Dtum
Login with Facebookk
1938 | Április

Új Erdélyi antológia

Minerva kiadás - Cluj, 1937

Élők antológiája kétféleképpen is torzít, a jó írót lefokozza, a jelentéktelent erős társához köti, erősnek, ellenállónak mutatja. Még a halhatatlanok se szabadulhatnak ettől a végzettől, Legyőzik ugyan az élőkre kötelező egyenlőséget, igazi remekek helyett azonban a legkevésbé eredetivel, a komformissal jutnak be. Minden klasszikus költőnek van egy "antológikus" arcképe s ez jóval elmosódottabb az igazinál, sürgönyfénykép hasonlít egy eleven archoz Másodrangú művek, de legalább az igazi nevek ismétlődnek a klasszikus gyűjteményekben s a változó ízlést már csak néhány verscsere s nem névcsere jelzi.

 

Ez a csere is óvatos, az iskoladarabot ritkán szorítja ki elriasztón eredeti mestermű s a halott óriás gondos, korszerű kiválogatás ellenére mindig törpébb az antológiában, mint iszonyúan vegyes összművében.

Élők antológiája még jobban torzít, a pillanatnyi ízlésen kívül barátság, irodalmi szövetség, kortársi rövidlátás is rabul ejti. Holtak gyűjteményében a vers avul el, ritkán a név, élők gyűjteménye pár év alatt divatlappá őszül. Radó Antal századeleji albuma az összes valamirevaló egykorú költőt bemutatta. Mai szemmel rossz tréfának tetszik a névsor.

Két erdélyi antológia fekszik előttem, az 1923-as "Tizenegy" s az 1937-ben kiadott "Új Erdélyi Antológia". Elsőt az összeomlás és váratlan honvesztés, másodikat a kitaposott kisebbségi sors fiatalsága írta, egyik füstölgő lávalerakódás, másik egy szűkös, küszködő gazdaság termése. A tizenegy még csak elszórtan céloz a történelmi változásra  Baudelaireről, az expresszionizmusról értekezik, Franyó Zoltánosan, Somlyó Zoltánosan versel,  a romantikus hangban viszont a szülőföld katasztrófája visszhangzik; az új antológiában a tárgy szüntelenül a megváltozott magyar életformára mutat, de a hangból kihalt a romantika.

 

"Az első nemzedék írójának"  olvasom Abafáy kötetzáró cikkében  "szüksége van a romantikus magatartásra, hogy az életet elviselje és írni tudjon. A második, de az új életviszonyok közt felnőtt nemzedék számára maga a kisebbségi élet az élet, csak a kisebbségi valóság a valóság."

A tizennégy közül négy leszakadt az irodalomból, a kisebbségi küzdelmekben kért komoly szervező szerepet. (Így a nemes emlékű Balázs Ferenc.) Az irodalom átmenet volt az erdélyi iskolapad és kisebbségi élethivatásuk közt. Hangot hallottak, még nem tudták honnan, fiatalok lévén, először a Múzsák felé fordultak. Öt meg eltűnt, legalább is a kiszármazott elől. Hova szóródtak? Talán szűkebb hazájukban nem vesztek egészen szem elől. Egy pedig elhúzott, Istenem mennyire elhúzott mellettük, mintha csak az írói pálya kiszámíthatatlan kezdetét jelképezné! Tamási Áron.


Az új antológia legtöbb tagja a jelek szerint hivatottabb író, mint a tizenöt év előtti úttörők. A kisebbségi sors szomorú nyugalmában higgadtabban ítélhettek hivatásukról, mint az összeomlással elsodort fiatalság. Az új erdélyi irodalomnak különben is vannak már csillagai, nevezetességei, sőt üzleti vonzerői, nem kell többé minden fegyverforgató fiatalnak a veszélyeztetett szellemi gátra rohanni. Ezúttal csak írókkal van dolgunk. Ők se akarnak többnek, másnak látszani.

Említettem, hogy az első antológia inkább csak a hanggal árulta el a sorsfordulatot. Tizenegy szív megremegett a földindulástól, ez a megrendülés remeg a hangjában. Az új "tizenöt" már a kisebbségi sors szeme közé néz, ridegen s higgadtan ábrázolja nemcsak prózában, de epikára hajló, kissé száraz költészetében is. Jékely és Szemlér versei ritkán szakadnak el az erdélyi helyzettől, a hét elbeszélés pedig a mai erdélyi magyarság valamelyik életformáját tükrözi.

