Dtum
Login with Facebookk
1917 | Április

Séta a szinházak körül

A műsoron a Vengerkák és a Kék róka szerepel a Vigszinházban, és minden este, mintha csak első előadásai volnának a darabnak, zsufolt házak nézik végig az előadást. Mig igy kifelé a legnagyobb sikerrel dolgoznak a művészek, befelé már készülnek ujabb szenzációra. Az uj szenzáczió, amelynek hire, mint az orosz forradalomról szóló első távirat, már szertefutott az egész városban, a Strausz-operett. Különös örömül szolgál, hogy éppen a Márványmenyasszonyban láthatjuk viszont operettszerepben Fedák Sárit, aki ezidén csak mint prózai szinésznő mutatkozott a közönség előtt. A másik női főszerepben Péchy Erzsit ismeri meg a közönség és Hegedüs Gyulának, a megtért fiunak, örülhet ujra operettben. A Tatárjárást annak idején sem előzte meg több egyszerű hir és lázasabb érdeklődés, mint a Márványmenyasszonyt és tartunk tőle, hogy a közönség forró szeretetében a menyasszonyról kiderül, hogy nem is márványból faragott, hanem élő, tündöklő leány, akit elkábít a rajongó taps.


A hétnek másik nagyszerű eseménye, hogy vasárnap elindul Komjáthy János vezetésével az első frontszinház. Mi, akik annyi lázas szinházi estnek voltunk szem- és fültanui, de szeretnénk ott lenni, amikor markos, harczos legények végighallgatják a fronton magyar szinészek ajkáról a magyar dalokat. Micsoda tapsvihar lesz az; amit a lövészárkokból tartalékba helyezett bakák megkérgesedett tenyerükből kicsiholnak. De nem is irigyeljük a szinészeket, mert legények, illetve leányok, legyenek a talpukon, hogy a sok ujrázó kivánságnak eleget tudjanak majd tenni. Ott azután még az se lehet kifogás a megismétlések elkerülésére, hogy a tizórai zárórára való tekintettel nincs idő rá. A fronton nincs záróra, éjjel-nappalon keresztül dübörögnek az ágyuk, csattognak a fegyverek, dolgoznak a géppuskák. A szinészek a leghálásabb publikumra találnak majd ott künn a harcz mezején, győzzék hát buzgalommal.


A Magyar Szinházban is uj darabra készülnek. Ezuttal nem magyar szerző művére, hanem a világhírű lengyel irónő Gabriela Zapolska nagyszerű regényéből készült szinműve, A varsói czitadellá-ra. Bécsben hónapok óta állandó műsordarabja a Wiener Kammerspielenek az izgalmas darab s egészen valószinű, hogy Pesten sem fogja eltéveszteni hatását. A lengyel hazafiak szenvedéseiről, önfeláldozásairól szól a darab, és a magyarok lengyelbarát érzelmeinek megnyilatkoztatására nagyszerű alkalom lesz. "A varsói czitadella". A darabot magyar szinpadokra a kitünő Vajda László alkalmazta és ő lesz a rendezője is a Magyar Szinházban. A sok szerepért már meg is indult a vetélkedés és hogy ki lesz a győztes, azt mutatja majd a premiére szinlapja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98