Dtum
Login with Facebookk
1931 | Augusztus

Az erdélyi regény és az erdélyi regények

Ennek a szónak, erdélyi regény, különös hangzása van az erdélyi írók terminológiájában. Ők joggal önérzeteskednek abban, hogy komolyabb és magasabb célok felé fordulnak, közvetlenebbül merítenek népük forrásaiból és a szépirodalomban is az erdélyi kisebbségi magyarság sorsproblémáit igyekeznek feszegetni.

 

Nemzeti és szociális regényt akarnak írni s ebből az elgondolásból következőleg ideáljuk az a regény, amely egy nagy képben összefoglalja mindazt, ami a szétszakadáskor és azóta az erdélyi magyarsággal történt, népük mai állapotát és jövendő kilátásait. Ezt nevezik ők erdélyi regénynek és ennek megírását szinte kötelességnek érzik.

 

Sok elméleti vita is folyt róla, a többség a történeti regények pár év előtti divatával szemben úgy találta, hogy ma az író ne a multba nézzen, hanem markoljon bele a jelenbe, ragadjon fel belőle mennél többet és mennél mélyebbről s igyekezzék öntudatossá tenni olvasója előtt a saját sorsát. Az elmélet után jöttek a megvalósítás kisérletei. Most már egész kis sorozata került Erdélyből az "erdélyi" regényeknek.

Magától értetődik, hogy valamennyinél a kiindulópont maga az elszakítás ténye. Hogy történt? Hogy történhetett? Hogy viselkedtek a katasztrófa alatt, hogy reagáltak rá a nép különböző rétegei? Milyen felelősségek következtek és kikre a történetekből? Hogy tájékozódott át, milyen válságok és szenvedések között az erdélyi magyarság korábbi uralkodó helyzetéből a kisebbségi helyzetbe? Ezeket a kérdéseket vetik fel elsősorban mind.

 

A felelet pedig temperamentum, társadalmi helyzet szerint különböző. Lényegileg azonban mégis kétféle, aszerint, ahogy az írók mindenféle kapcsolatok révén vagy az úri osztály, vagy a falusi nép szempontjából nézik az eseményeket és perspektíváikat.

A temperamentum szélső hatásán Székely Mózes áll. Az ő Zátonya végeredményben a megkötözött ember tehetetlen dühének és kétségbeesésének tragikusan szilaj kitörése. Mindenesetre dokumentuma annak a lelki állapotnak, amelyben az elszakítás első időszakában a magyar úri osztály élt, annak a végső elkeseredésnek, amely a történelmi végzet sötét hatalmaival az egyes ember parányi erejét szeretné szembeállítani, az elébe meredő kényszerűségekkel megalkudni nem tud és nem akar és végül nem talál más megoldást, mint az öngyilkosságot, a maga öngyilkosságát és a fajtáét.

 

A Zátony-ból minden tragikus teátrálisságán át, ősi magyar tempó sugárzik ki, a saját úr voltának mint egyedül lehetséges életformának elképzelése. Az egész regény úgy hangzik, mint egy nagy Ťeb ura fakóť kiáltás.

 

Az indulat, amely a regény vak hősét fűti, bizonyára nagyon sok erdélyi magyarban lobogott s a legtöbben közülük bizonyára vakok is voltak: nem látták, nem láthatták, mi történik velük és mire rendelte őket a sors. S az elkeseredés első óráiban bizonyára nagyon sokakban benne volt a Zátony vakjának a gondolata: ha meg kell halni, haljunk meg szépen, magyar módra, egy tragikus szép gesztussal.

 

Ma már látjuk, hogy nem kellett meghalni, nem is volt szabad meghalni, mert a népnek élnie kell. A könyv úgy hat ránk, mint egy történelmi regény, egy elmult pillanat atmoszférájának a lerögzítése. Ha az egész magyarság megmaradt volna ebben az öngyilkos indulatban, akkor ma már nem volna Erdélyben magyar kisebbségi kérdés. A kényszerűség és az életösztön rászorította a magyarságot, hogy megtalálja az új helyzetben az élet új formáit és lehetőségeit.


Székely Mózes egész lelki habitusa, ahogy regényében kitárul, a földbirtokos úri emberé, aki a földben látja az egyetlen pontot, melyben az élet megkapaszkodik és ha a föld kicsúszik alóla, úgy érzi, kicsúszott az egész világ. Érthető, hogy ennek az osztálynak legizgatóbb és legsúlyosabb kérdése a föld volt, amellyel együtt az új hatalmasok elvették tőle régi hatalmi helyzetének egyetlen talapzatát, hagyományos exisztenciájával együtt. A Földindulás, Berde Mária regénye is itt fogja meg Erdély témáját.

