Dtum
Login with Facebookk
1939 | Április

48 pengőért, havi kétpengős részletre adják az új néprádiót

Dr. Rostás László érdekes tanulmányt írt a magyar rádióiparról és rádióexport kilátásairól. Megállapítja többek között, hogy a rádiókészülék elterjedése, továbbá az önálló telefonállomások és forgalomban lévő automobilok között többnyire némi kapcsolat fedezhető fel. Mind a három technikai ujdonság népszerűsége terén vezetnek az Északamerikai Egyesült Államok, ahol ezer lakosra 204 rádió, 144 önálló telefonállomás és 219 automobil esett. Magyarországon viszont ezer lakosnak 42 rádiókészüléke, 15 telefonállomása és 3.4 automobilja volt csupán.

Budapesten már jóval kedvezőbb a helyzet,
mert 100 háztartásra 53 rádiókészülék esett az 1937. év végén és a törvényhatósági jogu városokban is 30 százalékos az arány, amit csak a falvak rossz átlaga befolyásol kedvezőtlenül a fentebb ismertetett mértékben. Rostás a részletes németországi statisztika számadataiból von le érdekes következtetéseket és beszámol többek között arról, hogy az utóbbi öt esztendő alatt közel 3 millió darab néprádió-vevőkészüléket adtak el a Németbirodalomban, vagyis a rádióelőfizetőknek csaknem egyharmada ilyen készülékkel hallgatja a közvetítéseket. Jórészt a néprádió forgalomba kerülésének lehet köszönni, hogy a Német Birodalom rádióelőfizetőinek száma 5 millióról 9 millióra emelkedett.


Drága előfizetési díj és drága vevőkészülék

Szalmacséplés lenne ma már arról vitatkozni,
hogy a rádió milyen fontos kulturtényező és mennyire alkalmas az általános műveltségi színvonal emelésére. Magyarországon 1925-ben indult meg a rendszeres rádiózás. Akkor egy 3 kilowattos adóval dolgozott a studió, míg ma már 120 kilowattos erősséggel közvetítik a programokat. Az adás technikai fejlődésével azonban az előfizetők száma távolról sem tartott lépést. A nagy gazdasági válság a vidéki hallgatók számát erőteljesen csökkentette, ami arra mutat, hogy a havi 2 pengő 40 filléres előfizetési díj is sokszor igen komoly tétel az egyszerűbb háztartások havi büdzséjében. Az agrár Magyarország általános kereseti viszonyai alapján túlságosan nagy megterheltetés ez a napi 8 fillér is, aminek igazságosabb elosztására részletes programmot dolgoztak ki.

Mindjárt elöljáróban jelenthetjük,
hogy radikális reformot terveznek a rádió előfizetési díjak tekintetében. A kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium a detektoros készülékek tulajdonosait és az úgynevezett népvevő készülékek vásárlóit kedvezményes előfizetési díjban kívánja részesíteni, annyival inkább, mivel elérkezett az ideje annak, hogy a Magyar Rádió és Telefonhírmondó Rt. elérvén a 800.000-res létszámot, revizió alá vegye a díjakat.

A minisztériumban az az elképzelés,
hogy a többségben külföldvevő rádiók tulajdonosai fizessenek magasabb díjat, míg azok, kik csupán a budapesti műsort veszik, kedvezményesebb feltételek mellett hallgathassák a rádiót. Erre az előfizetési díj-reformra ősszel feltétlenül sor kerül, de addig is meg akarja oldani a kormány a rádiókészülékek árleszállítását. Nem vitás ugyanis, hogy a gyárak mostani eladási árai aránytalanul magasak.


Beleszól az árkormánybiztosság

A mult év őszén az árkormánybiztosság már felülvizsgálta
a rádiógyárak kalkulációját és akkor bizonyos típusoknál történt is ármérséklés. Ez azonban korántsem kielégítő és a gyárak által forgalomba hozott, „úgynevezett népvevő” még mindig túlságosan drága a lakosság kereseti viszonyaihoz képest. A kereskedelmi minisztérium hosszas tárgyalásokat folytatott a gyárakkal. Megbeszélte velük, hogy milyen típusú készülékekre van szükség az országban. Kialakult az a nézet, hogy az új népvevőnek legalább Budapest I. és II. hullámhosszán leadott műsort kell vennie kifogástalanul és szelektíven. Egy ilyen készülék ára ma a gyárak árjegyzékei szerint 50-500 pengő között mozog. A minisztérium azonban 48 pengőnél drágábban nem engedi árulni az új népvevőt.

Hosszú és elkeseredett harc előzte meg a népvevő árának kikalkulálását.
Mikor a minisztérium felülvizsgálta a gyárak egységárszámításait, átkerültek az adatok dr. Laky Dezső árkormánybiztoshoz, aki újabb ármérséklésekre szorította a gyárakat. Az így kialakult 48 pengős ár a gyárak szerint az önköltséget sem fedezi, úgyhogy az elektromos áramot előállító vállalatok, továbbá a posta is némileg hozzájárul majd a szériagyártás költségeihez, annyival inkább, mivel a népvevő készülékek havi rátáit valószínűleg a posta szedi majd be a rádióelőfizetési nyugtával együtt.


Havi 2 pengős részletre adják az uj rádiót

Ez a megoldás kétségkívül igen előnyös
a gyárak szempontjából, akik ingyenes inkasszánsokhoz jutnak, de kérdés, mit szólnak ehhez a rádiókereskedők, akiket valamilyen formában feltétlenül be kellene kapcsolni az akcióba. A véglegesen kialakult tervek szerint a 48 pengős rádióvevőket havi 2 pengős részletre kaphatnák a jelentkezők. A gyárak és a kereskedelmi kormány, illetve a posta között a megállapodás már létrejött, a gyártáshoz hozzáfogtak, hogy őszre megfelelő mennyiségű készülék álljon rendelkezésre a jelentkezők igényeinek zavartalan kielégítése céljából.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a szempontot sem, hogy az új típusgépeknek tökéletesen kell működniük hónapokon, esetleg éveken keresztül, mert az új rádióelőfizetők nem költhetnek lépten-nyomon szerelőkre, reparatúrára. A gyárak garanciájának tehát komolynak kell lennie.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98