Dtum
Login with Facebookk
1939 | Január

A Hubay-ház csak embereket és művészeket ismer…

Két évvel Hubay halála után vasárnap ujból megkezdődtek a híres művészi hangversenyek

Érdekes eseménye volt vasárnap délután Budapest művészi és társadalmi életének: hangversenyt adtak a Hubay-palotában, először a mester halála óta. Az előkelő közönség félötkor kezdett gyülekezni, özvegy Hubay Andorral és Jenővel az érkezőket. Ott láttuk József főherceget egész családjával, özv. Apponyi Albertné grófnét, özv. Berzeviczy Albertnét, Scitovszky Béláékat, Álgya-Papp Sándorékat, sipeki Balás Béláékat és a pesti arisztokrácia és művészvilág rengeteg előkelőségét. Amikor a 180 meghívott vendég együtt volt, megkezdődött a hangverseny, melynek műsorán Fischer Anny, Zathureczky Ede és Kerpely Jenő szerepeltek egy Beethoven-trióval és a Kreutzer-szonátával. Közben Góth Sándor mondott el néhány verset. A ngy tetszéssel fogadott előadás után beszélgettünk Hubay Jenő özvegyével.


- Örülök, hogy folytathatom férjem munkáját – mondotta. – A Hubay-ház mindig csak embereket és művészeket ismert amíg boldogult férjem élt és én a hangversenyeket az ő szellemében folytatom tovább…

A Hubay-palota házi hangversenyei a gyászos emlékű kommün után gyűjtötték össze először a budapesti társaság szellemi elitjét. Akkoriban ezekre a hangversenyekre meghívták a Budapesten tartózkodó külföldi katonai missziók tisztjeit is, akik elragadtatva ismerték meg a magyar zenei kulturát. Később a Hubay-hangversenyeket a rádió is közvetítette, 300 pengőt fizetett egy-egy hangverseny közvetítéséért és ezt az összeget Hubay Jenő a budapesti napközi otthonoknak adta.

Amikor Szendy polgármester megtudta, hogy a Hubay által ajándékozott összegek már a 15.000 pengőt is elérték, elrendelte, hogy a Lublói-uton lévő óbudai munkásotthont „Hubay Jenő Gyermekotthon”-nak nevezzék el. Azóta a Hubay-hangversenyek bevételeit mindig ez a gyermekotthon kapja. Közel kétesztendős szünetelés után az idén január, február és március folyamán összesen négy hangversenyt rendeznek a Hubay-palotában.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98