Dtum
Login with Facebookk
1938 | Január

Rácz Lajos sokszorosan büntetett kasszafúrót gyanusítják a Hajtó rendőr elleni merénylettel

Vasárnap délben egy pillanatra fölcsillant annak a reménye a főkapitányságon, hogy sikerült kézre keríteni Hajtó Antal rendőr főtörzsőrmester merénylőit. Két rovott múltú betörőt állítottak elő a főkapitányságra, akikről kiderült, hogy a merénylet előtti napon együtt borozgattak és a kocsmaasztal mellett hangosan arról tárgyaltak, hogy „jó lenne valamit csinálni!.


Ezt a két kispesti fiatalembert hosszú órákon keresztül faggatta a nyomozást irányító rendőrtanácsos, de végül is mindkettőjüket szabadon kellett ereszteni, mert alibit igazoltak. A turai rendőrség is elfogott egy gyanús embert, akit fölszállítottak Budapestre, de erről a gyanúsítottról is kiderült, hogy nincs köze a rendőr elleni merénylethez.


Éliássy főkapitány presztizskérdésnek tekinti, hogy az elvetemült merénylők kézrekerüljenek, mert Hajtó betegágya mellett megígérte a kormányzónak, hogy a rendőrség mindent elkövet a bűnösök kézrekerítésére. Most szigorú rostáló razziát végez a budapesti főkapitányságnak úgyszólván valamennyi detektívje, végigjárják a büntetett betörőket és mindenkitől a legszigorúbb alibi igazolását követelik.


Vasárnap a későesti órákban névtelen levél érkezett a főkapitányságra, amely közli, hogy Hajtó Antal rendőrfőtörzsőrmestert Rácz Lajos többszörösen büntetett kasszafúró és betörő lőtte le.


Azonnal detektívek siettek ki Rácz budapesti lakására, de a rovottmultú betörőt nem találták otthon. Érdeklődésünkre azt a felvilágosítást kapták a detektívek, hogy Rácz mult vasárnap éjszaka – tehát a merénylet éjszakáján – távozott el hazulról és azóta nem tért vissza lakására.


Ezen a gyanús körülményen kívül az is valószínűsíti a névtelen levél állítását, hogy Rácz egy ízben Berlinben is revolverharcba bocsátkozott a rendőrökkel, mikor egy bankrabláson tettenérték, sőt egy alkalommal már Magyarországon is rálőtt egy rendőrre. A betörő ellen vasárnap este körözést adtak ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98