Dtum
Login with Facebookk
1937 | Március

Kelen nyerte a mezei futóbajnokságot

Zöldellő fű, pompás, ruganyos talaj várta vasárnap délelőtt a káposztásmegyeri lóversenytéren az ez évi magyar mezei futóbajnokság résztvevőit. A tribün tele nézővel, de a pálya belsejében, az akadályoknál, a növény- és kőfalnál is sokan helyezkednek el, jobbára klubfanatikusok, hogy a pálya minden részéből buzdíthassák kedvenceiket.

Először az ifjúságiak versenyét futják le. A csepeli Nemes szakítja át elsőnek a célszalagot. A nagy favorit, a MAC-ista Fülöp, feladta a versenyt.

Most a szeniorok állnak fel. Nincsenek sokan, tavaly több induló volt. A pálya meglehetősen bonyolult, nyolcas alakban száguldanak keresztül-kasul a lóversenytéren. Mikor először érnek a futók a tribün elé, Kelen, Matus, Simon, Németh és Hernád halad a élen, Esztergomi és Szilágyi hat méterrel hátrább.

De később egyre jobban szétnyúlik a mezőny. Mire mégegyszer a tribün elé érnek, a Kelen - Simon - Esztergomi hármasfogat már messze maga mögött hagyta a többieket. Hatvan méterrel hátrább követi őket Németh, majd újabb tíz méterrel Szilágyi.

A túlsó egyenesben Kelen irtózatos iramot kezd diktálni, úgyhogy Simon nem is tudja követni, lemarad. Esztergomi eléje megy, hogy felvezesse Kelenhez, de hiába, a két év előtti mezei bajnok nem bírja követni klubtársát.

A tribün előtt Kelen és Esztergomi szorosan egymás mellett fut, Simon már 110 méterrel lemaradt. Őt-tíz méterrel hátrább Szilágyi és Németh követi. Kelen egyre fokoz.
- Őrületes tempó – dobog a tribün. – Hajrá Johann… Haj-rá Johann! – zúg a jobb sarok, ahol a BBTE-isták verődtek össze és kórusban biztatják

Kelent. Pericht és Radnai magasugró bajnok leszalad a tribünről a pálya mellé és onnan biztatja Kelent.
- Most tartsd a tempót, János – kiáltja be a az edző. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ugyanezt mondja a fáradtan futó Simonnak is.

Felmegyünk a tribün fenntartott helyére, ahol Kelemen Kornél, Sziszkovits Szilárd, Moldoványi István, dr. Szerelemhegyi Jenő gyönyörködik a futók küzdelmében és versenyt dicsérik a nagyszerű lendülettel futó Kelent. Az utolsó kör már csak a csapatverseny szempontjából érdekes.

Kelen verhetetlenül vezet hatalmas fölénnyel mintegy 200 méterrel Esztergomi előtt, frissen hajrázva, ér a célba. Esztergomit Simon is megközelíti, Németh Szilágyival folytat nagy csatát, akit a finisben sikerül megelőznie. A közönség lelkesen ünnepli a befutókat.

A verseny után mindenki Kelenek gratulál szép futásáért.
- Elhatároztam, hogy nem törődik senkivel, - mondja a boldog győztes – magam megyek tempót. Sikerült is lerázni ellenfeleimet.

Esztergomi körül nagy a ijedelem. A célba is már csak úgy vánszorgott be, összeesett volna, ha nem támogatják fel. A jobb lábszárával van valami baj, azért marad le olyan hirtelen Kelentől. Még nem tudni, hogy izomszakadás, vagy csupán pillanatnyi görcse van-e? Ölben viszik el a pályáról.

Alig, hogy vége van a versenynek, könnyezni kezd az ég és az eredményt már csepergő esőben hirdetik ki.

Részletes eredmények:
Magyarország 1937. évi mezei futóbajnoka Kelen János (BBTE) 32:23.6 mp. 2. Esztergomi (BSzKRt) 33:17 mp. 3. Simon (BSzKRt) 33:22 mp. 4. Németh (MAC) 5. Szilágyi (UTE) 6. Hernád (Törekvés) 7. Ligeti (BSzKRt) 8. Görög, 9. Kósa, 10. Híres (UTE).

Csapatbajnok: BSzKRt 34 pont. 2. UTE a 39 pont. 3. Törekvés 104 pont, 4. BBTE 107 pont. 5. UTE b 109 pont.

Magyarország 1937. évi ifjúsági mezei bajnoka
Nemes (Csepel) 9 p 41.2 mp., 2. Danó (Diósgyőr) 9 p 43 mp. 3. Weber (Törekvés) 9 p 44 mp.

Csapatbajnok:
BLE 55 pont, 2. UTE a 62 pont, 3. Törekvés 98 pont, 4. UTE/b 119 pont, 5. BSzKRt 142 pont.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A mezei futóbajnokság résztvevői 100 m-rel a start után Kelen (1), a győztes, mögötte Esztergomi (2) és Simon (3)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98