Dtum
Login with Facebookk
1939 | Május

Kabos remek vívásával az UTE nyerte a párbajtőr-csapatbajnokságot

Két csapatbajnokságot rendeztek a vívók vasárnap a Műegyetemen. Az átalakított vívóteremben hölgyek csatáznak. A tőr csapatbajnoki címért hat egyesület indult és két planson folyik a szőke, barna, feketehajú sportlédik viadala.

A BBTE – UTE mérkőzés 8:8 arányban végződik, de a balszerencsés újpestiek eggyel több tust kaptak és ezzel a BBTE szerezte meg a győzelmet. Az UTE ezután a MAC-al vív. Nagy a zsivaj.

Timár Gyula repülőszázados, a zsűri elnök, többször is szól: „Csendet kérek!”. A lányok azonban alig hallgattak az elnöki szóra. Bájos látvány, amint a szép Gorodniszky Lia (MAC) és az ugyancsak csinos Szilvássy Éva (UTE) vívnak egymással. Tehetségesek.

Az UTE-nak itt sem volt szerencséje, mert ezt a mérkőzést is 8:8 arányban, rosszabb tusaránnyal vesztette el. A másik planson a DAC a Postásokat verte 10:4 arányban, a Spartát 9:7 arányban verte ás ezzel a döntőbe került.

A férfiak párbajtőrbajnokságára csak három csapat nevezett, de a kis mezőny is ritkán látott nagy küzdelmet vívott egymással.

Előbb az UTE győzte le 9:7 arányban a BEAC-ot, azután az egyetemi vívók a HTVK-val szemben álltak fel. Nagy meglepetésre a BEAC végig vezet, már egészen reménytelennek látszik a HTVK helyzete, mert háromórás vívás után 8:6 arányban vezet úgy a BEAC, hogy csak egy „hajszál” választja el a végső győzelemtől.

A tiszti vívók azonban szívósak, megnyerik a hátralevő két asszót, sőt jobb tusaránnyal a végső győzelmet is megszerzik. A döntőre tehát az UTE és a HTVK áll ki.

Az újpestieknél Kabos, Erdélyi, Palócz és Tabajdi, a tiszteknél Gyalókay, Gőzsi, Bartha és Hennyey szerepel. Hihetetlen izgalommal folynak az asszók. Vitéz Bartha, a kiváló modern pentatlonista szolgálati ügy miatt gyors egymásutánban vívja le asszóit.

Persze hamarosan elfárad és már a startnál három vereségük van Bartha miatt a HTVK-nak. Állandóan az UTE vezet, különösen Kabos Endre olimpiai kardvívó bajnokunk remekel. Kabos minden asszóját megnyeri.

8:3-re vezetnek már az újpestiek, egyesek már a tusarányt számítgatják, de erre már nincs szükség, mert a hátralévő három összecsapás közül Erdélyi és Palócz két UTE-győzelmet szerez és a sérült Tabajdi már nem is vív.

Végeredményben tehát:
Magyarország 1939. évi párbajtőr csapatbajnoka az UTE (Kabos 4, Palócz 2, Tabajdi 2, Erdélyi 2 győzelem). 2. HTVK, 3. BEAC. Az UTE most nyerte meg harmadszor a párbajtőrbajnokságot.

A hölgyek is elkezdték a döntőt, a BBTE 11:5 arányban legyőzte a DAC-ot, a DAC pedig 9:7-re a Postásokat.

Cégliga-bajnokságok eredményei:
I. osztály. Hutter Flóra - Furnér és Lemez 1:1 (0:0). – Danuvia – M. Acél 1:0 (l:0) – Chinoin – Growe 1:0 (0:0) – Kistext - Engel Károly 5:2 (4:0). – M. Vasfonal – Müller 5:2 (2:0) – Kábelgyár – Kemény 2:2 (1:1)

II. osztály.
Hirmann – Süss 2:1 (1:0) – Reich zsinórgyár – Dr. Wander 4:3 (0:1) – Gamma – Csavargyár 3:2 (0:1). – Salgó I. – Radiátor 2:0 (2:0) – Weiss Manfréd – Újpesti posztó 2:1 (1:0)

A Cégliga válogatott csapata pünkösdvasárnap Léván az ottani válogatott csapattal barátságos mérkőzést játszik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98