Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

A világ legnagyobb Braun-féle televíziós csöve

A rádiótechnika mérföldes csizmákkal halad előre és minden esztendő újabb és újabb csodákat hoz. Különösen vonatkozik ez a televízióra, ahol a mérnökök ezrei lázas izgalommal dolgoznak a tökéletesítésen.

A nagy berlini rádió-kiállításnak a téren minden évben megvolt a maga külön szenzációja. Tavaly nagy feltűnést keltett egy Braun-féle televíziós cső, amelynek átmérője nem kevesebb mint 50 centiméter volt. A szakemberek már ekkor hitetlenkedve állapították meg, hogy ez már a legfelső határ.

Dehát, ez bizony tévesnek bizonyult, mert az idei kiállításon az egyik laboratórium 65 centiméter átmérőjű csövet mutatott be. Még pedig működés közben, jó háromnegyed órai műsorral.

A vevőcső külső átmérője 650 mm, az áltála nyert kép pedig 60x50 centiméter. A kép olyan éles és világos, hogy nappal is jól látható, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is le kellene sötétíteni a szobát. A kép vibrálását pedig szintén sikerült teljesen kiküszöbölni.

Természetesen, Ilyen nagy cső üzembentartásához nem elég a hálózati feszültség. Bár a készülék nem nagyobb a megszokott vevőberendezésnél (ez mindenesetre jóval nagyobb, mint a legnagyobb rádióvevőkészülék!), a lámpa már kívül nyert elhelyezést. Az anódfeszültség azonban meghaladja a 20.000 voltot.

Ha meggondoljuk, milyen nehézséget okoz ilyen nagy csőnek az elkészítése, különösen méltányolni fogjuk ezt a 65 centiméter átmérőjű óriást, amelyik állandó 20.000 volt megterheléssel dolgozik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98