 

Őt is a földbirtokos osztály sorsa érdekli, de ő indulat nélkül, tárgyilagosan - sok tekintetben programszerű tárgyilagossággal - nézi a kérdést, nincs benne, mint Székely Mózesben, az érdekelt osztállyal való maradéktalan azonosság, csak a kívülről nézőnek a rokonszenve. Az ő elgondolása szerint háromféle magatartás volt lehetséges az új impérium hatalmaival szemben. Az egyik a Zátony vak emberéhez hasonló föltétlen tagadás, az új helyzetnek semmi áron el nem ismerése, a gyűlölettel és megvetéssel teli indulatnak megmerevítése.

 

Ez romantikus álmokban, hiú reménykedésekben és tehetetlen vad bosszútervekben emészti fel önmagát minden haszon nélkül. Az alakok, akik ezt képviselik, nem látni világosan, az író szándékából vagy szándéka ellenére, élet-ellenes, dogmatikus merevségükkel és kíméletlenségükkel ellenszenvesekké is válnak. A másik lehetőség: megalkudni a hagyományos úri önérzet és erkölcsi érintetlenség árán is a hatalom képviselőivel és így menteni, ami menthető.

 

Ez az író szerint az alantasabb erkölcsi színvonalra való lecsúszást jelenti, a büszke magyar úriság balkanizálódását. A harmadik lehetőségben van a jövő reménye: megőrizni azt a keveset, ami megmaradt, megvetni a lábat az ősi rögnek utolsó darabkáján, élni egyszerű, tevékeny életet, megőrizni az erkölcsöt és a szolidaritást a néppel. Szép elgondolás a Berde Máriáé s az írónő talán nem is gondolt rá, hogy kihangzásában benne van a kisebbségi magyarság élet-perspektíváinak összeszűkülése.

 

Akik valamikor urak voltak és egy nagy ország horizontjában éltek, azok ivadékai kemény munkával védik a kis földet, amely egyúttal egész horizontjuk is. Ha írói szempontból Zátony-nak a temperamentum túlságát vetjük szemére, a Földindulás-ban épen a temperamentum fogyatéka tünik fel. Az alakokon nagyon is megérzik a program, ezért nincs bennük elég az élet tüzéből s az előadás sodra sem mindig ragad magával.

Nyirő József
mintegy középen áll: a falusi nép sorsára veti tekintetét, de a tanult uriember, a nép közt élő pap szemével. Az isten igájában regénye, melyről már írtam a Nyugatban, nem is elsősorban politikai vagy szociális regény, mint a többiek, melyeket megbeszélésem tárgyául vettem.

 

Világnézeti problémát ábrázol: azt a külső indítékokkal is siettetett belső fejlődést, amely egy fiatal papot a hivatásával és egyházával való szakításba visz. A politikai és szociális légkörváltozás csak háttér benne, de ebből is kitetszik, hogy ő is a népben, a székely paraszt szívósságában, egyszerűségében és a földhöz való ragaszkodásában látja a jövő minden reményét.

Ezt szinte agresszív módon, éles kritikával az úri osztály ellen fordulva fejezik ki Kacsó Sándor és Tamási Áron. Az előbbi, kinek Vasvágányon című könyvéről szintén írtam már, több nekifeszüléssel, mint erővel, szemmelláthatóan Az elsodort falu szuggesztiója alatt a szemlélet egyoldalúságán és az élet-teremtő erő hiányosságán omlik szét. Ő az intelligenciától, vagy mondjuk az úri osztálytól való teljes elfordulásba, a parasztság kizárólagos kultuszába helyezi a magyarság egyetlen életlehetőségét.

A kritikát a szenvedélyességig menő egyoldúsággal fejezi ki Tamási Címeresek című új regényében. Ennél különösebb könyvet bajos volna találni. Óriási írói hibákat követ el és mégis folyton érezni benne egy erőteljes tehetség szuggesztióját. Minduntalan a ponyva határán jár és előadásának mégis megvan az az ellenállhatatlan örvénylése, amely ragadja magával az olvasót a regény közepébe s amely csak született elbeszélőben lehet meg.

 

Alakjainak alig van belső hitele, nincs állandó karakterük, lelki arculatuk mindig a helyzet következménye szerint módosul. Egyes jeleneteiben azonban mély emberi hangok szólalnak meg. Az író mindig érezhető animozitással nézi alakjait s ezért nem tudjuk őket valóságosaknak látni. Egy nagy tehetség teljesen amorf műve ez, egyenetlensége még a magyar irodalomban is párját keresi.


