Dtum
Login with Facebookk
1939 | Március

Évi 300 milliót takaríthatna meg az ország, ha gazdaságosabban vezetnék a háztartásokat

Magyarországon 2,200.000 háztartás van.
A háztartás racionalizálása egyike a legnagyobb jelentőségű kérdéseknek. Hiszen a nemzeti jövedelemnek mintegy 65 százalékát fordítják évenként az egyéni, magánháztartások fenntartására. Ha Magyarországon a háztartások gazdaságosabb berendezése révén csak évi 8-10 százalék megtakarítást lehet elérni, 300 millióval lehetne több a nemzeti vagyon.

A Magyar Racionalizáló Bizottság
most kiadta Dobó Lászlónak, a Fővárosi Gázművek főmérnökének idevonatkozó tanulmányát. Az előszóban rámutat a bizottság arra, hogy a külföldön a nőnevelés is sokkal gyakorlatibb irányú, mint nálunk. Az irányzat az, hogy a nőt vissza kell adni a háztartásnak és elsősorban jó háziasszonyt kell belőlük nevelni. A háztartásokat gazdaságosabbá kell tenni, a háztartási munkát kisebb emberi energiával, kevesebb költséggel és főképpen kevesebb anyagpazarlással kell végezni.

– A racionalizálás, – vagyis a tudományos üzemvezetés,
– mondja Robert Kent, a kiváló amerikai szakember, – éppen úgy alkalmazható az ember otthonában, mint a gyárban vagy az irodában. Ennek az otthonban való alkalmazása érinti az anyát és a gyermekeket, tehát a nemzetnek azt a részét, amelytől a nemzet jövője függ.

Hivatkozik az előszó Mussolinira is,
aki a legszélesebb néprétegek életnivójának az emelését várja a háztartások racionalizálásától. Nem kétséges ugyanis, hogy az egyéni háztartásokban mind az emberi erő, mind pedig az anyagfelhasználás terén igen nagy pazarlás történik: hiányzik a megfelelő nevelés és beidegzettség.

Német és amerikai szakértők megállapították,
hogy a háziasszonynak hány száz kilométer felesleges utat kell megtennie évenként, ha a lakás elrendezése és berendezése nem megfelelő és ha a munkáját mégis jól el akarja látni. A háztartási eszközöket is racionalizálni kell. Külföldön a háziasszonyok sok helyen rendszeres napi üzembeosztást készítenek. A háztartások bizonyos takarékosság forrásának kell lennie.

Magyarországon a háztartás vezetésének színvonala
az utóbbi esztendőben a gazdaságosság szempontjából alig emelkedett. A magyar középosztály háziasszonyainak részéről bizonyos nemtörődömség mutatkozik ebben a vonatkozásban és a bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ennek a kezdeményező munkának nagy jelentősége van nemzeti szempontból is, de családi szempontból is, mert a jólbeosztott gazdaságos háztartás mentsvára a családi békének és nyugalomnak.

Dobó főmérnök tanulmánya
egyébként a gazdaságos gáztüzelő berendezésekre vonatkozik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98