Harmadik hete a nyílt uccán alszanak a Szent István kőrúti útfelszedők és kövezők

Tizennégy férfi fekszik az uccán. Semmi bajuk: alszanak. Hat a Vígszínház bezárt kapujában, nyolc a Csáky uccai kapumélyedésében. Párosával fekszenek egy-egy mélyedésben: az egyik feje a másik lába mellé kerül és viszont. Derékaljuk a csupasz kő, takarójuk zsák, ponyva, vagy semmi, párnájuk tarisznya vagy görcsösen felhúzott karjuk.

Harmadik hete alszanak az uccán a Szent István kőrúton dolgozó napszámosok és kubikusok! Korán lefekszenek. Félkilenckor, kilenckor már alszanak, amikor a legerősebb a forgalom, három lépésre tőlük autóbusz dübörög, villamos zakatol, járókelők özönlenek.

Uccán alvó munkás eddig ismeretlen forgalom volt Budapesten!

Esténként egész expedíciók indulnak el a város minden sarkából a Szent István körút felé.
Nehezen is lehet furcsább és elszomorítóbb látványt elképzelni, mint a rongyos ruhájú, mezitlábas alvó munkásokat a Vígszínház küszöbén. Az utóbbi napokban már idegenek is eljöttek ide, úgy látszik valahol bizalmasan a fülükbe súgták ezt az idegenforgalmi szenzációt.

Magnéziumok villannak, fényképezőgépek csattognak és kész a budapesti emlék, amely, sajnos, élesebben megmarad a külföldi agyában, mint a váciuccai kirakatok. Természetesen a dolognak nemcsak idegenforgalmi háttere van. Nem azért kell sürgősen fedél alá és ágyhoz juttatni a látástól vakulásig dolgozó útépítő munkásokat, mert az idegen rosszat gondol rólunk, hanem mert ez az állapot a mi szemünkben is botrányos!

A munkaadó legelemibb kötelessége volna éjszakai szállásról gondoskodnia, ha már azt akarja, hogy emberei napkeltekor azonnal ásóra, csákányra kaphassanak. A megoldás egyszerű és csöppet sem költséges! Ki kellene bérelni a közelben egy üres üzlethelyiséget, vagy pinceboltot és be kellene álltani néhány ágyat, vagy szalmazsákot! Sürgősen el kell helyezni a munkásokat éjszakára!
Ezt az új budapesti különlegességet még ma meg kell szüntetni!