Dtum
Login with Facebookk
1939 | November

Ökölvívásban már jobbak vagyunk az olaszoknál

Magyarország – Olaszország 10:6

Bizakodva gyülekezett a Városi Színházban az ökölvívó sport örvendetesen megnövekedett - 2500 főnyi - közönsége, hogy tanúja legyen a legújabb magyar-olasz küzdelemnek. A közönség soraiban ott láttuk Budapest sportszerető polgármesterét: Szendy Károlyt, az előkelőségek élén.

Podány – Nardechia

A himnuszok és az üdvözlőbeszédek elhangzása után Podány – Nardechia összecsapása nyitja meg a két csapat küzdelmét. Podány kissé lassan kezd, nehezen melegszik bele.

Nardechia pompás lábmunkája nagyszerűen egészíti ki hihetetlen gyorsaságát. Kétszer olyan gyors, mint a Podányunk. Küzdeni ellenben Podány tud jobban és ezzel meg is nyeri a mérkőzést. Sokat ütöttek, igazi légsúlyú küzdelem volt.

Peire – Torma

A magyar csapat újonca nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Több küzdeni akarást várunk egy olyan versenyzőtől, aki először ölti magára a címeres mezt. Nagy hibája, hogy teljesen szabadon hagyja fejét, a védekezést pedig úgy látszik ismeretlen fogalom előtte. El kell ismerni azonban, hogy szorgalmas tanulás mellett kiváló boxoló lehet. Ma még ez a „torma” gyenge…

Mándi – Bignamini

mérkőzése végig „izgalom mentes” volt. Miután Mándi fölénye már az első menetben elvitathatatlanná tette a győzelem kérdését. A közönség fergeteges tapssal jutalmazta Mándi nagyszerű technikai felkészültségét. Szép mérkőzés volt.

Bondi – Paoletti

Az olasz „jobblábas”. Ez kissé zavarja Bondit. Ennek ellenére Bondi most beváltja a hozzáfűzött reményeket. Nála nem hiányoznak a felütések, a sorozást befejező kemény egyenesek.

Frigyes – Cortonesi

„Frigyes kezeld el a jegyét” - kiállt a karzatról egy stentori hang, mikor Frigyes bal egyenesével eltalálja Cortonesit. Úgy látszik azonban, Cortonesi ismeri a budapesti villamosjegyeket és a harmadik „szakaszban” ő dob be egy „tantuszt”. Hiába, mert végeredményben az első két menetben szerzett pontelőnyével Frigyes győz.

Szigeti – Ferrario

Az olaszok erősségre a magyar veteránnal igen szép harcot vívott. A döntetlen igazságosabb lett volna.

Musina – Jászai

Jászai nagy erővel veti magát Musinára, így akarván kiegyenlíteni az olasz hosszú karját, ami sajnos, az olasz Európa-bajnok nagyszerű taktikáján meghiúsult. Győz az olasz. Izgalmas összecsapás volt.

Lazzari – Homolya

A két izomkolosszus azonnal nagy hévvel veti magát egymásra. Sajnos. Homolya félelmetes jobbkezeseit nem tudja bevinni az olaszoknak. Végeredményben 10:6 arányban győztünk!

A magyar csapat minden tagja igazi magyar szívvel harcolt, ha egyikük, másikuk még nem is ütötte meg a válogatott mértékét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bondi támadásban Szigeti a nagy lendülettől földre esik Torma lehajlással véd Frigyes Cortonesi balegyenesét védi A két csapat tisztelgése a mérkőzés előtt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98