Még hatvan-nyolcvan évvel ezelőtt is úgy építették világszerte a lakásokat, mintha az lett volna céljuk az embereknek, hogy a napfény elől menekülhessenek a lakásba. A házépítésnek mindig az volt a célja, hogy olyan helye legyen az embernek, ahol védve van az időjárás viszontagságai ellen.

Eső, szél és hideg ellen védekeztek, de egyúttal kizárták a napfényt is a házból azzal, hogy aránytalanul kis ablakokat csináltak, vagy pedig annyira igyekeztek kihasználni a helyet, hogy az udvarok szűkek lettek s ablak is hiába volt, napfény ugyan soha nem érhette.

Pedig mondanunk sem kell, hogy a napfény mennyire fontos a számunkra s milyen egészségtelen az élet sötét odukban. Hiszen a tüdővész bacillusának egyetlen igazi ellensége a napfény és a sötét lakászúgokban igazi melegágyuk van a bacillusoknak.

Ujabban nagyon jól tudják ezt az építészek és minden háznál arra törekszenek, hogy mennél több napfény jusson minden lakásba. Néhol már azt is megcsinálják, hogy csaknem az egész ház tiszta üvegből készül s még az üveget is megválasztják, hogy az valóban átengedje a napfény minden fajta sugarait, még a láthatatlan, ibolyántúli sugarakat is, melyeknek különösen nagy a gyógyító és éltető hatásuk.

Különösen az amerikai nagyvárosokban, ahol sokkal magasabbak a házak, mint nálunk, mégis hiábavaló az igyekezet ezen a téren, mert akármilyen nagy ablakokat csinálnak, a környező hatalmas épülettömegek mégis elfogják a napfényt s az alacsonyabb emeleteken alig kaphatnak természetes világítást a lakások. Itt aztán nincs más mentség, mint hogy mesterségesen pótolják a napfényt.

A mérnökök, a tudósokkal karölve mindenekelőtt pontosan megállapították, hogy milyen sugarak vannak a napfényben, azután csináltak olyan lámpákat, amelyek minden tekintetben pótolják a napfényt.

Természetesen nincs olyan lámpa, amely egymaga pótolni tudná a napfényt, hanem többféle szerkesztő lámpára van szükség, melyek közül egyik például inkább a kék sugarakat adja, másik a sárgákat, harmadik a láthatatlan sugarakat, mint például a gyógyászatban ma már oly gyakran használ kvarclámpa, mely pontosan utánozza a magaslati napfényt, mert túlnyomó részben ibolyántúli sugarakat bocsát ki magából.

Mint tudjuk, a kvarclámpa még jobban barnára süti az ember bőrét, mint az igazi napfény. Az amerikai felhőkarcolókban legújabb időkben már annyira mentek ezen a téren, hogy egyáltalán nem számítanak a valódi napfényre. Sokszor még ablakokat sem csináltatnak s a helyiségekben állandóan mesterséges világítást alkalmaznak, de természetesen olyat, hogy az minden tekintetben ugyanaz legyen, mint az igazi napfény.

Az ilyen épületekben külön nagyszabású gépek intézik a szellőzést, a fűtést, vagy a hűtést s ha akarják, a legpompásabb erdei levegőt szivattyúzzák a szobákba, kellő hőmérsékleten, szabályozott páratartalommal. Ha akarja az ember, egyszerű gombnyomásra erdei, vagy tengeri levegő árasztja el szobáját és olyan napsütést varázsolhat magához a négy fal között, amilyet csak akar.

Az ilyen mesterséges éghajlattal is ellátott épületek azonban nagyon sokba kerülnek és természetesen még több kerülne a régi házaknak ilyen módon való átalakítása. Másrészről az is igaz, hogy akármennyire is tudja utánozni a technika a természetet, az mégsem az igazi. Érthető tehát az, hogy a mérnökök még a lehetetlennek látszó esetekben is megpróbálnak visszatérni a természethez.

Egy ilyen érdekes próbálkozásról jött hír Amerikából. Jacques Arthuys mérnök más oldalról igyekezett megoldani azt a feladatot, hogy a felhőkarcolók alsóbb emeletei is kaphassanak napfényt, még pedig igazi, természetes napfényt. Erre a célra szerkesztette meg azt a bonyolult berendezést, amit fényképünkön láthatunk. A magas felhőkarcoló tetőterraszán áll ez az üvegkalitka, tele tükrökkel, prizmákkal.

Hozzátartozik egy olyan gépezet, mint amilyen a csillagászok távcsöveit mozgatja s ennek az a feladata, hogy a készülék fénygyűjtő tükrét állandóan a Nap felé fordítsa, mint a Nap keletről felkelve áthalad az égen, míg nyugaton ismét lenyugszik. Ezáltal eléri a feltaláló azt, hogy a tükrök mindig össze tudják gyűjteni a teljes napfényt, amit aztán a megfelelően elhelyezett többi tükör és prizma levetíti az alsóbb helyiségekbe.

Lent aztán a koncentrált fényt megint tükrök szórják szét a megvilágítandó helyiségbe s a képünkön látható készülék annyi napfényt tud összegyűjteni és levetíteni, hogy rendes nappali világosságot áraszt szét négyszáz négyzetméteres helyiségben, vagyis ellát világossággal tizenhat ötször-öt méteres szobát.

Az amerikaiak minden újítást szívesen fogadnak s hír szerint ezt az önműködő napfényvilágítást is rögtön alkalmazni kezdték elsősorban azokban a régebbi épületekben, melyeknél még nem lehetett jól megoldani a világítás kérdését.

Nagy előnye a készüléknek, hogy tulajdonképpen ingyen szolgáltatja a világosságot, mert nem fogyaszt több villanyt, mint amennyi az egészen lassan járó motorjához szükséges, ami nem lehet több, mint egyetlen villanykörte fogyasztása. A napfényt ingyen kapják az égről.