Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1937 | Január

A Grossglockner-út ezévi mérlege

Huszonhat millió schillinget fektetett be Ausztria a Grossglocknerre vezető autóut kiépítésére.
Amikor az osztrák parlamentben a közmunkaprogram megvitatásánál erről a hatalmas összeget igénylő utépitési munkálatról volt szó, Juch dr., akkori pénzügyminiszternek nehéz küzdelme volt, hogy javaslatát elfogadják és terve megvalósuljon. Az elmult évi eredmények azonban fényesen igazolják a pénzügyminiszter elgondolását. A Grossglockner-utról ugyanis kiderült, hogy ezzel a hetven kilométer hosszu, nehéz hegyi terepen épitett uttal, amely a munkások ezreit több éven át foglalkoztatta, nemcsak a közmunkák célját sikerült elérni, a munkanélküliség enyhülését, hanem kiderült, hogy az utépitéssel Ausztria egy igen jövedelmező vállalkozást is létesitett.

Az 1936. évben ugyanis az uj alpesi autóut
nem kevesebb, mint 2.5 millió schilling bevételt jelentett Ausztriának, a befektetett 26 milliónak 9.5%-át, amely a következőképpen állott elő.

A Grossglockner-utat az év folyamán
146.427 kiránduló kereste fel, akik 5122 társasautóbuszon, 24.218 autón, 5290 motorbiciklin és 7000 kerékpáron utazták be. A járművek utvám fejében egymillió schillingen felüli összeget fizettek. Ezen a közvetlen bevételen felül azonban az államnak egyéb, közvetett uton egyéb bevételei is származtak. A látogatók mintegy felerésze külföldi lévén, akik egyenesen a Grossglockner út miatt jöttek Ausztriába, a benzinfogyasztási adóból befolyó kincstári bevételek, a benzin vámja, adója, forgalmi- és válságadója is jelentős összeget tesznek ki, nem kevesebb, mint 245.000 schillinget.

Minthogy azonban az autók benzinszükségletüket
nemcsak a 70 kilométeres utra, hanem a kiindulási pontig mintegy 100 kilométeres utra is, oda-vissza, Ausztriában kell beszerezniök, ez még sokkal nagyobb összegre emeli a kincstár bevételeit, amelynek összegét az osztrák hivatalos jelentés, a fenti 245.000 schilling betudásával 650.000 schillingre becsüli.

Jelentős bevételi tételt jelent a kincstárra nézve
az uj ut devizák szempontjából. A külföldi utasok, amelyek száma 68.670 főre rugott, ha csak egy-egy napot töltenek is többet a kirándulás kedvéért Ausztriában, vagy egyenesen e célból jönnek oda, személyenként 34 schilling devizabevételt jelent.

Eszerint az idegenforgalom,
amely a Grossglockneren lebonyolódik, 2.5 millió schilling devizabevételt jelent, ha figyelmen kívül is hagyjuk azt, hogy igen számosan azok közül, akik a Grossglockner miatt jöttek Ausztriába, felhasználva az alkalmat, napokat, sőt heteket töltenek Ausztriában és a Grossglockner egész környéke lakosságának kereseti lehetőségeket teremtsenek.

A Grossglockner-út eszerint, noha közmunkának volt szánva, Ausztria egyik legjobban jövedelmező vállalkozásává alakult át.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
A czukor olcsóbb lett
A brüsszeli nemzetközi czukoregyezség szeptember elsején életbe...
Athletikánk az olympiádon Athletikánk az olympiádon
Már hónapok óta lázas buzgalommal folyik az előkészítő munka s nem...
A NSC jótékonycélu országos uszóversenye A NSC jótékonycélu országos uszóversenye
A Nemzeti Sport Club kedden tartandó országos uszóversenyére több...
Állami bevételek a tavalyi évben Állami bevételek a tavalyi évben
A mult esztendő állami bevételei. A pénzügyminiszter hivatalos...
A párizsi rokkant. A párizsi rokkant.
A párizsi rokkant újdonatúj géplábával vígan kopog a nagy körúton,...
Pandit Nehru az angolokkal való együttműködés megtagadásáról Pandit Nehru az angolokkal való együttműködés megtagadásáról
Ujdelhiből ideérkezett jelentések szerint Pandit Nehru indiai...
A. G. K. Brown nincs többé A. G. K. Brown nincs többé
A háború véres zivatara nem kíméli a sportemberek táborát sem....
A málna-tenyésztésről
Kellemetes izű, ugy házi használatra nagyon jó, mint piaczon is...
Tervek Törökország felosztására Tervek Törökország felosztására
A francia és brit hadicél-tervezgetések Törökország esetében bátran...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98