosság a Dembinszky-utcában
A Dembinszky-utca 8. számu házban vasárnap délután félötkor...
Forradalmi levelek Forradalmi levelek
A világháború kitörésekor - közli a Sozialistische Monatshefte - egy...
Egy szokatlan biztositási üzlet Egy szokatlan biztositási üzlet
Biztositási szakkörökben most egy nagyon érdekes üzletről beszélnek,...
Végig az I. és II. osztályú éttermek „hústalanított” frontján Végig az I. és II. osztályú éttermek „hústalanított”...
A hivatalos lap vasárnapi száma közli a közellátási miniszternek...
A központi hatalmak ujabb térnyerése nyugaton A központi hatalmak ujabb térnyerése nyugaton
Ludendorff vasárnapi jelentése a német seregek ujabb nagyjelentőségü...
Középiskolák intézeti tornaversenye Középiskolák intézeti tornaversenye
A budapesti középiskolák nagy tornaünnepélye volt péntek, szombat és...
Riportképek a hollandiai Marken-szigetéről Riportképek a hollandiai Marken-szigetéről
Reggeli négy óra felé világosság csillant meg csónakunk orra körül....
Honna tudja Mikszáth Kálmán, hogy hány óra van? Honna tudja Mikszáth Kálmán, hogy hány óra van?
Csigát pergető gyermekek - Mikszáth Kálmán a minap egy kedves...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98