Dtum
Login with Facebookk
1938 | Január

Megfiatalodott a 300 éves Parád

Fehér álomvilágban törtet előre a behavazott, jégszakállú autóbusz, zúzmarás fák alagútjában, mintha a tengerfenék koráll csudái között úszna velünk Nemo kapitány bálnaalakú hajója. Azután kiragyog a nap, a fehér fenyvesek vakítóan szikráznak, valóságos gyémántországba jutottunk, mikor kinyitják előttünk a kocsi ajtaját és így szólnak: „Parád…”

Először nem is akarjuk elhinni,
hogy ez a háromszáz éves fürdőhely annyira megváltozott, minden olyan derűs, minden elegáns lett a környéken. Az elől nyitott gyógyudvar jobboldalán átépített és kibővített kétemeletes fürdőházat látunk, míg a baloldalon a régi Ybl-szállót, sarkában az újraépített étteremmel, terrasszal, bárhelyiséggel és egy elegáns hallal. Az udvar közepén, a régi tejcsarnok helyén az új gyógyterem épületét találjuk. Az egész házcsoport előtt pedig oszlopos, fedett folyosó szalad. Az előkelő, derűs hatású épületek mögött a Kékes és a Galyatető erdőségei ragyognak a napfényben.

Érdeklődünk és akkor megtudjuk,
hogy a fürdőátépítést 1936 novemberében kezdték és szakadatlanul folytatták télen-nyáron, hóban, esőben. A külön szakértelmet és technikai készültséget követelő építőmunkát Melczer Károly budapesti építőmester végezte. Így született meg az eredmény: az őstermészet gyönyörűséges környezetében a legnagyobb luxusigényeket kiszolgáló, modern szálloda, modern fürdőépület, mindaz a virágzó kultúra, amely méltán vonzza Parádra messzi országokból az idegeneket is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98