A politikája is - a regényben erősen érezhető politikai tendencia van - éppen olyan kevés hitelü, mint az írói eszközök használata. Már a címével is bevallja, hogy az erdélyi főurak ellen fordul. Szerinte ezek teljesen alkalmatlanok bármiféle nemzeti célok megvalósítására. Olyan gőgösök, hogy már nem is egyebek, mint díszmagyarban és frakkban járó gőgök. Önzésük még a nemzeti katasztrófa pillanatában is legfeljebb a családi és osztályérdekekig tud kitágulni. Értelmüket csak milliméterek választják el az idiotizmustól.

 

Ebben a képben az írót szemmelláthatólag félrevezette a tendencia. Olyan buzgón igyekezett igazolni, hogy maga cáfolja meg magát. Olyan túlságos lendülettel ugrott a nyeregbe, hogy a másik oldalon leesik a lóról. Mágnás-alakjaiban nincs semmi emberi. Akár ismerjük az erdélyi mágnásokat, akár nem, ezeket az alakokat nem tudjuk elhinni, mert nem emberek, még csak nem is torzképek, hanem egy tendencia érdekében való, indulatból sugallt kitalálások.

 

De az intelligencia sem jár jobban. Az az egyetemi orvostanár, akit az idő forgataga belesodor a politikába s akiben megfogamzik az erdélyi fejedelemség felélesztésének naiv ideája, semmivel sem igazabb alak, mint a mágnások. Soha nem tudjuk róla, üres fecsegő-e, szélhámos vagy jóhiszemü romantikus. Néha az egyik, néha a másik, néha a harmadik. Nimfomániás leánya mintha a Capillaria furcsa férfifiguráinak női mása lenne, lábon járó és beszélő genitale. Az író mint könyörtelen erkölcsbíró áll alakjai felett, de nem egyszer elárulja gyönyörködésének akaratlan jeleivel, hogy erkölcsi ítélete körül zavarok vannak.

 

S ez a zavar nyilvánvalóvá lesz az egyetlen alakban, akivel az író rokonszenvezik s akivel láthatólag azonosítja magát, a székely zászlóaljban szolgáló katonatisztben. Ebben az alakban van kimondva az erdélyi magyarság fennmaradásába vetett remény egyetlen jogcíme: a székely parasztba kell horgonyozni a jövőt. De ahogy ez a székely fiú a programm megvalósításába fog! Szélhámos ügyvédi furfanggal rántja ki az ősi birtokot a fél-idióta gróf és szerelembolond felesége alól, hogy majd székely parasztok közt ossza szét.

A fiatal gróf és felesége a kastélyukban ülnek este, mikor rájuk tör a valóság, hogy a román megszállás már megtörtént tény. Sírnak, siratják Erdélyt, Magyarországot, a rombadőlt régi világot. Ez a jelenet gyönyörű, az ember hajlandó elfelejteni, micsoda hitvány alakok sírnak. Meg van hatva és velük sír. Itt az író valami egyetemes érvényűt fogott el, lerögzítette egy pillanat tragikus hangulatát. Bizonyosan volt este, amikor minden erdélyi magyar házban így sírtak.

 

Mi is így sírtunk, Budapesten és vidéken, mindenütt, ahol magyarok élnek. Ilyen megragadó jelenet nem egy van Tamási könyvében. Annál jobban sajnáljuk, hogy aki ilyet tud írni, nem bir eljutni a judicium olyan biztonságáig és az alkotóképesség olyan egységéig, amely szerves művészi alkotásra tenné képessé.

Ötféle változatban láttuk, hogyan reagálnak a történelmi események áldozatai, az erdélyi írók a fajukat ért katasztrófára. Minden világfelfogási és temperamentumbeli különbség mellett egy dologban megegyeznek, csak különböző hangsulyt vetnek rá: a jövő egyetlen reménye a föld és aki műveli, a paraszt.

 

Talán nem alaptalanul lehet ebből arra következtetni, aminek más jeleit is láttuk: az erdélyi magyarságban megindult a nagy szellemi és erkölcsi revízió, a nemzeti gondolat átformálódása demokratikus alapon. Az erdélyi intelligencia rájött, hogy megfosztva az állam támogatásától, mely azelőtti uralkodó helyzetének létalapja volt, sőt egy ellenségesen hangolt állammal találva szemben magát, csak úgy tud fenmaradni, ha szorosan azonosítja magát a néppel, melyből egykor kirajzott. Az élet kényszere megteremti a változott viszonyok változott ideológiáját.

Az erdélyi regényt egyik író sem tudta teljesen megcsinálni. De adtak erdélyi regényeket, amelyekből kitapogathatjuk az erdélyi magyarság lelki állapotát.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98