Egy szó kísért olvasás közben. Oroszország. Egyszerre adják át magukat a sötét Erdélynek s a szenvedő emberiségnek. Szándékosan mondok emberiséget s nem Európát. Ami erdélyiségükön kívül legerősebb érzésük, nincs a földrajzilag korlátolt, éles korvonalú Nyugathoz kötve, inkább egy dosztojevszkijes megszorítottságra emlékeztet. Mindjárt kezdetben megszabadultak a tájirodalom bilincséből, tudatos kisebbségi realisták  (egy kicsit túl tudatosak),  de nem provinciálisak.

Egyikük sem ír tájszólásban. A tájnyelv ragyogó szabálytalanság, csak kivételes író használhatja, összefüggő nemzeti irodalom nem fér a korlátaiba. Egyéni kiváltság s éppen olyan "irodalmi", mint a kimunkált nemzeti nyelv. Az erdélyi prózából ismert székely tájnyelv is néhány író tudatos alkotása, jobban jellemzi Nyírő, Tamási géniuszát, mint a székelységet. Végzetes lett volna, ha épp ezen az utánozhatatlan úton találnak követőkre.

Dsida Jenő, Flórián Tibor, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, I. Szemlér Ferenc, Varró Dezső a költők. Jékelyt és Szemlért Magyarországon is jól s megérdemelten ismerik. Dsidát csak szűkebb hazája becsüli érdeméhez méltón, a népies Kiss Jenő most húz melléjük. Nyugodt előadók, inkább elbeszélők, mint énekesek, még a látnoki Jékely sem tagadhatja Erdély epikus örökségét. "Immáron ötvenhárom napja" (Dsida Jenő), "A marosszentimrei templomban" (Jékely Zoltán), "Szabadság" (I. Szemlér Ferenc) megragadó sorsképek, költőjükre s a fiatal erdélyi lírára egyaránt jellemzők.

Bözödi György, Kolozsvári G. Emil, a nemrég elhunyt Kováts József, Nagy István, Szabédi László, Vásárhelyi Z. Emil, Szenczei László, Wass Albert a prózaírók. Egyik meglepetésük Bözödi kis regénye, a Rovainé körül forgó furcsa isteni gondviselésről jelentős írót igér. Kolozsvári G. Emil keményrajzú, fölényes novellája túl kegyetlenül sikerült, egy kicsivel több irgalomért esdünk.

 

Szabédi ügyeskedő s kissé színpadiasan pergő előadása a végén váratlanul magasra szökik, Szenczeié kis remekmű, a rokonszenves Wasst szerencsésebb írásaiból ismerjük. Másik meglepetés Nagy István, a kötet legjobb stilisztája s Bözödivel alighanem legerősebb elbeszélője. Abafáy Gusztáv zártótanulmánya jó irányba mutat, de túl rövidre rántott.

Helyes a mérleg? Fájdalom, aligha. Antológiák még jobban torzítják a prózaírót, mint a költőt, egy szerencsétlen választás egész perspektíváját meghamisítja. Nem ítéltünk, csak köszöntöttünk. Egyik már javában úton van, a másik most indult. Mind megállja a harcot? Mert nagy harc elé sietnek, saját írói lelkiismeretükkel kell vívniok. Szeretnőnk tíz év múlva legalább a felével az irodalomban találkozni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kolozsvári új Nemzeti Színház Kolozsvár főtere a Bánffy- házzal   Mátyás király kolozsvári szobra
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Budapest – Páris 1:1 (1:1) Budapest – Páris 1:1 (1:1)
Gyönyörű napsütéses időben került lejátszásra Budapest-Párizs...
Csaták és viharok Csaták és viharok
Csonkának mondani a parlamentet többé nem lehet, mert az ellenzék...
A nő hét életkora
Férfi- és nőolvasókra egyaránt érdekes képsorozat látható e...
Fénnyel való ébresztés Fénnyel való ébresztés
Jatzó Ferenc magyar föltatláló igen elmés készüléket szerkesztett....
Asbóth Svédországban Asbóth Svédországban
Kiváló teniszbajnokunk, Asbóth József a stockholmi fedett...
Meghalt Tetrazzini Lujza, a világhírű olasz operaénekesnő Meghalt Tetrazzini Lujza, a világhírű olasz operaénekesnő
Római távirat jelenti, hogy Tetrazzini Lujza, a híres olasz...
Választójogi tüntetés Választójogi tüntetés
Budapest munkásainak választójogi bizottsága egyesülten a fővárosi...
Villámcsapások szaporodása
Már régebben is gyakran emlegették tudósok és laikusok is egyaránt,...
Szilágyi országos rekorddal győzött a 10.000-es bajnokságban Szilágyi országos rekorddal győzött a 10.000-es bajnokságban
A kettős ünnepen rendezte a MASZ az országos atlétikai bajnokságokat...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98