Dtum
Login with Facebookk
1938 | Szeptember

Vasárnap este, menekülő magyarok és Csehországban súlyosan bántalmazott külföldiek között

Vasárnap este, menekülő magyarok és Csehországban súlyosan bántalmazott külföldiek között, a nyugati pályaudvaron

Vasárnap délután hat óra. A nyugati pályaudvar csarnokának érkezési oldalán sűrű tömegben állnak az emberek. Aggódó arcok lesik várják izgatottan, türelmetlenül a Szob felől érkező vonatot. Az érkezési idő 5 óra 16 perc, de még az sem érkezett meg, amelynek ž 5-kor kellett volna befutnia. Az ügyeletes tisztet izgatott emberek veszik körül, valósággal megrohanják, alig győz válaszolni a rengeteg kérdésre. Végre 6 óra után négy perccel, csaknem egyórás késéssel megérkezik a vonat.

 

Az első két kocsi az, amelyet Szobnál, a megszállott Felvidékről jövet, a magyar vonathoz kapcsolnak hozzá. Csomagokat, spárgával összekötözött batyukat emeltek le a vonatról a hordárok. Meggyötört, sápadt arcú emberek, réveteg szemű asszonyok állnak csoportokban, az összehalmozott csomagok mellett. A várakozók izgatott kérdésekkel rohanják meg őket, neveket kiabálnak, hozzátartók neveit. Egy kisírt szemű öreg néni megtalálta azt, aki keresett: két fiatal lányt, az unokáit.
- És a Béla? Mi van a Bélával?
Rémülten hangzik a kérdés. A két lány egyszerre válaszolt:
- Ott tartották a határon…
Megszólítom az egyiket:
- Kassáról jöttük. Már nem bírtuk ki…. Nem volt se éjjelünk, se nappalunk. Éjszakánként a koromsötét uccákon a nemzetőrség emberei lövöldöznek vaktában. A szomszédunk ablakát puskatussal zúzták be, mert fény szűrődött ki az uccára.

Egy pap száll ki a harmadik osztályú kocsiból. A két fiatal magyar lány fejbólintással köszönti.
Kanadai jezsuita páter. A csehek sokat zaklatták!
A többit már ő mondja el:
- Átutazóban voltam Prágában és csak néhány órát akartam ottmaradni. Megszólítottam egy jól öltözött járókelőt is aztán, hogy valamit kérdezzek tőle. Amint meghallották az arra haladók, hogy angolul beszélek, elkezdtek szidalmazni angol és papi mivoltomért…
Alig hogy visszatértem a szállodámba, detektívek jöttek és elkérték az útlevelemet. Két napon keresztül kellett szaladgálnom, míg végre tovább utazhattam.

Egy bőrkabátos fiatalembert nagy tömeg áll körül. Arcán kék foltok és daganatok. Törve beszél magyarul. Burdatics Antonnak hívják, Brünnben volt az egyetemen, jugoszláv állampolgár. Minden ok nélkül elfogták, kegyetlenül megverték és öt napig tartották bebörtönözve. Elmondja, hogy az egész úton a rombolás jelei láthatók. Az autóutak nagyrészét használhatatlanná tették, kisebb hidakat felrobbantották, a viaduktokat aláaknázták. A hangulat még a cseh vidékeken is rendkívül elkeseredett. A katonaság, a nemzetőrség és a vörös gárda a legbrutálisabb terrorral tartja rettegésben az embereket.

 

Közben a vonatról csendőrök szállnak le. Két cseh katonát és három civil fiatalembert kísértek.
Szudétanémetek. Ma délután úsztak át az Ipolyon.

Lelkes tömeg veszi körül őket. Az egyik kissé sápadt. Fehér kendőben van becsavarva a keze, átszivárog rajta a vér. Cseh határőrök leltek rá…. Akik hozzátartozóik megérkezését várták, azt a felvilágosítást kapják, hogy a csehek ötletszerűen engedik át, vagy tartják vissza a vonatokat.

Bár a magyar államvasút mindent megtesz, hogy a menetrendszerű közlekedésben ne legyen nagy késés, nem lehet meggyorsítani a közlekedést. Az irodában cseng a telefon. A 8 óra 25-ös Orient expressz a határzár miatt 2 óra 47 perckor érkezik a keleti pályaudvarra. Hegyeshalmon keresztül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98